Eltűnt Ali Agca

Infostart
2006. január 13. 21:47
Törökországban nem jelent meg a rendőrségen az előző katolikus egyházfő tegnap szabadlábra helyezett egykori merénylője. Mehmet Ali Agcának - az utasítás szerint - azért kellett volna jelentkeznie a hatóságoknál, mert eddig nem teljesített katonai szolgálatot.

Az isztambuli kormányzó elmondta: ha a 48 éves férfi hétfőig nem jelenik meg az orvosi vizsgálaton, katonaszökevénynek fogják tekinteni, és a sorozóbizottság kiadhatja a parancsot az előállítására.

Korábban a török igazságügyi miniszter közölte: megfellebbezi a kormány azt a bírósági döntést, amely alapján feltételesen szabadlábra helyezték Mehmet Ali Agcát.

A férfi 1981. május 13-án, a római Szent Péter téren lőtt rá a tavasszal elhunyt II. János Pál pápára. Ezután 19 évet ült egy olaszországi, majd további mintegy 5 évet egy törökországi börtönben.