Elítélte a kommunista rezsimek bűneit az Európa Tanács

Infostart
2005. december 14. 17:02
Az Európa Tanács illetékes bizottsága párizsi ülésén elfogadta azt a jelentéstervezetet, amellyel a páneurópai szervezet kontinentális szinten erkölcsi elégtételt nyújtana a kommunizmus áldozatainak. A javaslat januárban került a közgyűlés elé.

A jelentés célja, hogy az Európa Tanács elősegítse a kommunizmus bűneinek tudatosítását a társadalmakban, de különösen a fiatalság körében, valamint a még létező kommunista rendszerek, mozgalmak visszaszorulását.

Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke az InfoRádiónak azt mondta, hogy a kezdeményezés egyik célja egy olyan, független szakértőkből álló állandó szerv létrehozása, amely információkat gyűjtene a kommunizmus bűneiről, illetőleg összegezné az ide vonatkozó joganyagot.

Németh Zsolt javaslatára bekerült a jelentéstervezetbe, hogy foglalják jogszabályba az áldozatok nemzeti emléknapját (ez Magyarországon február 25.) és esetleg hozzanak létre a magyar Terror Házához hasonló intézményeket.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Interjú Németh Zsolttal
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást