Jelentősen alábecsülték a madárinfluenza elterjedtségét?

Infostart
2006. január 10. 10:14
Egy svéd tanulmány szerint az eddig közöltnél sokkal nagyobb lehet a madárinfluenzában megbetegedett emberek száma. A 46.000 ember megkérdezésén alapuló tanulmány szerint az eddig jelentett 87 esethez képest a valódi szám ennek közel tízszerese lehet. Közben Törökországban újabb megbetegedés történt.

Anna Thorson, a kutatás vezetője elmondta, hogy közel 750 lehet a fertőzöttek száma, ugyanakkor hozzátette, hogy a legtöbb esetben a tünetek enyhék és a fertőzés csak a beteg szárnyasokkal való közeli kapcsolat fertőző.

A tanulmány készítői 46.000 embert kérdeztek meg Vietnám észak-nyugati Bavi tartományában, akik közül 8.149 számolt be influenzaszerű tünetekről és ezekből az esetekből 750 nagy valószínűséggel csak madárinfluenza lehetett.

Neil Ferguson brit virológus azonban azt mondta, hogy a tanulmány eredményei érdekesek ugyan, de semmiképpen sem bizonyító erejűek, hiszen a megkérdezettek egyikétől sem vettek vért, tehát laboratóriumi vizsgálat nem támasztja alá a megállapításokat.