Magyarország nemet mondott

Infostart
2005. december 16. 13:37
Az InfoRádió értesülése szerint Gyurcsány Ferenc a Brüsszelben rendezett brit-magyar kétoldalú kormányfői találkozón is elutasította az Európai Unió következő időszakára vonatkozó keretköltségvetés tervét.

Az InfoRádió helyszínen tartózkodó munkatársa úgy tudja, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök több forrást és a támogatások szabadabb felhasználását kérte Tony Blairtől, a közösség soros elnöki tisztét betöltő Nagy-Britannia kormányfőjétől.

A magyar küldöttség Brüsszelben külön megbeszélést folytatott a lengyelekkel, hogy egyeztessék az álláspontokat.

László Boglár, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szóvivője emlékeztetett: a visegrádi négyek közül Budapest és Varsó mondott nemet a tegnap beterjesztett brit kompromisszumos javaslatra.

A brit kormányfő Magyarországon kívül több tagállammal is megbeszélést folytat az unió következő keretköltségvetéséről.

Az InfoRádió úgy tudja, hogy délután három órára Nagy-Britannia benyújtja újabb, két héten belül már harmadik kompromisszumos javaslatát.

Korábban Tony Blair azt közölte, hogy Nagy-Britannia a tervek szerint csak akkor állítja össze újabb, két héten belül már harmadik tervezetét, ha a megbeszélések alapján úgy látja: van lehetőség a megállapodásra.

Az Euronews hírtelevízió reggeli jelentése szerint Tony Blair közölte: a csúcs ma este mindenképp befejeződik, akkor is, ha addig nem születik megállapodás.



KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lesz harmadik javaslat a büdzsére
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást