eur:
394.05
usd:
364.76
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Európa hallgatott a CIA-börtönökről

Elmarasztalta az európai országokat az Európa Tanács különmegbízottja az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség által működtetett börtönök ügyében tanúsított magatartásuk miatt.

Dick Marty az Európa Tanács megbízásából készített jelentésében úgy vélte, hogy az európai titkosszolgálatoknak mindenképpen tudniuk kellett a CIA-börtönökről.

Dick Marty úgy fogalmazott: az európai országok megrázó passzivitást tanúsítottak az ügyben, noha két év óta tudtak a létesítményekről.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×