Blair utódjaként nevezte meg Gordon Brownt

Infostart
2006. január 8. 15:04
Minden eddiginél egyértelműbben utalt vasárnap Tony Blair brit miniszterelnök arra, hogy utódja a kormány élén Gordon Brown jelenlegi pénzügyminiszter lesz.

Blair a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában megerősítette, hogy a következő választások idején már nem ő áll majd az 1997 óta kormányzó baloldali Munkáspárt - és így a kormány - élén. Arra a kérdésre, hogy ki váltja őt a miniszterelnöki székben, a kormányfő azt mondta: "mondjuk Gordon".

Jóllehet a brit politikai közvélemény és a sajtó évek óta tényként kezeli, hogy Blairt legfőbb belső hatalmi vetélytársa, Gordon Brown követi a Downing Street 10-ben, a kormányfő azonban a vasárnapihoz hasonló egyértelműséggel, szinte kijelentő módban még soha nem mondta ezt ki.

Brown és Blair több mint tíz éve tartó, már ellenzékben elkezdődött hatalmi vetélkedéséről legendák keringenek a londoni kormányzati negyedben és a sajtóban. Brown állítólag azzal a feltétellel engedte át a jelenlegi kormányfőnek a Munkáspárt vezéri és miniszterelnök-jelölti posztját 1994-ben, amikor John Smith addigi pártvezér váratlanul elhunyt, hogy ha a Labour kormányra kerül, Tony Blair "bizonyos idő után"átadja neki a kormányrudat.