Veszélyben a romániai kisebbségi törvény

Infostart
2005. december 20. 12:42
Romániában megrekedni látszik a kulturális autonómia alapjait is rögzítő kisebbségi törvény vitája. Az elmúlt napokban a kormánykoalíció legerősebb tagja, a Demokrata Párt is a kulturális autonómia ellen fordult.

A romániai Demokrata Párt elnöke szerint “nem kreálhatunk Romániában olyan jogokat, amelyek nem léteznek máshol. Nem változtathatjuk a kulturális autonómia által az országot a kisebbségi jogok gyakorlóterévé.” Emil Boc kijelentése azt jelzi, hogy a román kormánykoalíció legerősebb pártja a kisebbségi törvény és a benne rögzített kulturális autonómia ellen fordult.

A Demokrata Párt azt javasolja, hogy töröljék a törvényből az autonómiatanácsokra vonatkozó cikkelyeket, és ezek helyett a kisebbségi szervezetek csúcsszervét, a kisebbségi Tanácsot ruházzák fel a kisebbségekkel kapcsolatos döntések véleményezésének a feladatával.

A javaslat tulajdonképpen a kulturális autonómia törlését jelenti a tervezetből, ez pedig ellentmond a kormányprogramnak, és az Európai Parlament Romániáról szóló jelentésének is, melyben arra kérik Bukarestet, biztosítsa a kulturális autonómiát a magyar kisebbségnek.

Miközben egyre élesebbek az ellentétek a koalíciós pártok között, a képviselőház immár másodszor halasztotta el a törvény bizottsági vitája befejezésének a határidejét. Az eredetileg december 7.-re kitűzött határidőt, december 22.-re, most pedig február 15.-re tolták ki.

A törvény októberben már megbukott a szenátusban, akkor azonban Cãlin Popescu Tãriceanu miniszterelnök arról biztosította a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget, hogy az alsóházban a koalíciós pártok valamennyi képviselője támogatja majd a kormány által benyújtott jogszabályt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást