Sokba kerül Amerikának Irak

Infostart
2006. január 11. 04:45
Két amerikai elemző szerint 1,5-2 ezer milliárd dollárba kerülhet az Egyesült Államoknak az iraki háború.

Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász és Linda Bilmes, a Harvard Egyetem tanára közös tanulmányában kiemeli, hogy az eddigi számítások nem vettek figyelembe számos, a háborúval összefüggő alapvető kiadást.

A szerzők szerint ezek közé sorolható a 16 ezer sebesült katona orvosi ellátásának, a gyorsan elhasználódó katonai technika pótlásának emelkedő költségei, valamint a részben az iraki beavatkozás miatt megemelkedett olajáraknak az amerikai gazdaságra gyakorolt hatása.

Az Egyesült Államok eddig 251 milliárd dollárt költött az iraki műveletekre a 2003-as invázió óta, és kongresszusi adatok szerint a vállalkozás pénzelése havonta mintegy 6 milliárd dollárt emészt fel.