Magyar-brit egyeztetés az EU-csúcson?

Infostart
2005. december 16. 06:33
Kétoldalú egyeztetést kért Magyarország az Európai Unió soros elnökségét betöltő Nagy-Britanniától a következő keretköltségvetés ügyében. Az Európai Tanács ülésének első napján Magyarország visszautasította az újabb brit javaslatot.

Tony Blair, brit kormányfő, miután a francia elnökkel és a német kancellárral egyeztetett, azt mondta: valódi akarat mutatkozik a megállapodásra. Ennek ellenére eddig több tagállam és az Európai Parlament is jelezte, hogy elutasítja a brit indítványt, bár vétót csak Lengyelország fontolgat.

Nagy-Britannia 850 milliárd eurós büdzsét javasolt, valamint pótlólagos támogatást ajánlott fel Magyarországnak, Csehországnak, Lengyelországnak, Szlovákiának és a három balti államnak. Diplomáciai források szerint pénteken Tony Blair egy másik javaslatot terjeszt elő.

Közben az Európai Bizottság arról számolt be, hogy London - módszertani eltérések miatt - több százmillió eurós számítási hibákat követett el a tervezetben.

A testület egyik illetékese úgy vélte: a közösségi számítási módszer alkalmazása esetén Magyarország például 500 millió euróval kapna többet a brit előterjesztés értelmében, nem pedig 140 millióval, ahogyan London korábban jelezte.