Kínában büntetést ígért a kormány a folyószennyezés felelőseinek

Infostart
2005. december 7. 07:22
A kínai kormány bejelentette: szigorúan megbüntetik azokat, akik felelősek a novemberi, rendkívül súlyos folyószennyezésért. A közlemény szerint a büntetés azokra is kiterjed, akik nem értesítették a hatóságokat, illetve későn adtak tájékoztatást a szennyezésről.

Hivatalos becslések szerint 100 tonnányi benzol, nitrobenzol és egyéb mérgező anyag került a Szungari folyóba azután, hogy november 13-án robbanás történt egy vegyi gyárban Csilin tartományban. Az ipari balesetben öt ember meghalt.

A kínai hatóságok napokig elhallgatták a balesetet, és csak azután számoltak be róla, hogy kiderült: a katasztrófa súlyosan károsítja a környezetet.

A szennyezett északkelet-kínai Szungari folyó partján lévő otthonaikból emberek ezreit telepítették ki, mert a vegyi anyagoknak még a belélegzése is súlyosan veszélyezteti az emberi egészséget. A csaknem négymilliós Harbin városban több napon keresztül szünetelt a vízszolgáltatás.

A kínai környezetvédelmi hatóságok szerint a 80 kilométer hosszan elnyúló szennyeződés néhány hét múlva éri el a kínai-orosz határ mentén lévő Amur folyót. A kínai kormány bocsánatot kért az ország lakosságától és az orosz hatóságoktól.