Pinter: állítsák bíróság elé George Busht és Tony Blairt

Infostart
2005. december 7. 20:31
Az irodalmi Nobel-díjjal idén kitüntetett Harold Pinter szerint bíróság elé kell állítani George Bush amerikai elnököt és Tony Blair brit kormányfőt Irak lerohanása miatt, ami a brit író szerint "égbekiáltó jele az állami terrorizmusnak".

Harold Pinter előre rögzített beszédében kijelentette: az amerikai elnöknek és a brit miniszterelnöknek a nemzetközi büntetőbíróság előtt kellene felelnie tetteiért.

"Irak lerohanása gaz cselekedet volt, égbekiáltó jele az állami terrorizmusnak, amely teljesen figyelmen kívül hagyta a nemzetközi jog elveit" - mondta az író, aki rossz egészségi állapota miatt nem vesz részt Nobel-díj átadás december 10-i stockholmi ünnepségén, sem pedig a svéd akadémia azt megelőző hagyományos előadássorozatán.

Az inkább politikai, semmint irodalmi jellegű előadásában a jelenleg kórházban fekvő Pinter több tízezer ember haláláért tette felelőssé Busht és Blairt. "Mi csak kínzást, fürtös bombákat, gyengített uránt, vaktában elkövetett gyilkosságokat, nyomorúságot és halált adtunk az irakiaknak, amit a szabadság és a demokrácia közel-keleti eljövetelének neveztünk."

A gégerákban szenvedő író azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy a II. világháborút követően támogatott minden jobboldali katonai diktatúrát a világon.

"Az Egyesült Államok által elkövetett bűnök állandóan ismétlődőek, erkölcstelenek és könyörtelenek voltak, de csak nagyon kevesen beszéltek róluk" - mondta előadásában a 75 éves Pinter, aki korábban is többször élesen kritizálta az amerikai külpolitikát.