Elárverezik a Titanic komphajóját

Infostart
2006. január 26. 12:03
Elárverezik a Titanic egyik komphajóját. A Nomadic nevű szállítóhajóért 250 ezer eurót vár a Francia Titanic Társaság. A hajó az 1912 áprilisi tragédia előtt 142 utast vitt a Titanicra.

Több mint 62 millió forintnak megfelelő euró a kikiáltási ára a szállítóhajónak, amelyet csütörtökön árvereznek el. Az aukciót lebonyolító szervezetnél már egy monacói, egy francia és egy ír vevő is bejelentkezett.

A Nomadic nevű komp 1912 áprilisában Cherbourgból szállított utasokat a Titanicra, amely 5 nappal később jéghegynek ütközött, majd elsüllyedt. A tragédia következtében 1.500 utas halt meg.

Az eset után a Nomadic folytatta küldetését, több óceánjárót látott el csomaggal és utassal.

1968-ban, miután utolsóként a Queen Elizabeth II-t szolgálta ki, egy fémkereskedő tulajdonába került, aki beolvasztotta volna a kompot.

1974-ig azonban elhagyatttan állt, akkor Yvon Vincent megvásárolta a hajót, és a Szajnára vitette, ahol étteremnek rendezte be.

2000-ben a Le Havre-i szárazkikötőbe került, mivel a tulajdonos nem fizette a kikötői díjakat.

A Nomadic egyszer már kalapács alá került tavaly is, akkor azonban senki nem volt hajlandó 500 ezer eurót, azaz a mai kikiáltási ár dupláját adni a hajóért.

A Titanic tragédiájával kapcsolatban az elmúlt hetekben újabb elméletek láttak napvilágot.

Brit tudósok szerint az ütközés után nem két, hanem három darabra tört az óriáshajó, így feltehetőleg gyorsabban elsüllyedt, mint azt eddig gondolták.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást