eur:
394.5
usd:
365.27
bux:
65461.77
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Észak-erdélyi autópálya: idén 57 kilométer épülhet

Idén akár 57 kilométer is megépülhet az észak-erdélyi autópályából.

Calin Popescu Taricieanu román miniszterelnök egy televíziós műsorban arról beszélt, hogy az eredetileg tervezett 100 millió euró helyett idén fél milliárd eurót fordítanak a sztrádára.

Az idei költségvetésben még 100 millió euró szerepel erre a célra, a kormány viszont a büdzsé elfogadása után döntött úgy, hogy 2006-ban az infrastruktúra fejlesztésére helyezi a hangsúlyt.

Törvényhozási döntés még nincs az összeg megötszörözéséből, de lehetséges, hogy a kiadásokat egy román kereskedelmi bank eladásából finanszírozzák.

A kivitelező a Bechtel cég, amellyel lezárultak a tárgyalások, így hamarosan megkezdődhet az építkezés.

A Brassót Marosvásárhelyen és Kolozsváron át Ártánddal összekötő 415 kilométeres autópálya a tervek szerint 2012-re készül el. Az építkezés teljes költsége 3,67 milliárd euró.

Az autópályát 2004-ben Kolozsvárnál kezdték el építeni, de a tavalyi finanszírozási gondok miatt eddig még egy kilométernyi sem készült el belőle.

Ha elkészül a sztráda, Marosvásárhelyről 4-4,5 óra alatt lehet majd eljutni az autópályán Budapestre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×