Irán mégis urándúsításra készül

InfoRádió / MTI
2006. január 10. 20:10
Irán bejelentette, hogy korlátozott mértékben urándúsítást kíván végezni. Elítélte az iráni atomprogram folytatását a brit kormány, ugyanakkor kizárta a katonai fellépés lehetőségét Teheránnal szemben. Aggodalmát fejezte ki Oroszország is.

Irán a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) képviselőinek jelenlétében vette le a pecsétet több nukleáris központjáról.

Az iráni atomenergia-hivatal helyettes vezetője közölte: Irán azonnal felújítja nukleáris tevékenységét, de az nemzetközi felügyelet alatt folyik majd. Mohammed Szaidi hangsúlyozta: kizárólag a kutatómunkával foglalkozó központok kezdték újra a munkát, a nukleárisfűtőanyag-gyártásra vonatkozó tilalom továbbra is érvényben van.

Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója közölte: Teherán bejelentette, hogy korlátozott mértékben urándúsítást kíván végezni a Natanzban felépített nukleáris létesítményben.

A nyugati országok bírálták Teherán lépését. Jack Straw brit miniszterelnök közölte: London elítéli a nukleáris program folytatását, de kizárta az Iránnal szembeni katonai fellépés lehetőségét.

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter közölte: "nem maradhat következmények nélkül", hogy Irán kedden több nukleáris létesítményét felszabadította a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség zárlata alól.

Jacques Chirac francia elnök úgy vélekedett, hogy Irán súlyos hibát követ el, ha nem működik együtt a nemzetközi közösséggel.

Gregory Schulte, az Egyesült Államok NAÜ-höz akkreditált nagykövete Bécsben azt mondta, hogy Irán a pecsétek levételével a konfrontáció útjára lépett, és semmibe veszi a nemzetközi közösség aggodalmait és a nemzetközi diplomáciát.

"Irán ma újabb lépést tett (...) az atomfegyver előállítása felé" – vélekedett az amerikai diplomata.

Aggodalmát fejezte ki az iráni lépés miatt a Teheránnal a nyugati országoknál jobb kapcsolatokat ápoló Oroszország is. A moszkvai külügyminisztérium közölte: Iránnak be kell tartania a NAÜ által az urándúsításra elrendelt moratóriumot.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nógrádi György szerint Irán elszigeteli önmagát
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást