Elfogadta a palesztin kormány lemondását az államfő

InfoRádió / MTI
2006. január 26. 12:36
Elfogadta a palesztin kormány lemondását a palesztin hatóság elnöke. Mahmúd Abbász egyúttal felkérte Ahmed Korei kormányfőt, hogy az új kabinet megalakulásáig maradjon hivatalában.

A lemondás részben formalitás, hiszen a választások nyomán az alkotmány megkívánja ezt a lépést a mindenkori kormánytól. Meglepő azonban az időzítés, hiszen a hivatalos választási eredményeket még nem tették közzé.

A törvények értelmében Mahmúd Abbász palesztin elnöknek azt a pártot kell felkérnie a kormányalakításra, amely a legtöbb helyet szerezte meg a parlamenti választásokon.

A Hamász radikális iszlámista szervezet - saját vezetői szerint - szilárd többséget szerzett a törvényhozó testületben, és ezt az eddig kormányzó Fatah is elismerte.

Választási tisztségviselők szerint különösen sikeresen szerepelt a Hamász az egyéni választókörzetekben. Képgaléria

A szavazóhelyiségekből távozók megkérdezésén alapuló (exit poll) felmérések ugyanakkor azt mutatták, hogy a Fatah nyert. A hivatalos eredmények a nap folyamán várhatók.

Iszmájil Hanije, a Hamász listavezetője közölte: tárgyalásokat tervez a kormányalakításról a Fatahhal és más pártokkal.

A Fatah névtelenséget kérő egyik tisztviselője az AP amerikai hírügynökségnek azt mondta, hogy pártja nem csatlakozik egy olyan koalícióhoz, amelyet a Hamász alakít.

A Hamász győzelme veszélybe sodorhatja a közel-keleti béketárgyalásokat, mert a mozgalom korábban elkötelezte magát Izrael megsemmisítése mellett.

A Gázai-övezetben és Ciszjordániában a tervezett időben, közép-európai idő szerint 18 órakor zárták a szavazóhelyiségeket, az Izrael által megszállt és annektált Kelet-Jeruzsálemben azonban meghosszabbították a voksolást két órával.

A palesztin központi választási bizottság szóvivője szerint azért volt szükség a hosszabbításra, mert az izraeli hatóságok által alkalmazott korlátozások fennakadásokat okoztak a voksolásban.

A választásokra mintegy 900 külföldi megfigyelő felügyelt, köztük több magyar.

A választás után a Fatah hívei Gáza utcáin ünnepelték pártjuk győzelmét, míg a Hamász vezetője a szervezet előretöréséről beszélt.

George Bush amerikai elnök megerősítette korábbi álláspontját, hogy az Egyesült Államok csak akkor tárgyal a Hamásszal, ha az lemond Izrael megsemmisítével összefüggő céljairól.

Oroszország reményét fejezte ki, hogy a Hamász tartani fogja magát a közel-keleti rendezésről elfogadott útitervhez.

Az Európai Bizottság bármelyik palesztin kormánnyal együttműködik, ha az békés eszközökkel dolgozik - mondta a testület külkapcsolatokért felelős tagja, Banita Ferrero-Waldner.

Kofi Annan szerint a Hamásznak le kell tennie a fegyvert, ha kormányra kerül. A davosi nemzetközi gazdasági fórumon tartózkodó ENSZ-főtitkár leszögezte: alapvető ellentét van a fegyverviselés, illetve a demokratikus folyamatban való részvétel és a parlamenti képviselet között.

Rostoványi Zsolt Közel-Kelet szakértő, egyetemi tanár az InfoRádióban elmondta, hogy a radikális iszlám szervezetek pacifikálásának legjobb útja a politikai szervezetté alakulás.

Amennyiben a szervezetek kormányzati tényezővé válnak, és tényleges lépéseket kell tenniük a gazdasági helyzet javításáért, felelősen kell cselekedniük - tette hozzá.

Rostoványi Zsolt közölte: a Hamász listáján indulók többsége felsőfokú végzettségű, akiknek "semmi közük a terrorizmushoz"; ők elsősorban a vallás központi szerepével kapcsolatos nézeteket fogadták el.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Rostoványi Zsolt egyetemi tanár a választásról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást