eur:
394.06
usd:
365.26
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

A németek is besegítettek Irakban?

Németországban politikai vihart kavart az állami televízió egy dokumentumműsora, amely azt állította, hogy a német hírszerző szolgálat az iraki katonai beavatkozás után együttműködött az amerikai hadsereggel.

A német közszolgálati televízió Panoráma című műsora azt állította: a bagdadi német nagykövetség bezárása után két diplomatának álcázott német ügynök a francia követségről tájékoztatta a hírszerzés berlini központját, amelytől utasítást kaptak az amerikai katonai elhárítással való együttműködésre. A műsor tanúkat is felsorakoztatott állítása mellett.

A Panoráma szerint a német hírszerzők értesülése alapján 2003 végén az amerikai erők bombatámadást hajtottak végre egy bagdadi épület ellen, amelyről feltételezték, hogy ott rejtőzik Szaddam Huszein megbuktatott iraki elnök.

A Süddeutsche Zeitung című napilap azt írja, hogy a német és amerikai hírszerzés közötti együttműködés a Gerhard Schröder vezette kormány tudtával történt.

Joschka Fischer volt külügyminiszter tagadta, hogy tudott volna az ügyről. A hírszerző szolgálat szóvivője szerint a Panoráma állítása ilyen formában valótlan, és csak azt erősítette meg, hogy két német ügynök Szaddam Huszein rendszerének megbuktatása után is Bagdadban maradt.

Az ellenzék vizsgálatot követel az ügyben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×