Bush elismerte a lehallgatások engedélyezését

Infostart
2005. december 17. 22:51
Az amerikai elnök elismerte, hogy aláírt egy olyan rendeletet, amely lehetővé tette a bírói felhatalmazás nélküli lehallgatásokat a terrorizmus elleni harc érdekében az Egyesült Államokban.

George Bush rádióbeszédében hangsúlyozta: az alkotmánynak megfelelően cselekedett, amikor felhatalmazta a Nemzetbiztonsági Ügynökséget, hogy ellenőrizze azoknak az embereknek a nemzetközi üzenetváltásait, akiknek ismert kapcsolatai vannak az al-Kaidával és más terrorista szervezetekkel.

Az elnök bírálta, hogy a rendelet létezését kiszivárogtatták a sajtónak.

Mint mondta: ezzel a terroristák is tudomást szereztek arról, hogy lehallgathatják telefonjaikat, illetve elolvashatják elektronikus leveleiket.

A New York Times pénteken számolt be George Bush három évvel ezelőtti döntéséről. A lap információja a kongresszusban felzúdulást váltott ki.