Blair azt mondta, hogy nem tárgyalt a BA Rt. privatizációjáról Budapesten

Infostart
2005. december 9. 18:57
A brit miniszterelnök azt mondta, hogy nem tárgyalt a magyar kormányfővel budapesti látogatásán a Budapest Airport Rt. privatizációjáról.

Tony Blair úgy fogalmazott: rendkívül felelőtlen dolog, ha vannak Magyarországon olyan politikusok, akik azt állítják, egyezséget kötöttek Gyurcsány Ferenccel arról, hogy a brit pályázót hirdessék ki győztesnek.

Tegnap Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese beszélt arról, hogy szerinte már a két miniszterelnök budapesti találkozója idején eldőlt a privatizációs pályázat sorsa.

Gyurcsány Ferenc kormányfő az InfoRádió Aréna című műsorában úgy nyilatkozott: a magánosítás ügye - ellentétben a Fidesz állításával - nem került szóba Tony Blair-rel folytatott tárgyalásán.

A Budapest Airport Rt. privatizációjára kiírt pályázaton 464,5 milliárd forinttal a brit BAA tette a legjobb ajánlatot. A szerződést december végéig aláírhatják; a bevételt az államadósság csökkentésére fordítja a kabinet.

A Fidesz azt ígérte, hogy kormányra kerülése esetén felülvizsgálja a tranzakciót.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Rogán Antal (Fidesz) a privatizációról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Podolák György (MSZP) a Budapest Airportról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gyurcsány Ferenc a Blairrel folytatott megbeszélésrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást