Visszahozzák Saront a mesterséges kómából

Infostart
2006. január 9. 09:29
Felébresztik Ariel Saron izraeli kormányfőt a mesterséges kómából. A Hadessza kórház orvosai megkezdték a várhatóan 6-8 órán át tartó műveletet.

Slómó Mor-Jószéf, a Hadassza kórház igazgatója közölte: Ariel Saron már önállóan, nem gép segítségével lélegzik.

A Hadassza kórház igazgatója január 8-án elmondta: csak azután tudják megállapítani, milyen mértékű kárt okozott Ariel Saron agyában a szerdai súlyos agyvérzés, hogy felébresztették a mesterséges kómából.

Az altatók mennyiségének fokozatos csökkentése mellett megvizsgálják az idegrendszer működését is.

Slómó Mor-Jószéf közölte, hogy a kormányfő agyában a duzzanat visszahúzódott, minden más érték, így a koponyaűri nyomás, a vérnyomás és a pulzus a normális határértékeken belül van, a betegnek nincs láza.

Gazdig Gyula, egyetemi tanár Közel-Kelet szakértő szerint az orvosi vélemények alapján egyértelmű, hogy a súlyos agyvérzésen átesett Ariel Saron izraeli kormányfő már nem térhet vissza a politikai életbe.

Az izraeli lapok egyre többet írnak a Saron utáni korszakról, a különböző személyi kombinációkról és a kormányfő által nemrég létrehozott Kadima párt kilátásairól – mondta Gazdig Gyula az január 7-én az InfoRádióban.

A szakértő emlékeztetett arra, hogy a pártban számos jelentős politikai személyiség van, köztük például Simon Perez volt külügyminiszter.

A jobboldali Likudból a Kadimába átlépő politikusok úgy vélekednek, hogy a párt szétesik, ha ő kerül hatalomra – tette hozzá.

Simon Perez a CNN amerikai hírtelevíziónak azt mondta, hogy nem célja a kormányfői vagy más tisztség elnyerése, egyetlen törekvése a békefolyamat előmozdítása.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Összefoglaló az izraeli helyzetrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást