Evolúció vs. intelligens tervezés

Infostart
2005. december 20. 21:01
Egy amerikai szövetségi bíró úgy határozott, hogy Dover iskolakerületében kizárólag Darwin evolúciós elmélete tanítható a biológia órákon.

A döntésre azután került sor, hogy konzervatív keresztényeknek sikerült elérniük: az elméletet olyan tanként oktassák az állami iskolában, amely csak egy lehetséges, nem bizonyított alternatívája a fajok fejlődéstörténetének.

Az evolúciós tan ellenzői az oktatást az úgynevezett intelligens tervezés elnevezésű teremtéselmélettel kívánták kiegészíteni. E szerint a világ és az élet olyan bonyolult és összetett, hogy az csak egy magasabb rendű hatalom tudatos műve lehet.

A darwinizmust tagadó elmélet oktatása miatt nyolc család nyújtott be panaszt a bíróságon.

A darwinizmus vallási kritikájának, a kreacionizmusnak állami iskolákban történő oktatását az amerikai szövetségi legfelsőbb bíróság 1987-ben már betiltotta az állam és az egyház elválasztásának alkotmányos elvére hivatkozva.

A bibliai teremtés könyvét szó szerint értelmező kreacionizmussal szemben az intelligens tervezés nem tagadja a Föld négymilliárd éves fejlődéstörténetét.

Az intelligens tervezés híveinek száma az utóbbi időben megnőtt az Egyesült Államokban, elsősorban vidéken.

George Bush amerikai elnök augusztusban azt mondta, hogy a sokszínűség jegyében az evolúció mellett az intelligens tervezés elméletét is meg kellene ismertetni a tanulókkal.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást