eur:
394.36
usd:
365.19
bux:
65555
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Felújítják a pekingi Tiltott Város egy részét

Két évre bezárják a pekingi Tiltott Városban lévő Legfőbb Harmónia Csarnokát pénteken. A történelmi épületet a 2008-as nyári olimpiára szeretnék felújítani.

Az MTI szerint Li Jung-kö, a műemlék-együttes restaurációs feladataival megbízott központ igazgatója a China Daily című lapnak úgy nyilatkozott, hogy a beavatkozás elkerülhetetlen, mert a faszerkezet sok helyen deformálódott.

A lap úgy tudja, hogy a mázas cserepek felett is eljárt az idő, vizesednek a falak, a falfestmények pedig elszíntelenedtek.

Az AFP beszámolója szerint átfogó renoválásra legutóbb Kang-hszi császár uralkodása idején, 1695-ben került sor.

A 40 méter magas, 70 méter hosszú csarnok kettős tetőszerkezetét faoszlopok tartják hat sorban. Az épületben a császári Kínában jelentős ünnepségek zajlottak, például a téli napforduló, az újév vagy az uralkodó születésnapja alkalmából.

A részleges bezárás ellenére nem csökken a belépőjegy ára a Tiltott Városba, az egykori császári hatalom központjába ezentúl is 60 jüanért, mintegy 1.500-1.600 forintért lehet bejutni.

A működésének 80. évfordulóját tavaly ünneplő, az UNESCO világörökségi listájára 1987-ben felkerült múzeumváros fenntartói már döntöttek arról, hogy a látogatható területet 300 ezerről 400 ezer négyzetméterre növelik.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Tényleg kirobbanó formában a magyar munkaerőpiac?

Tényleg kirobbanó formában a magyar munkaerőpiac?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A műsor első részében a friss bérstatisztikákkal foglalkoztunk, amelyek első blikkre meglepően szép képet mutatnak a hazai munkaerőpiacról, a részletek ugyanakkor valamelyest árnyalják a helyzetet. A témáról Hornyák Józsefet, a Portfolio makrogazdasági elemzőjét kérdeztük. A műsor második részében a ma megjelent 2023-as válási és házasodási statisztikák kapcsán Tóth Ádám közjegyző, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke volt a vendégünk, akivel arról beszéltünk, hogy mennyire elterjedtek és mire használhatók a házassági vagyonjogi szerződések Magyarországon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×