Lebontják a halálos hidat

Infostart
2006. január 15. 17:24
Szaúd-Arábiában megkezdték annak a Mekkához közeli hídnak a lebontását, amelynek keleti bejáratánál több mint 360 ember halt meg csütörtökön. A 15 méter széles hídon nem tudott áthaladni a zarándoklatra érkezett hívok tömege, így sok embert agyontapostak.

Az ötnapos mekkai zarándoklat idén is követelt halálos áldozatokat. A legtöbben, 360-an csütörtökön vesztették életüket. A mindössze 15 méter széles Dzsamarat-híd ugyanis képtelen volt átereszteni a Mína völgyben a szűk hídig akadálytalanul, szélesen hömpölygő tömeget, s az idei zarándoklat zárónapján történt tömegtragédia csak a legújabb volt a szerencsétlenségek sorában.

A tervek szerint a beruházás első, már a jövő évi zarándoklatig elkészülő szakaszában egy kétszintes híddal váltják fel a 32 éves építményt és egy földalatti vészkijáratot is kialakítanak a zarándokok és a mentőautók számára.

A szaúdi hatóságok tervei szerint az új hidak három év alatt készülnek el több mint egymilliárd dollárért.

Az ötnapos mekkai zarándoklat alatt szinte minden évben történt tragédia; két éve 251, tíz éve 270 ember vesztette életét a tolongásban, 1990-ben pedig csaknem 1500 zarándokot tapostak agyon.