Földrengés Görögországban

Infostart
2006. január 8. 14:15
Erős földrengést észleltek kora délután Görögországban, de egyelőre nincs hír károkról vagy áldozatokról.

Az első tudósítások szerint csak kisebb károk keletkeztek Kíthira repülőterén és Kréta szigetének épületeiben. Athénban több épület alaposan kilengett, de onnan nem jelentettek károkat.

A földmozgás ereje a Richter-skála szerint 6,9-es volt - közölte az Athéni Geodinamikai Intézet.

A rengés epicentruma az Égei-tengerben, Athéntól 200 kilométernyire délre, Kréta és Kíthira szigete között volt, az utóbbihoz közelebb. Körülbelül hét másodpercig rengett a föld. Érezték Kairóban, Ammánban és Szicília több részén is, különösen Catania környékén. Az olasz csizma déli részén lévő Bariból és Nápolyból is jelezték, hogy érezhető volt a földmozgás.

Görögországban gyakoriak a földrengések, az Európában mért rengések fele erre az országra összpontosul. 1999 szeptemberében 5,9-es erősségű földrengés sújtotta a görög fővárost; akkor 143 halálos áldozata volt az elemi csapásnak, és 60 ezren váltak miatta egy időre hajléktalanná.