Az Európai Parlament tovább tárgyal a költségvetésről

InfoRádió / MTI
2006. január 19. 02:36
Az Európai Parlament (EP) jelen formájában nem fogadja el az unió következő hétéves költségvetését - mondta el az InfoRádiónak az EP költségvetési ellenőrzési bizottságának szocialista elnöke.

Fazakas Szabolcs kiemelte, hogy olyan büdzsére van szükség, amely jobban figyelembe veszi az unió érdekeit. Emlékeztetett arra is, hogy a parlament nem rendelkezik saját forrásokkal.

Az EP szerdán megszavazta azt az állásfoglalást, amely szerint a képviselőtestület még további tárgyalásokat lát szükségesnek a 2007 és 2013 közötti büdzséről.

A parlament szerint az EU-tagországok állam- és kormányfői által decemberben elfogadott költségvetés nem garantálja, hogy az EU fokozni tudja kohézióját, szolidaritását, biztonságát, jólétét és versenyképességét a jövőben.

Előzőleg Wolfgang Schüssel osztrák kancellár arról tájékoztatta a képviselőket, hogy a soros elnökséget adó Ausztria összesen még 1-4 milliárd eurós növelésre lát lehetőséget a hét év alatt 862,3 milliárd euró kiadással számoló kormányfői tervhez képest.

A költségvetés akkor léphet életbe, ha arról a tagországokat képviselő tanács az EP-vel és az Európai Bizottsággal is megegyezett.

Az EP eredeti saját költségvetési terve százmilliárd eurós nagyságrendben tér el a tagországok elképzeléseitől.

A parlamentnek az állásfoglalás szerint "eltökélt szándéka, hogy kitart tárgyalási mandátuma mennyiségi, strukturális és minőségi elemei mellett".


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást