A legegyszerűbb, de valószínűleg a legnehezebb kérdéssel kell kezdeni: mi a magyar külpolitika célja ma?
Nem olyan nehéz kérdés ez, mint amennyire elsőnek tűnik. Hogyha nagyon egyszerűen akarjuk megfogalmazni, akkor a magyar külpolitika célja az, hogy sok olyan ismerősünk, barátunk, szövetségesünk legyen a világban, akik érdekeltek Magyarország sikerében. Vagy azért, mert gazdasági érdekük, vagy azért, mert politikai érdekük, vagy azért, mert a jószomszédi viszony által érdekük, hogy sikeres legyen Magyarország.
A pragmatizmus és az elvek összeférnek egy külpolitika szervezésénél? Mert az, hogy a lehető legtöbb barátunk legyen, ez egy nagyon pragmatikus hozzáállás. De ebben benne van az is, hogy olyanok is lehetnek a barátaink, akiket a szívünk mélyén talán nem annyira kedvelünk.
Két világos szövetségi rendszernek vagyunk a tagjai, ez a NATO és az Európai Unió. A NATO egy védelmi szövetség, az Európai Unió pedig egy gazdasági szövetségként formálódott békeprojekt volt, mára egy kicsit már arrébb csúszott, de ettől még szövetség és tagja is vagyunk. Nagyon sok olyan országgal van kapcsolatunk, amelyik ezen szövetségi rendszeren kívül van. Valakivel pragmatikus, csak gazdasági, valakivel politikai, valakivel stratégiai, hiszen vannak olyan stratégiai partnereink, akik nem tagjai a NATO vagy az Európai Unió szövetségének.
Melyik a legtágabb és melyik a legszűkebb kör, hogyha ezt a három halmazt próbálom valahogy egyeztetni?
A legtágabb nyilvánvalóan a gazdasági, hiszen olyanokkal is kell üzletelni, olyanokkal is kell gazdasági kapcsolatokat létesíteni, akikkel nem kell mindenben egyetérteni, sőt lehet, hogy tíz dologból kettőben értünk egyet, mondjuk egy regnáló kormánnyal egy távoli országban. De egyrészt a magyar vállalkozásoknak piacot kell szerezni, másrészt lehet, hogy olyat kínálnak, amire nekünk szükségünk van. Van, akivel meg tízből hét-nyolc dologban egyetértünk, velük meg arra kell fókuszálni, szükség van stratégiai szövetségesekre, szükség van politikai szövetségekre és szükség van gazdasági érdekképviseletre, gazdasági kapcsolatokra is.
Magyarország az Európai Unió tagja. Önálló külpolitikára mekkora tér nyílik tagként?
Elég nagy hál' Istennek, s próbáljuk ezt a mozgásteret tágítani. Brüsszelből szeretnék korlátozni a mozgásteret, legyen ez szűk a tagállamok számára, és a külügyi főképviselő mondhassa meg a közös külpolitikát. Nyilvánvalóan, amikor Európai Unióként lépünk föl és közösen 27 tagállam tud megfogalmazni valamilyen külpolitikai irányt, legyen szó szomszédságpolitikáról, bővítéspolitikáról, kereskedelempolitikáról, akkor ennek van létjogosultsága. De az nekünk szuverén jogunk, és élünk is vele, hogy külön-külön a partnerországokkal olyan kapcsolatot alakítsunk ki, amely Magyarország érdeke szerint való.
Világosak a nemzeti külpolitikák határvonalai, vagy kellően homályosak ahhoz, hogy mindenki próbálja a maga javára tágítani a mozgásteret? Az Európai Bizottság is, meg a nemzeti kormányok is.
Én azt látom, hogy Brüsszelben senki nem elégedett, azok sem, akik a nemzetállamok szövetségét szeretnék az Európai Unióból, ahonnan egyébként elindult, és azok sem, akik az Európai Egyesült Államokat szeretnék megvalósítani, brüsszeli központtal, gyakorlatilag a tagállami kormányokat vagy parlamenteket egyfajta regionális szintre lefokozni. Nem vagyunk már ott, ahol a nemzetállamok szövetsége, az egymással versengve együttműködő nemzetállamok együttműködése valósul meg, de nem vagyunk még az Európai Egyesült Államoknál sem. Valahol félúton vagyunk. Mi, patrióták, szuverenisták is elégedetlenek vagyunk a jelenlegi állapotban, és a föderalisták is elégedetlenek, ebből fakad nagyon sok konfliktus és probléma.
A határok le vannak írva valahol? Világosak? Vannak olyan politikák, amelyek egyértelműen nemzeti hatáskörben vannak? Az adópolitika például, de akkor a külpolitika nem ide tartozik?
A külpolitika érdekes kérdés ebből a szempontból, mert a külpolitika nem csak külpolitika. Az energiapolitika is, az kereskedelempolitika is, az befektetéspolitika is, az különböző más nemzetközi szervezetekben való részvétel. Hiszen vannak kisebb és nagyobb formátumok is, hiszen az ENSZ közgyűlésén is részt vesznek az európai uniós országok, és ott is vannak olyan témák, amiket az Európai Unióban nem tárgyalnak meg, van Visegrádi Négyek, van Bukaresti Kilencek, van Három Tenger kezdeményezés, és vannak olyan szövetségek is, olyan politikai, gazdasági formációk, amiknek nem is vagyunk tagjai, meg olyan is, aminkek tagja vagyunk. Van EU-s tagja, nem EU-s tagja, Selyemút kezdeményezés, amit a kínaiak kezdeményeztek, van pár európai uniós tagja, de van egy csomó EU-n kívüli tagja is. Úgyhogy nagyon érdekes a külpolitikai világ, mert az érdekérvényesítés központjában szerintem, ha valaki jól külpolitikát csinál, a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszéd mellett a nemzet érdekének kell állnia.
Uniós tagnak lenni, mint ország, ez a külpolitika számára egy korlát, mert az unió szabályait is be kell tartani, vagy egy ugródeszka? Mert mégiscsak a Föld egyik legsikeresebbnek tűnő szervezetének, együttműködésének a tagja egy kormány.
Lehetőség és korlát is. A korlátot inkább úgy fogalmaznám meg, hogy bizonyos dolgokban van egy szabályozott rend, és nagyon sok kérdésben nem értünk egyet. Egészen más külpolitikát képzel el mondjuk egy Franciaország vagy Németország méretű ország, és egészen más külpolitikát képzelnek el, mondjuk, a közép-európai, létszámban, területben, gazdasági erőben kisebb, de szorosabban együttműködő országok.
Rossz dolog az egyet nem értés vagy a világ legtermészetesebb dolga az egyet nem értés külpolitikai kérdésben?
Mi, magyarok általában négyen ötfélét szoktunk gondolni, csak amikor baj van, akkor szoktunk összefogni. A békés egyet nem értéssel nincs semmi gond, sőt a viták is jók, sőt azok előrevivők is tudnak lenni. Akkor van gond az egyet nem értéssel, ha az egyet nem értésből egyfajta zsarolás, kirekesztés, politikai büntetés következik.
Van olyan eszköz, ami egyébként nem férne már bele a politikába? A zsarolás, a nyomásgyakorlás, az nem ugyanaz, de egymás fokozatai, ezek már nem férnek bele?
Nyilvánvalóan például az, amikor valaki önkényesen meg akarja változtatni az Európai Unió alapszerződéseit anélkül, hogy ahhoz minden tagállam hozzájárulna. Ha valaki politikailag fenyeget egy-egy tagállamot, vagy valaki jobban képvisel egy Európai Unión kívüli tagállamot, mint a klubban bent lévő tagállamokat, akkor ott nyilván mutatni kell egy sárga lapot, hogy focis hasonlattal éljek, hogy eddig és ne tovább, az nem jó irány, amiben az Európai Unió éppen vagy az Európai Unió adott tagállama, tisztségviselője, bizottsági tagja éppen halad.
Hogy lehet egy nemzetállamnak az európai uniós együttműködés irányán valamit igazítani? Egyedül megy, vagy muszáj szövetségeseket találni hozzá? Egyszerű eszközökkel, bonyolult eszközökkel, puha, kemény eszközökkel? Mivel kell neki menni?
Teljes eszköztárral kell rendelkezni, puhával, keménnyel, egyénileg is és szövetségileg is. Azt mondtuk, hogy érték az egyet nem értés. De az Európai Unióban a fontos döntések meghozatalához egyetérteni kell. Sokan ezt vétónak hívják. Nincsen vétó az Európai Unióban, hanem ha nem születik meg a 27 tagállam között az egyetértés, akkor nem lesz döntés. Tehát a döntés sem valósul meg. Ezért nem a döntés után emel valaki vétót, hanem igazából nem értünk egyet bizonyos kérdésekben. Így egy ember is, egy ország, egy vezető is tudja befolyásolni az európai uniós döntéshozatalt, de vannak témák, most éppen nagy sztár téma az energiaellátás kérdése és az energetikai kérdés a világ ránk leselkedő veszélyeiben, szövetségeket lehet kötni. Vannak olyan országok, amelyek politikailag nem természetes szövetségeseink az Európai Unióban, de például az atomenergia-felhasználás kapcsán abszolút egy oldalon állunk. Vannak tagállamok, főleg Közép-Európából, van az ETS kibocsátás-kereskedelmi rendszer, ott eléggé a második sorban állnunk, mi is kritizáljuk, de vannak országok, Lengyelország, Csehország, Románia, akiket sokkal súlyosabban érint ez a kérdés, ott például velük tudunk előre menni. Románia ebben a kérdésben is partnerünk és tudunk együtt dolgozni ezeken a kérdéseken. Szövetségeket is kell építeni, és néha egyénileg is lehet befolyásolni ezeket a dolgokat.
Meg lehet pontosan mondani, hogy hol van Magyarország helye az Európai Unióban, azt mi jelöli ki?
Messzebbről indítanék. Jean-Claude Juncker volt az Európai Bizottság elnöke, amikor a bizottsági ciklusának első két, két és fél évében nem lépte át Németország keleti határát a látogatásai, tárgyalásai során. Brüsszelben, persze, ott voltak a közép-kelet-európai vezetők, amikor összehívták a tanácsüléseket, de nem lépte át errefelé a határt. Nem rossz szándékból, gonoszságból, hanem az ő fejében a kétsebességes Európa létezett. A később csatlakozott tagállamok, amelyek nem a mag Európához tartoznak, el voltak felejtve. Aztán szóltak neki, hogy illene arrafele is ellátogatni. Sokan Nyugat-Európában így gondolkoznak, hogy az igazi Európai Unió, az csak ők, ott bent, páran, Nyugat-Európának a szívében, Brüsszel környékén. Mi pedig azt gondoljuk, hogy az Európai Unió nem Brüsszelben van. Az Európai Unió az Varsóban van, Budapesten van, Zágrábban van, Bukarestben van, Pozsonyban van, meg Bécsben van, meg Lisszabonban és Madridban, és hadd ne soroljak föl vidéki településeket, tehát az Európai Unió, ha jól csináljuk, akkor mi vagyunk, a tagállamok és a tagállamokat alkotó állampolgárok.
A közös pénz használata sem húz egy szűkebb belső kört?
Van ilyen javaslat, ezt megfontolandónak tartom és tartjuk, hogy különböző koncentrikus köröket kellene létrehozni. A közös pénz szerintem óriási veszélybe került, a 2008-as pénzügyi válság megmutatta, hogy az eurózóna nem biztos, hogy fenntartható sokáig, veszélyek leselkednek az eurózónára, és azóta is minden pénzügyi válság tekintetében előkerül ennek a rendszernek a sérülékenysége. Ezért azzal nagyon óvatos lennék. Nyilván van az eurózónában egy szorosabb együttműködés, az egy monetáris típusú együttműködés. Van politikai típusú együttműködés, vámunió. Mi azt gondoljuk, hogy a legnagyobb európai értékek, azok a közös kereskedelmi piac, az a szabad mozgás, Schengen, ami szintén haldoklik, ha megnézzük, ideiglenesen állíthatna vissza határellenőrzést egy-egy tagállam, amit be kellene jelentenie a Bizottságnak.
Időnként megcsinálják.
Ehhez képest bejelentik, nem fél évig tartják, hanem két-három éve folyamatos ellenőrzések vannak. Ugye, ez a migrációs krízis kapcsán kezdődött, a Covid idején pedig fölerősödött, tehát a Schengen is recseg-ropog. Örülök, hogy Románia és Bulgária is tudott csatlakozni, előtte pedig Horvátország is a schengeni zónához, de recseg-ropog a rendszer, hogyha megnézzük. Az eurózóna recseg-ropog, a schengeni recseg-ropog, van most a közös kereskedelem, de a közös külpolitika is recseg-ropog. Vissza kéne menni az Európai Unióban egy kicsit időben, megnézni, hogy mi támasztotta meg, mi tette sikeressé. Ez egy kereszténydemokrata innováció, nem politikailag akarom lenyúlni a projektet, de három kereszténydemokrata politikus találta ki az Európai Uniót, és meg kellene nézni, hogy mitől lett sikeres. Én sejtem, hogy mitől. A békét akarták, a gazdasági együttműködést, a jólétet, a stabilitást, most békét nyomokban sem tartalmaz az európai uniós politika, a jólét veszélybe kerül, és a fejlődés is, ha megnézzük a gazdasági növekedés számait az Európai Unióban, minimum kétségbe vonható.
Melyik a járható út? Hagyni szétesni, nulláról újrakezdeni egy pusztító vihar után vagy menet közben javítgatni, tárgyalásokkal, ami egy melós munkás dolog?
A melótól, szerintem, nem kell megijedni. Ha megnézzük a világ történéseit, nekem az az érzésem, és többen könyveikben, elemzéseikben ezt megerősítik, hogy egy világrendszerváltozásnak vagyunk a szemtanúi. Ami nyilván nem hétfőről keddre történik, vagy januárról februárra, hanem ez egy hosszú folyamat. A nyugati hegemónia, az Amerika-központú világkép, ami az elmúlt 500 évben uralta gyakorlatilag a glóbuszt, kezd megszűnni, megváltozni. Lesz egy többpólusú világrend, lesznek olyan helyek, ahol nagy gazdasági és politikai terek jönnek létre, új formációk keletkeznek, több formáció tagjának is lehet lenni. A geopolitikai terek lesznek elsősorban fontosak, ilyen szempontból megváltozik a helyzet. Ha valaki a világrendszerváltozásra, politikai, gazdasági változásokra úgy készül föl, hogy miután bekövetkezett a változás, akkor néz körbe, hogy mi változott, és elkezd hozzá alkalmazkodni, az már lekésett. Évtizedekig eltart, mire megérkezünk az új világrendbe. Van időnk, a válságok jelei azt mutatják, hogy ez a változás nagyban történik. Ilyen sok egy időben lévő válság régen jellemezte a világot és Európát. Ha most fölkészülünk erre, akkor Európa még lehet nyertese ennek a világrendszerváltozásnak. Ha azt gondoljuk, hogy bele kell ragadnunk az előzőbe, görcsösen ragaszkodunk az eddigi részben Európa-központú és Nyugat-központú világrendhez, akkor lehet, hogy ennek vesztesei is lehetünk. Ezt kell mérlegre tenni.
Biztosak abban, hogy az Amerika- és Nyugat-központú világrend olyan ütemben fog megváltozni, mint ahogy Donald Trump előtt ezt sejteni lehetett? Úgy tűnik, hogy az amerikai elnök minden rendelkezésére álló eszközt megragad arra, hogy az Amerika-központú világrend megmaradjon, ahol szükségesnek látja, beavatkozik.
Az amerikai elnök minden emberi számítás szerint nemsokára Kínába látogat, csak Kínába. Ennek is van jelentősége. Amerikai elnökök általában úgy szoktak Kínába látogatni, hogy valamelyik ázsiai szövetségesükhöz mennek látogatóba, Japánba, Dél-Koreába, és mellette beugranak Kínába is. Most csak Kínába tervezi az amerikai elnök a látogatást. Szerintem, az amerikai elnök is pontosan látja, amit mindenki, ha körbenéz a világban, hogy olyan technológiai változások, pénzügyi változások következnek be, erőátrendezések, amiben Amerika továbbra is meghatározó, nagy és globális szereplő lesz, de többen, Kína, India, a BRICS-országoknak a szövetsége is erősödik. Olyan meghatározó szerepük lesz, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Mindenképpen viszonyulni kell hozzá, az a kérdés és a jövő kihívása, hogy hogyan tesszük. Az, hogy ugyanolyan gyorsan történik-e, mint előtte gondoltuk volna, erre szerintem senki nem tud meghatározni egy ütemtervet. Ez történik, azt senki nem tudja letagadni, de hogy ennek 10-20-30-50 vagy 100 év múlva lesz-e lezárása, ezt most nem tudjuk megmondani.
Hogyan kell ebben az átalakuló világrendben egy Magyarország méretű országnak viselkednie, amikor az Egyesült Államokkal is, Kínával is, sőt a konnektivitás elmélete szerint mindenkivel jó viszonyt akar kialakítani? Csak akikkel ő jó viszonyt akar kialakítani, nem biztos, hogy egymással is jó viszonyt akarnak.
De az minket nem kell hogy zavarjon. Minekünk nem a kínai elnök fejével, vagy az amerikai elnök fejével kell gondolkodnunk, nekünk a magyar emberek meg a magyar érdekek szemüvegén keresztül kell nézni a világ történéseit. Nézzünk egy példát! Magyarországon a négy legnagyobb külföldi befektető ország, az Egyesült Államok, Németország, Kína és Dél-Korea. Ketten Nyugatról, ketten Keletről. Magyarország találkozási pont tud lenni technológiában, tőkében, pénzben, különböző módokon, és Magyarország az új világrendnek tud nyertese lenni, ha olyan szövetségeseket, olyan partnereket, olyan gazdasági partnereket gyűjtünk magunk mellé, ahogy kezdtem, akik érdekeltek abban, hogy Magyarország az új világrend nyertese legyen. Nem azért, mert Magyarország buksisimogatást szeretne ezektől az országoktól. Szó sincs erről! Mi olyan kölcsönösen előnyös megállapodásokat szeretnénk kötni – és sok országgal kötöttünk is már, ez az elmúlt évek külpolitikáját jellemezte –, hogy ezek az országok érdekeltek legyenek abban, hogy Magyarország sikeres legyen. Szeretnénk azt is, hogy a régiós politikai központokkal, s a világ meghatározó, nemcsak legnagyobb, hanem középhatalmaival is jó kapcsolatban legyünk. Nagyon fontos az én felfogásom szerint a következő időszakban, az új világrendben, a regionális középhatalmak szerepe, amilyen Törökország, vagy Indonézia, vagy amilyen Brazília tud lenni, és így tovább. Sokmilliós lakossággal, nagy gazdasági potenciállal vagy már nagy gazdasági erővel, katonai erővel rendelkező országokról beszélünk, amelyek nyilvánvalóan méretben, gazdasági teljesítményben nem hasonlíthatók össze sem az Amerikai Egyesült Államokkal, sem Kínával vagy Indiával, de regionálisan mindenképpen óriási szerepet játszanak. Ha megnézzük, ezek közül van, amelyik valamelyik szövetségi rendszerünknek tagja, Törökország a NATO-nak például a tagja, de az Európai Uniónak nem. Indonézia ellenben nem tagja sem az Európai Uniónak, sem a NATO-nak. Vagy éppen beszélhetünk Dél-Koreáról, Brazíliáról, rengeteg olyan országról, amiben nagy potenciál van, és regionális középhatalmak már most, s ez a szerepük csak erősödik.
A nagyhatalmak szokták hagyni, hogy a magyar külpolitika a saját feje szerint gondolkozzon? Magyarán az Egyesült Államok nem szokta kérni, hogy ide kínai 5G-s technológiát ne engedjünk be? Más országoktól időnként szokta kérni.
Az, hogy valaki kér valamit, az nem azt jelenti, hogy nekünk meg kell csinálnunk. Mindig van minden, mi is kérünk a partnereinktől különböző dolgokat, és ők is kérnek bennünket, ez tárgyalási alap. Nekünk azt kell megnéznünk minden ilyen kérdésnél, hogy az a kérés, ami érkezik egy szövetségesünktől, partnerünktől, az a magyar érdek szerint való-e vagy sem. Ha nem, akkor nekünk nem kell teljesítenünk. Nekünk nem az a feladatunk, hogy más országoknak az utasításait vagy iránymutatásait, vagy ha szépen fogalmazunk, a kéréseit végrehajtsuk. Akkor hajtjuk végre, ha az a megállapodás, kölcsönösen előnyös, és a végén a magyar emberek ebből valamilyen módon profitálnak. Akkor jó, ha a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök jóban vannak, ha a magyar emberek abból profitálnak. Minket a magyar emberek választottak meg, a magyar emberek felé tartozunk elszámolással, és a magyar emberek érdekét kell, hogy képviseljük. Ez egy másik külpolitikai látásmód, mint amit mondjuk 2010 előtt megszoktunk Magyarországon, vagy ami általában az európai uniós országokban, a koalíciós kormányokban megvalósul. Nagyon jó, hogy jóban van a magyar miniszterelnök és az Amerikai Egyesült Államok elnöke, de ennél sokkal-sokkal fontosabb, hogy 17 amerikai beruházás érkezett az elmúlt egy évben, abban az időszakban, amikor Donald Trumpnak a politikája az volt, hogy minden gyártás, minden üzem, minden amerikai cég menjen haza és otthon ruházzon be, otthon fektesse be a pénzét, otthon termeljen. Nekünk sikerült elérnünk, hogy 17 amerikai gyár, üzem, kutatási központ, logisztikai központ, innovációs központ létesült Magyarországon.
Milyen viszonyt érdemes kialakítani Oroszországgal és Ukrajnával, amikor a kettejük közötti viszony az háborús ebben a pillanatban.
Mindenképpen kell, hogy legyen viszony. Ez nagyon fontos. Szerintem a viszony alapja az kell, hogy legyen, hogy nekünk a békéért kell kiállnunk az orosz elnök felé is, meg az ukrán elnök felé is. Ukrajna szomszédos országunk. Oroszország pedig egy olyan, talán nagyhatalomnak is nevezhető ország, amelyik itt van a régióban. Ez a geopolitikai realitás, teljesen mindegy, hogy ki mit érez vagy gondol, Ukrajna is, meg Oroszország is lesz, és itt lesz a közelünkben. Szerintem Oroszországgal pragmatikus gazdasági viszonyt kell ápolni, mert az energetikai ellátásunk másképpen nem megoldható, illetve a normális, olcsó energiaellátásunk másképpen nem megoldható. Ukrajnában él egy magyar közösség. Sajnos, 2014 óta folyamatos jogszűkítések, jogsértések érik. 2022-ben, miután Oroszország megtámadta Ukrajnát, még rosszabb lett a helyzete, és ezért megfogyatkozott a létszáma, de stabil magyar közösség van Kárpátalján, ami felé nekünk van egy plusz felelősségünk is. Plusz szomszédos állam. Szerintem mind a két országgal kell, hogy legyen viszonyunk, és a tűzszünet és a béketárgyalások, a békekötés után mind a két viszonyon javítani is lehet akár.
Etikai megfontolások nem férnek bele a külpolitikába? Olyan kérdéseket nem szabad föltenni, amit egy hétköznapi ember föltesz, hogy ki a felelős ezért a háborúért? És akkor ebből a válaszból levezetni valamilyen külpolitikai lépést?
Minden kérdést föl lehet tenni. A politikának ez a szépsége, és a külpolitikában is minden kérdést fel lehet tenni. A kérdéseknek nem szabad itt megállniuk. Tovább kell gondolni a kérdést. Annak kapcsán, hogy ki a felelős, ezerszer elmondtuk parlamenti nyilatkozatban, a külügyi bizottság tagja voltam, mi terjesztettük elő, elítéltük az orosz agressziót Ukrajna irányába. Ki kezdte? Most az, hogy a tyúk volt előbb vagy a tojás, és azelőtt mi történt, és az orosz kisebbséggel hogyan bántak az ukránok? Amikor a magyar kisebbséget is célozták, nyilvánvalóan a sokkal nagyobb számú orosz kisebbséget célozták a kisebbségi jogokat szűkítő törvényeikkel, az egy külön kérdés, talán egy egész adást is megérne ennek az elemzése. Az is igazság, és azt is ki kell mondani, hogy a XXI. században nem elfogadható, hogy a vitás kérdéseknek a rendezése a háború legyen. És közben azt is kell látni, hogy a háborút nemcsak azok a felek vívják, akik effektíve a harctéren benne vannak. Ki akadályozta meg, hogy a háború kirobbanását követően egy-két hónappal békét kössön Oroszország és Ukrajna? Nagy eséllyel az akkori amerikai demokrata adminisztráció, illetve egy-két nyugat-európai szövetségesük. Ki pénzeli azóta is a háborút? Ki mondja azt, hogy akár katonákat is lehet küldeni? Ki az, aki azt mondja, hogy legyen a saját népemnek sokkal drágább a gáz vagy az olajellátása, de semmilyen módon nem lehet vásárolni Oroszországból? Ki az, aki képmutató annyira, hogy indiai hordóban veszi meg az orosz olajat, számos nyugat-európai saját szövetségesünk, az Európai Unión belüli szövetségesünk teszi ezt. Azt mondva, hogy vezetéken nem veszek orosz olajat vagy tengeren nem veszek orosz olajat, de ha egy picit drágább, és rányomtatnak egy indiai zászlót arra a hordóra, akkor nagyon szívesen megveszem. Mindenki pontosan tudja, hogy ugyanazt az orosz olajat veszik meg. Ez nem képmutatás? Számos erkölcsi kérdést föl lehet tenni. A politikában kell, hogy legyen egy erkölcsi iránytű, ehhez ragaszkodni is kell. Nekem kereszténydemokrata politikusként ebben még nehezebb helyzetem is van, ahogy nekünk, keresztény politikai közösségként is nehezebb helyzetünk van a politikában. De azt is meg kell kérdezni, hogy végeredményben a lakásokat ezzel lehet-e fűteni, az autók ebből működnek-e, a magyar ipar, ami munkahelyeket ad, működik-e, és igen, azt gondolom, hogy meg kell tenni mindent ennek érdekében. Még egyszer mondom, nekünk a magyar választók iránt van felelősségünk, nem az ukrán, s nem az orosz választók iránt. Azért választottak meg bennünket, hogy biztosítsuk az energiaellátásukat, hogy biztosítsuk az ipar működéséhez szükséges energiát, és hogy megfizethető árú rezsit kelljen fizetniük. Nézzük meg azokat a környéken, akik azt mondták, hogy erkölcsi kérdést csinálnak ebből. Egy budapesti lakás 250 ezer forintot fizet egy évre, a prágai meg egymillió forintot.
A környező országokkal milyen viszonyt célszerű kialakítanunk úgy, hogy mindegyikben laknak magyarok? Kisebb-nagyobb számban, de laknak.
A jó szomszédi viszony ettől függetlenül is érdekünk, így meg pláne. Az, hogy a környező országokkal legyen egy tisztességes, kiegyensúlyozott jó kapcsolat, és ők is megértsék, hogy nekik is érdekük Magyarországgal tisztességes, kiegyensúlyozott, jó kapcsolatot létrehozni, ez szerintem kérdésen felül áll. Szerintem gazdaságilag is fontos ez az együttműködés, mert a közép-európai gazdasági együttműködés nélkül a közép-európai, kelet-európai, kisebb gazdaságú országok – Németországhoz, Franciaországhoz, Nagy-Britanniához hasonlítva a kisebb gazdaságok – nehezen tudnak az új világgazdasági versenyben helytállni. Nézzük a Covid-válság előtti időszakot, mondok egy számot! 2019-ben a visegrádi országok Németországgal való kereskedelme nagyobb volt, mint Németországnak Franciaországgal való kereskedelme. Volt keresnivalónk ebben a kérdésben, és most is van. Az elmúlt 16 évben pedig válságok jöttek és mentek, bukdácsoltak európai gazdaságok, az összekötött gazdaságokban egymást érték a válságok, de azért alapvetően a közép-európai térség tartotta magát, és mindig az európai növekedés feletti átlagot hozott. Ez köszönhető, például, Magyarországnak is, meg a többi közép-európai országnak.
Hogyan lehet szót érteni például Szlovákiával, ahol minden választási kampányban menetrendszerűen előkerül a magyar kártya? Most éppen ott tartunk, hogy a Beneš-dekrétumok bírálatáért hat hónap letöltendő börtön jár, amibe a szlovákiai magyar politikusok beleállnak.
Én azóta háromszor elítéltem a Beneš-dekrétumokat, Felvidéken, Szlovákia területén, és most is itt ülök önnel. Ezeket a kérdéseket rendezni kell. Az a feladatunk, s van előttünk jó példa, Szerbiával megtörtént ez a történelmi megbékélés. Ha nekem 20 évvel ezelőtt, amikor rendszeres volt a magyar helységnévtáblák letörése, nem is lehetett azokat kihelyezni, amikor magyar verések voltak Vajdaságban, ön azt mondja, hogy ilyen lesz a szerb-magyar kapcsolat, akkor nyilvánvalóan, legalábbis kétkedve fogadom a kijelentését, de lehet, hogy nem is hiszek önnek. Most mégis itt tartunk. Ennek legnagyobb katalizátorai, motorjai a vajdasági magyarok voltak, nekik a legfontosabb, hogy a többségi állam, amiben élnek, és a nemzet, ahova tartoznak, jóban legyenek egymással. Kiderült, hogy ez kölcsönösen jó tud lenni a szerb állampolgárok és a magyar állampolgárok részére is, éljenek akár Magyarországon vagy Szerbiában. Van előttünk tehát példa, nem olyat kell végrehajtanunk, ami a történelemben nem ismert számunkra. Számos történelmi nehézség, terheltség van a szomszédos országokkal való kapcsolatban, de meg kell érteniük a szlovák állampolgároknak és a szlovák embereknek is, a magyar embereknek is, a románoknak is, bárki másnak, hogy érdemes együttműködni, érdemes jó viszonyt ápolni. A szlovák-magyar kapcsolat is erősödött az elmúlt 15 évben. Nem ott tartunk, mint Malina Hedvig ügyének idejében, nem ott tartunk, mint amikor minden ok nélkül a dunaszerdahelyi szurkolókat megverte a szlovák rendőrség, nem ott tartunk, ahol 15 évvel ezelőtt. De még nem tartunk ott sem, ahol szeretnénk.
Bocsánat, ez nem egy romló irány? Mert korábban igaz, hogy megverték Malina Hedviget, ami egy bűncselekmény, de nem fenyegették börtönnel azokat, akik a kollektív bűnösséget kimondó Beneš-dekrétumokat elítélik. Most törvényerőre van emelve az üldözés.
Szerintem az, hogy több határátkelőhely nyílt, hogy nagyobb lett a gazdasági kereskedelmi forgalom, az, hogy számos felvidéki magyar intézményt tudtunk, néha közösen a szlovák kormánnyal, néha csak a magyar kormány segítségével, megvenni, az javuló tendenciát okoz, de vannak olyan kérdések, amik mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Számos alkalommal beszéltem már az elmúlt hónapokban a Beneš-dekrétumok ügyéről, sőt jogi segítséget nyújtunk azoknak a magyaroknak, magyar állami pénzből is, a nemzetpolitikai államtitkárságon keresztül, akiket földelkobzás ügyében sérelem ért. Ugye, nem most kezdődött ez, csak most került egy kicsit a közvélemény homlokterébe. 2018 körül kezdődtek azok a földelkobzások, amik a Beneš-dekrétumokra hivatkoztak, azért egy mondattal hadd említsem meg Németország óriási felelősségét ebben. Amikor Szlovákia európai uniós csatlakozása zajlott, minden országnak meg volt a lehetősége, hogy feltételeket támasszon és minden országnak meg kellett szavaznia, minden ország parlamentjének ratifikálnia kellett azt, hogy egy új tagállam lép az Európai Unió kötelékébe. Akkor a morvaországi németek miatt, a mostani Csehország területén élő németek miatt, akik szintén kollektív bűnösnek vannak tekintve, a németek ezt kérhették volna. Ők akkor cserbenhagyták az ott élő frank, szász és különböző nemzetiségű, különböző területekről származó németeket. Cserbenhagyták. Mi ezt nem tudtuk kérni, mert mi 2004-ben, együtt a szlovákokkal csatlakoztunk az Európai Unióhoz, nem volt ilyen lehetőségünk. Az elmúlt 15 év javuló kapcsolatát kell felhasználnunk arra, hogy ezeket a kérdéseket rendezzük. Én azt érzem, hogy van itt egy külső erő, amely a szlovák-magyar viszony megbontásában érdekelt. Van belső szlovák túlkapás ebben a kérdésben, amit nekünk határozottan vissza kell utasítanunk, és azt kell mondanunk, hogy a párbeszéd, a diplomácia eszközeivel tárgyaljuk azt. A szlovák Alkotmánybíróság még nem döntött a kérdésről, nem helyezte rögtön hatályon kívül, de végső döntést sem hozott, illetve azt sem tudjuk, hogy mit jelent a megkérdőjelezhetetlenség, a magyar jogrend ilyet nem ismer. Azt is látjuk, hogy bár voltak ilyen tüntetések, senkit nem zártak börtönbe a törvény hatálya alatt. Az egész ügyre, ha rátekintünk, azt kell mondanunk, hogy az első és legfontosabb szempont, hogy a felvidéki magyar közösség mellett álljunk ebben a kérdésben, minden segítséget megadjunk neki. A második szempont pedig az, hogy használjuk ki arra a szlovák-magyar jó viszonyt, hogy ezt a kérdést is tudjuk rendezni, és a közös fejlődés és együttműködés útjából ezeket az akadályokat pakoljuk el. Nehéz munka, kemény munka, meg kell őket győzni. Magyarországon most választási kampány van, de Szlovákiában is lassan választási kampány lesz, hiszen idén ősszel önkormányzati, jövőre pedig parlamenti választásokat tartanak, ott is van egy megosztottság, és különböző, Brüsszelben napirendre kerülő kérdésekben pedig egyet tudunk érteni. Nemzetiségi kérdésekben nagyon sok munka áll még előttünk, és milyen jó közös alap, hogy a háború és béke kérdésében egyetértünk, vagy a migráció kérdésében egyetértünk. Nagy nemzeti sorskérdésekben egyetértünk, használjuk fel az egyetértést arra, hogy segítsük a magyar nemzeti közösséget Felvidéken.
Segít a magas szintű politikai egyetértés, például, a két miniszterelnök, Robert Fico és Orbán Viktor között a szlovákiai magyarok helyzetének rendezésében, vagy esetleg éppen akadályozza azt? Mert nem biztos, hogy kockára akarják tenni az úgynevezett brüsszeli kérdésekben való jó együttműködést.
Számunkra mindig a magyar közösség ügye az első. Akár Magyarországról beszélünk, akár a külhoni területekről beszélünk, és utána jön minden más. Fontos, hogy nagy sorskérdésekben, civilizációs sorskérdésekben egyetért a magyar és a szlovák miniszterelnök, de a magyar miniszterelnök a magyar emberekért felelős, és az első számú kérdés mindig ez lesz. Azt gondoljuk, hogy ezek a nagy civilizációs sorskérdések, mint a háború, a migráció vagy máxok, ugyanúgy érintik a magyar és a szlovák embereket is. A szlovák embereknek ugyanúgy rossz, mint a magyar embereknek, ha Szlovákia vagy Magyarország belekeveredik a háborúba, ha a szlovákok vagy a magyarok pénzét elküldik a háborúba, az mind a kettő nemzetnek rossz. Használjuk ki ezt az alapot, meg használjuk ki a jó politikai kapcsolatot a miniszterelnökök között arra, hogy a felvidéki magyarokat segítsük, mint ahogy ezt tettük számtalan alkalommal. Nem a mostani lex Benešnek nevezett törvény az első, ahol, hogy mondjam, döcögőssé vált az együttműködés, azelőtt is voltak problémák, de számos alkalommal sikerült túljutni ezeken. Iskolaösszevonások kérdése, nyelvhasználati kérdések, számos olyan szimbolikus ügy a Kárpát-medencéből, bármelyik nemzetrészt említhetnénk, ahol már sikerült megőrizni a magyar érdeket, és sikerült segíteni a külhoni magyar közösséget. Ebből is ott van a tudásunk, az elmúlt 16 év nemzetpolitikája bebizonyította, hogy azt próbáljuk meg elérni, hogy ahol 100 évig hátrány volt magyarként élni, ott jelenthessen előnyt, mert nemcsak egy országnak az állampolgárai, az utódállamnak vagy szomszédos országnak az állampolgárai, hanem a magyar nemzethez tartozva ők kaphatnak segítséget Pozsonyból is, meg Budapestről is.
Ukrajnáról már beszéltünk. Az óramutató járásával egyezően a következő szomszédunk, Románia. Romániával most milyen a viszony? Ha az elmúlt 30 évet végignézem, az nagyon hullámzó tudott lenni.
Ahogyan a román politika is hullámzó. Ott kevesebb politikai stabilitás van, ahogy érzem, sűrűbben váltakoznak a miniszterelnökök, mint a választások vannak, a miniszterek is, akikkel szakpolitikákon lehetne dolgozni, de azért ott is jelentős javulás állt be a népek kapcsolatában. Az idők szavát, a közép-európai együttműködés szükségességét sokan megértették. Magyarország volt a legnagyobb támogatója Románia schengeni csatlakozásának, a magyar uniós elnökség alatt értük el ezt az eredményt, akkor lettek a határok átjárhatók. Számos olyan programot valósítottunk meg az elmúlt 16 évben Erdélyben, a magyarok közösség érdekében, ami nem ment szembe a románokkal, nem a románok kárára tettük ezt, plusz nőtt a kereskedelmi forgalom is. A hullámzó kapcsolatban egyetértek, de a tendencia javuló, igaz, még többet kell javítani a következő időszakban.
Az ilyen incidensek, mint ami az Úz-völgyében történik, azok kisiklások, helyi provokációk? Ezeket hogyan kell a magyar külpolitikának kezelni? Mert nyilván az sem mindegy, hogy a magyar politika ezt hogyan kezeli.
Minden ellen, ami a magyar közösséget hátrányosan érinti, és ráadásul törvénytelen, nekünk hangosan fel kell emelnünk a szavunkat.
Akkor is, ha provokáció?
Mindjárt válaszolok erre is. Az első kérdés az, hogy nekünk fel kell emelnünk a szavunkat, legutóbb például Kolozsváron vertek meg két fiatal futballszurkolót, mert magyarul beszéltek. Ott azt kértük, és kapcsolatba is léptünk a kolozsvári hatóságokkal, hogy gyorsan és hatékonyan vizsgálják ki a kérdést, a rendőrség előállította a verekedőket, megkapták a büntetést, ami egy ilyen bűncselekmény elkövetésekor jár. A román rendőrség, a román államhatalom, a román politika sem érdekelt abban, hogy ezek a provokációk rendszerszintűek legyenek, amikor végre sikerült visszaszorítani. Az ottani magyaroknak van egy erős politikai érdekképviseletük, ez nem csak budapesti munka, hiszen óriási választási eredményeket ért el az elmúlt időszakban az ottani stratégiai partnerünk, az RMDSZ, ami nemcsak a kormány tagja, de a parlament a szenátus tagja, megyei elnököket, polgármestereket, alpolgármestereket ad. Tehát van egy erős politikai képviselet is, enélkül ez nem lenne lehetséges. Azt is látjuk, hogy kívülről, meg nyilván belülről is, sokan vannak, akik nem érdekeltek abban, hogy a közép-európai államok együttműködjenek. Hogy jó legyen a magyar-szlovák viszony, a magyar-román viszony, a magyar-horvát viszony, a magyar-szerb viszony, a magyar-szlovén vagy a magyar-osztrák viszony. Nem érdekeltek ebben, ezért megpróbálják aláásni. Ehhez mindig lesznek hőzöngők, ehhez mindig lesznek gyűlölködők, ehhez mindig lesznek provokátorok, akik fölülnek ennek, akiket meg lehet bízni azzal, hogy ezeket a relációkat próbálják megnehezíteni, szétverni. Nyilvánvalóan vissza kell utasítanunk, ez egy külső beavatkozás a közép-európai folyamatba. Nyilvánvalóan vannak ellenérdekeltek, ha Közép-Európa egységes gazdasági erőt tud mutatni, ha közösen tud bizonyos kérdésekben föllépni, ha a kereskedelempolitikában egymással meg tudjuk kötni az üzleteket, a kereskedelmi volument növelni tudjuk, amit egyébként máshol, tőlünk sokkal messzebb, szállítási-logisztikai kérdésekben is sokkal messzebb kellene keresnünk, akkor nyilván ez sokaknak nem tetszik, rontják az üzletet politikai érdekből, vagy bármiből másból.
Kik azok, akiknek ez nem tetszik az ön véleménye szerint?
Akik azt szeretnék, hogy Közép-Európa megosztott legyen.
Kik azok, akik azt szeretnék, hogy Közép-Európa megosztott legyen?
Akik európai hegemóniát szeretnének, Brüsszelben, például, biztos, hogy be lehet azonosítani egy ilyen csoportot. Most, hogy ezek országok, titkosszolgálatok, gazdasági érdekcsoportok, az szerintem elemzés kérdése és egy politikus ne elemezzen. De látni kell a folyamatokat. Azok nem szeretnének egységes, politikailag együttműködő Közép-Európát, akik, például, brüsszeli birodalmat szeretnének építeni, akik Európai Egyesült Államokat szeretnének. Akik nem azt akarják, hogy mi itt, Közép-Európában kerítést építünk a migráció ellen, mert jó példa tudunk lenni a kisebb országok együttműködésében, nem kell minden ügyben az Európai Központi Bankhoz rohangálnunk, a brüsszeli bizottsághoz rohangálnunk, mert képesek vagyunk önálló politikát folytatni, és ennek még az itteni állampolgárok kedvezményezettjei is.
Szerbiával a kisimított viszonynak mi a jele? Az, hogy Vajdaság autonóm, hogy van vajdasági parlamenti képviselet, hogy nincsenek Szerbiában magyar verések, hogy nem érkeznek onnan igazából felháborító hírek?
Ezek mind, meg ezentúl még vagy száz más dolog. Az, hogy együtt tudtunk működni a migrációs kérdésben, az, hogy a vajdasági magyarok biztonságban élhetnek, hogy a jogaikat megélhetik, hogy kétnyelvű táblák kerültek kihelyezésre, hogy a szerb költségvetésből a magyar ügyekre is költenek, és intézmények újulhatnak meg, a vonatállomáson, Szabadkán, most jártam ott nemrég, kétnyelvű minden, és gyönyörűen följutották. Azt, hogy a szabadkai Városházán a magyar március 15-i ünnepséget ugyanúgy meg lehet tartani, mint bármelyik szerb ünnepet. Együttműködtünk, meg együttműködünk most is, hiszen továbbra is van, csak kisebb migrációs nyomás, a politikai kapcsolatok, az energetikai kapcsolatok, a gazdasági kapcsolatok, és így tovább. Napestig lehetne sorolni azokat az eredményeket, ami egy ilyen történelmi megbékélés után a két ország számára új perspektívát nyit, stratégiai partnerei vagyunk egymásnak, és rengeteg területen együttműködünk. Szerintünk méltatlan az, ahogy Szerbiát csuklóztatja az Európai Bizottság, hiszen jó régóta várakozó tagjelölt ország, számos fejezetet már megnyithatnának, sőt le is zárhatnának, de nem teszik, azért, hogy Szerbia ne kerüljön közelebb az uniós tagsághoz. Számos kérdésben sokkal előrébb tart, mint nagyon sok tagjelölt ország, hogy most ne Ukrajnát említsük, hanem rengeteg más, akár nyugat-balkáni tagjelölt ország, és politikai okokból az Európai Bizottság, amit nem tehetne meg a szerződések szerint, nem gyorsítja a szerb uniós csatlakozást. Mi vagyunk azok, akik segítjük, szerintünk nem Szerbia nyerne többet az Unióval, hanem az Unió Szerbiával.
Biztos, hogy nem késtek el? Szerbiában az utolsó közvélemény-kutatások, amik már talán néhány évesek, azt mutatják, hogy a szerbek az uniós csatlakozás iránti igénye lohadóban van. Nyilvános összefüggésben azzal, hogy 25 éve várják.
És csuklóztatják őket, nemcsak várják, hanem olyan, mintha ön elmenne az orvosi rendelőbe az időpontjára, és azt mondja az orvos, hogy de inkább még menjen haza, és mosson fogat. Utána menjen haza, és hozza el még ezt a papírt, utána menjen haza, mert nem tetszik az ingének a színe, és majd utána fogadom, és így tovább, és ezt eljátszanák százszor, akkor nyilván egy idő után lehet, hogy mégsem akarna a fülgyulladással orvoshoz menni, és mégsem tartja olyan nagy problémának. Ha Szerbiában csökken, márpedig én is azt látom, hogy csökken a csatlakozás népszerűsége, az az Európai Bizottságnak és a bővítéspolitikának a kudarca.
Horvátország: gúnyos ellenszenv, talán így lehet leírni a magyar-horvát viszonyt. Ezt hogyan lehetne javítani?
Én ennyire nem látom borúsan a helyzetet. Horvátországgal olyan történelmi szálak kötnek bennünket össze, hogy mindig újra tudjuk kezdeni a párbeszédet. Nem mellesleg a horvát turisztikai GDP-hez a magyar emberek szép számmal hozzájárulnak, igen jelentős módon, nagyon sok magyar ember választja a nyári üdülése célpontjául a horvát tengerpartot. Szintén élnek a történelmi Baranya vármegyében, Eszék és környékén magyar emberek szép számmal, van is parlamenti képviselőjük a horvát parlamentben. Én azt gondolom, hogy a horvátokkal meg kell találnunk a közös hangot, nekik is meg kell találni velünk a közös hangot. Az elmúlt tizenegynéhány év eseményei ezt nem segítették, ha energetikai kérdésre, a MOL-ra gondolunk. Nyilvánvalóan a horvátok azt látják, hogy a magyar közép-európai üzleti terjeszkedésnek egy része Horvátországra is irányult. Ők ezt nyilvánvalóan nehezményezik, de anno született egy ilyen döntés, ők ebbe a döntésbe belementek és engedélyezték a tranzakciót. Alapvetően azt gondolom, hogy Orbán Viktor és Andrej Plenković nagyon-nagyon régóta ismerik egymást, most is rendszeresen beszélnek. Fölreppentek olyan hírek, hogy már nem tudom, mióta nem találkoztak, legutóbb személyesen is találkoztak. kétoldalú tárgyalás volt valamikor karácsony előtt, ősszel, ha jól emlékszem. De telefonon is rendkívül sokszor egyeztetnek és beszélnek. A horvát-magyar viszonyon is mind a két félnek folyamatosan dolgoznia kell, még akkor is, ha vannak történelmi sérelmek, vannak kisebbségi komplexusok, a legfontosabb, hogy jó viszonyban legyünk azért, mert ez a magyar érdek. Például, nem véletlenül építettük ki az interkonnektorunkat az LNG terminál felé. Horvátországgal nem véletlenül indítottunk el az elmúlt 16 évben energetikai beruházásokat. A szomszédos országok felé nyitottunk, akár a Fekete-tengeri kijárat felé Romániával, akár az Adriai-tengeri kijárat felé Horvátországgal, akár Szlovákiával, Ausztriával, Szerbiával. Az egyedüli interkonnektor, ami nem épült meg, az Szlovénia irányába van, de amikor átvettük a kormányzást 2010-ben, akkor összesen egy felé volt, most pedig a hét szomszédos országból hat felé van.
Emlékeim szerint a horvát uniós csatlakozásért az összes magyar kormány magát odatéve dolgozott. Ebből nem lehet olyan következtetést levonni, hogy az újonnan csatlakozóktól egy picit több feltételt kell kérni ahhoz, hogy a magyar kormány támogatását elnyerjék?
Ezt mindig meg kell vizsgálni. Mi érdekeltek vagyunk abban, s megint csak a magyar érdekből akarok kiindulni, mert a magyar külpolitikának csak abból lehet, hogy a Nyugat-Balkán tagállamai nagyobb számban csatlakozzanak. A csuklóztatásnak ez lesz az eredménye, mint Szerbiánál az előbb beszéltük. Ott vannak tagjelölt országok, Szerbia mellett Albánia, Montenegró, Észak-Macedónia régebb óta, Bosznia nem olyan régen lett tagjelölt ország, de azok közül, akik régebb óta várnak a sorukra többen már a NATO tagjai is, és ezért ott például teljesítették a feltételeket. Minden ország csatlakozásánál, amikor a szerződések aláírásra kerülnek, meg kell néznünk, hogy az adott relációban mi a magyar érdek? Szerintünk az egy önmagában túlmutató magyar érdek, hogy ezek az országok az Európai Unió tagjai legyenek, bővítsék a közös piacot. Magyarország biztonsága szempontjából sem utolsó, hogy Magyarországtól délre is sokkal több európai uniós ország található-e, meg NATO-tagállam található-e vagy sem. Azt is látjuk, hogy a Nyugat-Balkán mindig egy forrongó hely volt, és hogyha az Európai Unió, a NATO, az a politika, amit mi fontosnak tartunk, a Nyugat-Balkánon megjelenik, akkor abba az irányba fognak menni, ha nem, akkor másmilyenbe. Olyan nincs, hogy légüres tér, akkor más befolyás lesz. Nem európai érdeket tudunk érvényesíteni velük közösen, hanem valami teljesen mást.
A Nyugat-Balkán európai uniós integrációjával nem importálnánk nagyon erőteljes konfliktusokat az Európai Unióba, hasonlókat ahhoz, mint Ukrajnában van? Ha az ember végigmegy a Balkánon, akkor látja, hogy azok az emberek, akik ott élnek, azok lehet, hogy most felszolgálók egy pizzériában, de ugyanolyan gyakorlattal kezelik a fegyvert, mint a fakanalat. Nem olyan régen még egymással is háborúban álltak, és ma sincs béke a Nyugat-Balkánon.
Nincs béke, de sokkal jobb a helyzet, mint korábban volt, és természetesen az Európai Unióhoz való csatlakozás feltételei, például ezen kérdéseknek a rendezése. Ukrajna nem az Európai Unió tagjaként háborúzik. Én azt mondom, hogy hála Istennek, mert akkor nekünk is lenne mindenféle olyan háborús kötelezettségünk, amely azt gondolom, hogy káros a magyar embereknek és káros egész Európának. Nem érdekünk a háború, nem érdekünk. Pont ezeket a konfliktusokat vagy a mélyben megbúvó konfliktusokat, fura külügyi szóval, eszkalálni kell, nem pedig felszítani. Márpedig, ha ezek az emberek azt érzik, hogy őket megtagadják, nyilvánvalóan úgy, hogy alkalmas rá az ország, mert ez is kérdés, tehát érdemeken alapuló csatlakozást kell szem előtt tartani, az nem jó. Az, amit a Bizottság most kitalált bővítéspolitikában, az nem járható út. Csak érdemeken alapuló csatlakozási folyamatok lehetségesek, nem lehet kivételt tenni, szerintünk, bár stratégiai szövetségesünk, de Szerbiával sem lehet kivételt tenni, az érdemeken alakuló csatlakozási folyamatokon mindenkinek át kell menni. De fölöslegesen váratni sem lehet. És azt gondolom, hogy igen, magyar érdek az, piacként, biztonsági szempontból is, energetikai szempontból is, hogy a készen álló nyugat-balkáni országok csatlakozhassanak az Európai Unióhoz.
Ha átugorjuk a csodálatos Szlovéniát, akkor még mindig ott van egy szomszédunk, Ausztria. Ausztriával miből kell megítélni a viszonyt? Mert onnan néha olyan hírek jönnek, hogy az osztrák gazdák lezárják az utakat, hogy a magyar munkások ne tudjanak átmenni. Ez rossz viszonyt jelez vagy csak sima kellemetlenkedés?
Sosem történik semmi a történelem nélkül és minden valahol a múltban gyökerezik. Az osztrák-magyar viszony is egy se veled, se nélküled viszony volt nagyon sok ideig. Valamikor nagyon szorosak voltak a kapcsolatok, de az 1849–1849-es forradalmunk és szabadságharcunk pont erről szólt, hogy nem akarunk mi egyek lenni. Mi egy szemmagasságban egyenlő partnerséget akarunk, például, a császári udvarral, és nem szolgalelkűséget, csicskasorsot, hogy ilyen modern szóval éljek.
Talán nyertünk volna, ha nem jönnek az oroszok a maguk százvalahány ezrével.
Tápióság, Isaszeg, Déva, Arad, és így tovább, sorolhatnám azokat a csatákat, amiket megnyertünk, mielőtt a túlerő ideért. Nem így alakult a történelem. Az sem így alakult, talán nemzetpolitika, hogy a XX. század tragikus történelme miatt lett a magyar világnemzet, mi nem terveztünk világnemzetté válni. A XX. század történelme alakította úgy, hogy ma diaszpóra közösségek Montrealtól Sydneyig érnek és Argentínától, nem tudom, Nyugat-Európáig. Nyilvánvalóan az osztrákokkal is kiegyensúlyozott viszony kell. Ez nem kérdés. Ausztria bizonyos szempontból semleges ország, de az uniónak a tagja. Voltak osztrák kormányok, még ha nem ugyanazon politikai pártcsaládba tartoztunk, amelyekkel teljesen korrektül lehetett együttműködni, és voltak, amelyekkel nem. Voltak, akik azt gondolták, hogy az egy belpolitikai teljesítmény, ha a magyar embereket szidják, a magyar döntéseket szidják, és voltak, akik azt gondolták, hogy érdemes a magyarokkal például energetikai kérdésekben, politikai kérdésekben, kulturális kérdésekben összefogni. Ausztriában is él egy nagyobb számú magyar közösség.
Szezonban meg még nagyobb számú magyar közösség.
De ők itthon élnek, csak átmennek munkába, de hogy élnek is, nemcsak a határ mentére gondolok, hiszen vannak kétnyelvű iskolák, oktatás, és így tovább.
Budapesten is.
Meg Bécsben is, meg beljebb Ausztriában is, és az osztrákokkal való történelmünk miatt is, és azért is, mert itt vagyunk egymásnak, ezért nyilvánvalóan kell együttműködés. Például, ha pártpolitikáról egy szót ejthetünk, akkor 40 százalékon áll és minden tartományban vezet a patrióta pártcsaládnak a tagja, az FPÖ nevű formáció, nagyon nagy esély van a következő választáson. Az előző választást is ők nyerték, de a második, a harmadik és a negyedik helyezett összefogott és együtt alakított kormányt. De nagyon nagy esély van arra, hogy a következő választás után, például egy pártcsaládban is egyező, patrióta kormánya legyen Ausztriának, ami, szerintem, megint új távlatokat tud nyitni.