Megjelent a pápa első enciklikája

InfoRádió / MTI
2006. január 25. 16:54
A szeretet és a könyörületesség áll a katolikus egyházfő első enciklikájának középpontjában.

XVI. Benedek 80 oldalas, ünnepélyes körlevele két részből áll. Az első a szeretet különböző megnyilvánulásaival foglalkozó elmélkedés, a második pedig arról szól, miként juttassa kifejezésre a világ iránt érzett szeretetét az egyház.

A pápa enciklikájában hangsúlyozza: a jótékonyság ugyanolyan fontos része az egyház küldetésének, mint a szentségek kiszolgáltatása és az evangélium hirdetése.

Hozzáteszi ugyanakkor, hogy a jótékonysági munkát sohasem szabad térítői céllal végezni.

A katolikus egyházfő szólt arról is, hogy az egyház nem válhat a politikai küzdelem részesévé.

XVI. Benedek a körlevél közzététele előtt a Vatikánban elmondta: azt várja az enciklikától, hogy elolvasása megerősítse a hívők hitét.

Az előző pápa - II. János Pál - 26 év alatt 14 enciklikát adott közre.

Rosdy Pál katolikus pap, az Új Ember című hetilap munkatársa az InfoRádióban elmondta: Szent Pál megtérése ünnepének napján jelent meg az enciklika. Hozzátette, hogy az a nap az ökumenikus imahét befejező napja.

Az igazságosság minden politika célja és mércéje. Igazságos társadalmat nem az egyháznak, hanem a politikának kell építenie. Ebben a munkában az egyháznak az a feladata, hogy "felébressze a lelki és erkölcsi erőket" - mondta Rosdy Pál.





KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást