Feszültebb viszony Japán és Kína között

Infostart
2005. december 5. 07:35
Bírálta Pekinget a japán-kínai-dél-koreai találkozó lemondása miatt Koidzumi Dzsunicsiro japán kormányfő. A kínai kormány vasárnap jelentette be, hogy elhalasztja a decemberre tervezett találkozóját a két kelet-ázsiai országgal.

Megfigyelők szerint Peking így tiltakozik a japán miniszterelnöknek a második világháborús japán halottak, köztük háborús bűnösök nyughelyéül szolgáló Jaszukuni-szentélyben tett látogatása miatt.

Koidzumi Dzsunicsiro japán kormányfő Tokióban azt mondta: a Jaszukuniban tett látogatásait nem lehet diplomáciai ütőkártyaként felhasználni és Peking helytelenül cselekszik, ha ehhez a lépéshez folyamodik.

A három ország vezetői 1999 óta minden évben összeülnek, hogy megvitassák a legfontosabb politikai, gazdasági és biztonsági kérdéseket. Az idén a tervek szerint egy malájziai regionális konferencián találkoztak volna.