Újabb holttestet találtak a jégcsarnok romjai között

Infostart
2006. január 4. 12:49
A németországi Bad Reichenhallban holtan találtak meg a jégcsarnok romjai alatt rekedt négy ember közül kettőt. A tető beszakadásának áldozatainak száma 13-ra emelkedett.

A kutatás, amelyet kedd este felfüggesztettek, szerda hajnalban újult erővel folytatódott. A mentőalakulatok munkáját megkönnyítette, hogy a havazás időközben alábbhagyott.

Bad Reichenhall polgármestere kedden cáfolta azokat a vádakat, amelyek szerint a város tulajdonában lévő, még az 1970-es években épült csarnok már jó ideje felújításra szorult volna.

A politikus azt azonban megerősítette, hogy az ősszel végzett technikai ellenőrzés során a sportlétesítmény uszodai részében "gyors beavatkozást nem igénylő" hiányosságokat észleltek.

A polgármester azt mondta: az erős havazás miatt az épület tetőszerkezetének tartóképességét rendszeresen ellenőrizték, de rendellenességet nem észleltek.

A helyi újság egy munkatársa viszont a szerencsétlenséggel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy tudomása szerint már régóta tervezték az épület szanálását, de a közelgő helyhatósági választás miatt a költségigényes feladat elvégzését későbbre halasztották.

Edmund Stoiber tartományi miniszterelnök azt mondta: még nem jött el az ideje a felelős megkeresésének, most a túlélőkkel és az áldozatok családjával kell törődni.

Szakértők szerint feltehetően az utóbbi napokban lehullott nagy mennyiségű hó súlya alatt omlott be a bajorországi kisváros fedett korcsolyapályájának teteje hétfőn délután, néhány perccel a zárás után. A szerencsétlenség idején becslések szerint 50-en voltak a jégcsarnokban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Összefoglaló az áldozatok utáni kutatásról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást