Átadták a Nobel-békedjat

Infostart
2005. december 11. 12:00
Átadták a Nobel-békedíjat az idei kitüntetettnek, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek és főigazgatójának. Mohamed el-Baradei egy norvég lapnak adott interjúban közvetve arra figyelmeztette Izraelt, hogy ne mérjen katonai csapást Irán atomlétesítményeire.

"Azzal, hogy félig szétbombázzuk őket, csak késleltetjük a terveket. Vissza fognak jönni, és megtorlást fognak követelni" - idézte az Aftenposten napilap a főigazgatót. Baradei nem nevezte meg Izraelt.

Kijelentésével nyilvánvalóan arra utalt, hogy Benjamin Netanjahu, az izraeli Likud párt első embere hétfőn azzal fenyegetőzött: miniszterelnökké választása esetén csapást méretne az iráni atomlétesítményekre.

A norvég királyi család jelenlétében tartott díjátadáson Mohammed el-Baradei azt mondta, hogy a világon olyan légkört kell létrehozni, amelyben az atomfegyvereket a rabszolgasághoz és a népirtáshoz hasonlóan általánosan elítélik, tiltott dolognak, történelmi kisiklásnak tekintik.

Úgy fogalmazott: a világban jelenleg 27 ezer atomrobbanófej létezik, vagyis 27 ezerrel több a kelleténél.

A Nobel-békedíjjal egy arany érdemérem, egy oklevél és 10 millió svéd korona jár.