Harmadával csökkent Oroszország európai gázexportja

Infostart
2006. január 2. 15:52
Az orosz gázra utalt közép-európai országok a szokásosnál nagyjából egyharmaddal kevesebb gázt kapnak vasárnap óta. Közben Moszkva, Ukrajna után, Moldovára is ráfogta az energiafegyvert: a moldovai miniszterelnök hétfőn közölte, hogy immár az ő országa sem kap orosz gázt.

Moldova nem volt hajlandó megadni a Gazprom által kért 160 dolláros köbméterenkénti árat - az eddigi 80 dollár dupláját, ezért ők sem kapnak már orosz gázt.

Ukrajna eddig cáfolta a Gazprom vádjait, hogy lopná az Európának szánt gázt, de figyelmeztetett arra, hogy amennyiben a hőmérséklet fagypont alál süllyed, a szerződés szerint jogában áll megcsapolni a vezetéket.

A Gazprom azzal az indokkal zárta el vasárnap az Ukrajnába irányuló gázcsapokat, hogy Kijev nem írta alá az idei szállításokra vonatkozó egyezményt.

Ukrajna eddig ezer köbméterenként 50 dollárért kapta az orosz gázt, és legfeljebb 80 dollárt tartana elfogadhatónak. Oroszország azonban 230 dollárt követel a gázért ezer köbméterenként.

Az ukrán miniszterelnök hétfőn azt mondta: Türkmenisztán - amelynek Ukrajnába irányuló szállításait a Gazprom jelenleg visszatartja - szállítani kívánna Ukrajnának.

Ez azért fontos, mert Türkmenisztán adja az ukrán gázimport egyharmadát, és ha Türmenisztán valóban szállítani akar, - amit Moszkva cáfol - ezzel jelentősen csökkenne az orosz bojkott hatása.

Közben a norvég energetikai minisztérium közölte: országa - amely Nyugat-Európa legnagyobb gázexportőre - nem tudja fokozni a már így is teljes kapacitással folyó kitermelést.

Válságstábok Ukrajnában

Vasárnap ötödére csökkent az Oroszorszából Ukrajnába szállított gáz mennyisége, amire reagálva hétfőn az ukrán kormány csökkentette a megyék gázfogyasztásának felső határát és minden hatalmi szinten válságstábokat állítottak fel.

Az ukrán kormány azt javasolta a vállalatoknak, hogy csökkentsék minimálisra, illetve egyes esetekben szüntessék meg gázfogyasztásukat.

Nemzetközi reakciók

Az Európai Bizottság aggodalmának adott hangot az európai földgázellátás miatt. Mireille Thom, a testület szóvivője úgy fogalmazott: az Európai Unió vezető testülete aggódik, amiért a tárgyalások egyelőre nem vezettek megállapodáshoz, és figyelemmel kíséri a helyzetet.

Hozzátette ugyanakkor: nem valószínű, hogy gázhiány lesz, mert - mint mondta - a szállítások számos forrásból érkeznek. Az unió energiaügyi biztosa szerint mivel az uniós gázimport mintegy harmada származik ukrajnai tranzittal Oroszországból, minden eshetőségre fel kell készülni.


Európa gáztérképe (forrás: Inogate)

Az osztrák, a német, az olasz és a francia gazdasági minisztériumok vezetői közös levélben figyelmeztették Ukrajnát és Oroszországot, hogy országukba irányuló orosz gázszállítmányok esetleges csökkenése kihat majd az Ukrajnával fenntartott jó kapcsolataikra.

A brit lakossági piacon meredek gázáremelkedéshez vezethet az orosz-ukrán gázvita, jóllehet Nagy-Britannia egyetlen köbméter fölgázt sem importál közvetlenül Oroszországból - mondta a brit kormány illetékes minisztere.

Az amerikai kormány elítélte az Ukrajnába irányuló orosz gázszállítások leállítását. A washingtoni külügyminisztérium szerint a lépés bizonytalanságot idéz elő a térség energetikai szektorában. A tárca úgy véli: a piaci áraknak hosszú távon érvényesülniük kell, de ezt nem lehet egyik napról a másikra megtenni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Deák András szakértõ a gázvitáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Német gázellátás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Szlovák gázellátás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Réti Sándor szakértõ a vitáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást