Kiotói jegyzőkönyv: Magyarország hat százalékot vállalt

Infostart
2005. december 11. 13:24
Elfogadta a kiotói jegyzőkönyv végrehajtásával összefüggő szabályokat az ENSZ klímaváltozási konferenciája Montrealban. A több mint 150 ország képviselője ezzel jóváhagyta a globális szénpiac megnyitását.

Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter a találkozó után az InfoRádióban emlékeztetett arra, hogy Magyarország a jegyzőkönyv alapján azt vállalta, hogy 2012-ig hat százalékkal csökkenti a széndioxid-kibocsátást az 1980-as évek második feléhez képest.

A tárca vezetője hangsúlyozta: megállapodtak arról is, hogy tárgyalások kezdődnek a kiotói jegyzőkönyv 2012-ben lejáró hatályának meghosszabbításáról, de a párbeszédnek nem lesz célja újabb kötelezettségek megfogalmazása az üvegházhatású gázok kibocsátásáról.

Az Egyesült Államok jelezte, hogy részt vesz a tárgyalásokon, de a 2012-ben lejáró kiotói jegyzőkönyvet továbbra sem hajlandó ratifikálni, mert az szerinte lassítaná az amerikai gazdaság növekedését.

A mostani megállapodás értelmében a fejlett országok a következő két évben több mint 13 millió dollárral támogatják a fejlődő országokat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A BBC összefoglalója a klímakonferenciáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Persányi Miklós a klímakonferencia eredményeirõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást