Korrupciós felmérés: "Fejétől bűzlik a hal"

Infostart
2005. december 9. 11:42
A politikai pártokat világszerte a legkorruptabb intézményeknek tekintik - közölte pénteken a Transparency International. Egyedül Afrika a kivétel, ahol a rendőrség megelőzi a politikát. A civil szervezet 69 országban 55 ezer embert kérdezett meg.

Hatvankilenc ország közül 45-ben a politikai pártokat tekintették a legkorruptabbaknak a megkérdezettek – áll a Transparency International (TI) „Korrupciós világbarométer 2005” című kiadványában. A politikai pártokat általában felváltva a parlament, illetve a rendőrség követi, ezután következik az igazságszolgáltatás, a vámhivatal és az adóhivatal.

"Fejétől bűzlik a hal" - jegyezte meg a jelentést kísérő közleményében David Nussbaum, a berlini székhelyű szervezet ügyvezető igazgatója. "Amikor a fent lévő kormány korrupt, az alapvető reformokhoz szükséges hatalom annak a kezében van, akiben a legkisebb erre a hajlandóság" - tette hozzá.

A TI szerint a politikai pártokat a társadalom legkorruptabb intézményeinek tartó országok száma tavalyhoz képest egynegyedével nőtt. Az afrikai földrész államai kivételt jelentenek, ott ugyanis több helyen megelőzte a rendőrség a politikusokat.

A Transparency International felmérése szerint a megkérdezettek többsége (57 százaléka) véli úgy, hogy a korrupció nőtt az elmúlt három évben.

A jövőt illetően a válaszadók pesszimisták voltak: 44 százalékuk vélte úgy, hogy a következő három évben a korrupció nőni fog.

Kelet-Európában a politikai pártokat a törvényhozás, az üzleti szféra és a média követi.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást