Duray: megtévesztő a szlovák álláspont

Infostart
2005. december 9. 11:56
A szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alelnöke, Duray Miklós megtévesztőnek tartja a szlovák miniszterelnök állásfoglalását, amely szerint a kollektív bűnösség elve ma már elképzelhetetlen kifejezés. Mikulás Dzurinda csütörtökön a magyar köztársasági elnökkel folytatott megbeszélésén jelentette ki.

Az MKP ügyvezető alelnöke, Duray Miklós az InfoRádióban úgy fogalmazott: a helyzetet csak akkor lehetne megnyugtatóan rendezni, ha a pozsonyi kormány benyújtana egy előterjesztést, amely alapján orvosolni lehetne a múltban okozott kollektív jogsérelmeket.

Duray Miklós emlékeztetett arra, hogy Szlovákiában továbbra is ki lehet adni olyan határozatot, amely a kollektív bűnösség elve szerinti jogi normára hivatkozik.

Csütörtökön Pozsonyban Sólyom László magyar államfő előremozdulásként értékelte a két ország kapcsolatában a szlovák kormányfő kijelentését, mely szerint a kollektív bűnösség elve ma már elképzelhetetlen.

Pozsony eddig következetesen tagadta, hogy a szlovákiai magyarok II. világháborút követő jogfosztása miatt oka lenne megkövetni az akkori jogsérelmeket elszenvedő szlovákiai magyarságot.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Interjú Duray Miklóssal, az MKP ügyvezetõ alelnökével
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást