Véget ért a NATO-csúcs, melyek a legfontosabb, tényleges eredmények ön szerint?
Sikeres csúcstalálkozót szervezett Litvánia Vilniusban, és rendkívül fontos döntések születtek. A NATO az elmúlt években sikeresen vette a nehéz akadályokat, jól reagált a legkülönfélébb kihívásokra. Most is sikerült olyan egységes arculatot kialakítani, hogy közösen haladunk tovább. Én az egység demonstrálását tartom a legfontosabbnak. Megerősítette a NATO azt, hogy mi az identitása, nevezetesen, hogy egy védelmi szövetség. Ez pregnánsan megjelent az Ukrajnával kapcsolatos döntésben, illetőleg az Oroszországgal kapcsolatos döntésben is, és arra, hogy a szövetség nem kíván egyfajta háborús szereplővé válni, rendkívüli nagy figyelemmel vigyázott. Fontos döntést hozott a bővítési kérdésben, hiszen már egy évvel ezelőtti, első háborús reakció az volt, hogy helyes, ha megerősíti a NATO a nyitott ajtók politikáját. Rendkívül örvendetes, hogy a finnekkel való megállapodás után most létrejött a török–svéd megállapodás is. Ezt Magyarország egyébként, úgy vélem, szolgálta a saját megközelítésével. Van okunk örülni annak, hogy sikerült tető alá hozni ezt. A nyitott ajtók politikája visszaigazolást nyert és nagyon komoly katonai jellegű döntések születtek, amelyek az elkövetkezendő időszakban szakpolitikai elemzésnek lesznek a tárgyai. Ezek között én aláhúznám azt, hogy a regionális tervezés intézménye most konkrét formát öltött, ha, mondjuk, egy országot támadás ér, akkor nem egyedül kell nekiállni annak, hogy miként fog majd minket megsegíteni, megvédeni a NATO, hanem egy négyezer oldalas dokumentum született arról, hogyan lehet egy országcsoport számára hatékony védelmet biztosítani. A vezetési struktúrával kapcsolatban is fontos döntések születtek. A NATO reagálóerejének megerősítése, megnövelése nagyon komoly mértékben hitelessé teszi azt, hogy a legfőbb biztonsági garancia a tagállamok számára a NATO. További fontos elem, hogy Kínával kapcsolatban határozott elkülönítésre került sor a biztonsági percepció vonatkozásában. Hosszú éveken keresztül Oroszország és Kína azonos platformon szerepelt a NATO-nak a szótárában, most egyértelművé vált az, hogy Oroszország a fenyegetés. Ebben a szerepében gyakorlatilag a terrorizmussal egyenlő, a terrorizmus és Oroszország a fenyegetés a világ és a NATO számára. Egyértelműen kinyilvánította a NATO, hogy Oroszország a felelős az orosz–ukrán háborúért, és hogy ennek következménye kell legyen a felelősségre vonás tekintetében is a háború lezárultát követően. Kína esetében teljesen egyértelműen más a megközelítés, párbeszédre van szükség. Természetesen biztonsági kihívást is jelent Kína, de a dialógus a meghatározó szó, amely Kína vonatkozásában hangsúlyosan szerepelt. Azoknak a globális kihívásoknak a kezelésében is együtt kíván a NATO működni Kínával, amelyeket szintén beazonosított a NATO-csúcstalálkozó.. Szeretném hangsúlyozni, hogy Magyarország ezt a 90 pontból álló, húszoldalas zárónyilatkozatot befolyásolta, elfogadta, formálta. Úgy vélem, hogy az elkövetkezendő időszakban számunkra is irányadó lesz az a szóhasználat, az a megközelítés, amit a NATO magáévá tett. Hangsúlyosan meg fognak jelenni olyan számunkra kiemelkedően fontos kérdések is, mint a déli szomszédság kérdése. A következő csúcstalálkozó Washingtonban lesz, és ott hangsúlyosan fog nemcsak a keleti, hanem a déli dimenzióval is foglalkozni a NATO. Összességében azt tudom mondani, hogy olyan konszenzus született, ami rendkívül fontos lépés a béke irányába. Az a megközelítés, amit mi a háborúval kapcsolatban hosszú idő óta hangsúlyozunk, hogy békediplomáciát kell folytatni, a legkomolyabb hozzájárulást ennek a NATO-csúcstalálkozónak az eredményeképpen kapta. Nagy lépést tettünk a csúcstalálkozóval a béke irányába.
Hogyan lehet egy NATO-csúcstalálkozó eredménye irányadó egy tagállami külpolitikára, amikor a NATO nem a Varsói Szerződés, ahol a politikai tanácskozó testületben legfölül egyetlen szereplőnek, a Szovjetuniónak volt szava? Itt egyenrangú felek voltak mérettől függetlenül.
Sikerült konszenzust kialakítani 31 tagállamnak, és az az összes tagállamra nézve immáron irányadóvá válik.
Ugyanazt a szóhasználatot, ugyanazt a célt kell megfogalmazni árnyalatnyi különbségek nélkül?
Nyilvánvalóan vannak árnyalatnyi, megközelítésbeli különbségek továbbra is, de a biztonságpolitikának a fő irányait illetően sikerült konszenzust kialakítani, ami Magyarország számára is irányadó az elkövetkezendő években.
Hogyan szolgálta a mi magatartásunk a törökök svédekkel kapcsolatos magatartását? Miért gondolja, hogy ez eredményes volt? Kívülállóként nehezen volt érthető, hogy mi mit is szeretnénk a svédektől, míg a törökök ezt nagyon világosan megmondták.
Rendkívül összetett kérdésről van szó. Magyarország számára az a helyzet, hogy van egy svéd–török vita, politikai lehetőségeket teremtett. Tagadhatatlan, hogy nagyon szoros egyeztetés volt folyamatosan, a legutolsó pillanatig a török és a magyar diplomácia között. Bíztunk abban, ha teljesítjük a törökök javaslatait, kéréseit, akkor hozzá tudunk járulni a megállapodáshoz. Ez utólagosan visszaigazolásra került. Természetesen nekünk is volt egy külön agendánk a svédek vonatkozásában. Én része voltam annak a delegációnak, amelyet a magyar Országgyűlés küldött Svédországba és Finnországba a ratifikációs vita megkezdését megelőzően. Lefolytattuk mind a két ország esetében ezeket a vitákat, és immáron végszavazás előtt van a magyar Országgyűlés előtt a svéd csatlakozás kérdése is. Mondhatnám azt, hogy most zárkózik föl a magyar helyzethez a török parlament az elkövetkezendő hónapokban. A minap bejelentette Erdoğan elnök úr, hogy október 1-je után, ősszel, kiemelt prioritásként fogják kezelni a svéd ratifikáció kérdését. El fognak jutni odáig, ahol mi jelenleg tartunk. Erre a külön agendára visszatérve, nagyon nyers, Magyarországgal szemben sértő szóhasználatot engedett meg magának számtalan meghatározó svéd politikus az elmúlt években, a legkülönfélébb fórumokon, elsősorban az Európai Parlamentben. Kristersson miniszterelnök úr vonatkozásában azt is szeretném hangsúlyozni, hogy ő volt az, aki az Európai Néppárt keretei között aktívan lobbizott azért, hogy a Fideszt kizárják. Tehát volt mit megbeszélnünk a svéd partnereinkkel. Tudatosítottuk svéd partnereinkben, hogy még akkor is, ha egyébként kormányváltás volt Svédországban, NATO-szövetségesként milyen magatartást várunk el a jövőben, hogy hogyan viszonyuljunk egymáshoz, a kölcsönös tisztelet hangján, még akkor is, ha vannak nézetkülönbségeink. Ezt a célkitűzést elértük, és azzal, hogy szoros együttműködést alakítottunk ki a törökökkel, hozzájárultunk a Törökország és Svédország közötti megállapodás megszületéséhez. A szoros magyar együttműködés Törökországgal igenis hozzájárult ahhoz, hogy létrejöhetett ez a megállapodás. Ilyen értelemben nagyon komoly erővel – mint ahogy egyébként Finnország is rendkívül komoly erő – gyarapodik, erősödik a NATO akkor, amikor erre nagy szükség van.
A magyar–török együttműködésnek az volt a lényege, hogy a svédekkel szembeni vitában ne hagyjuk őket egyedül?
Számos eleme volt ennek, de ha nagyon le akarja valamire egyszerűsíteni, akkor erre le lehet. De ez egy sok elemet tartalmazó együttműködés volt, aminek a lényege a végeredmény. Sikerült egy bonyolult diplomáciai játék eredményeként eljutni ide. Tegyük hozzá azt, hogy nagyon intenzív amerikai–török egyeztetés is zajlott párhuzamosan ezekkel a tárgyalásokkal. Törökország helye az európai biztonságpolitikai rendszerben egyáltalán nem másodlagos. Magyarország pedig minősítetten jó viszonyt tudott az elmúlt években kiépíteni Törökországgal, és több alkalommal volt lehetőségünk arra, hogy segítsük a török problémák rendezését. A jelen esetben az amerikai tárgyalások, az F16-osoknak és egyéb védelmi eszközöknek a beszerzésével összefüggésben, úgy látom, meghatározó módon szolgálták azt, hogy ez a megállapodás létre tudott jönni. Nem lenne egyszerű egy okra visszavezetni azt, hogy minek köszönhetően, de örvendetesnek tartom, hogy az egész csomag létrejött, és hozzájárulhat ahhoz, hogy Törökország helye, a szerepe a NATO-n belül és a nemzetközi biztonságon belül az elkövetkezendő időszakban stabilizálódjon. Ezáltal az a rendkívül fontos szerep, amit Törökország betölt a Közel-Kelet, a Földközi-tenger keleti térségének a stabilizálásának a szempontjából, megvalósítható lesz.
Ha az áll még, hogy nem Magyarország lesz az utolsó, aki ratifikálja a svéd csatlakozást, akkor annak is állnia kell, hogy valamikor egy rendkívül parlamenti ülést kell csinálni?
Én nem látom ennek szükségét. Az ezzel kapcsolatos egyeztetések most fognak megkezdődni, de fölhívnám a figyelmet arra, hogy október elsején fog összeülni a török nagy nemzetgyűlés, és az október 1-jét követő ülésszak napirendjében kiemelt prioritásként kívánja szerepeltetni a svéd NATO-csatlakozás ratifikációjának a kérdését.
És akkor nálunk már rendes őszi ülésszak van.
Mi szeptember közepén megkezdjük a munkát.
A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány, a Magyar Ifjúsági Tanács újra megszervezi, ezúttal 32. alkalommal Tusványost, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet. A béke ideje, ez az idei jelmondat. Hogyan lehet háborúban békét csinálni?
Ez rendszerváltó rendezvénynek tekinthető. 1990 óta részt veszünk nagyon sokan ezen. A romániai forradalom időszakában egy angol újságíró ismerősömmel és néhány barátommal ellátogattunk Erdélybe. Ott született meg az a gondolat, hogy a rendszerváltás sikerét nagyon nagy mértékben segítheti elő, ha képesek leszünk egymással intenzívebb párbeszédet folytatni, illetőleg ha nemzetközi partnereket is bevonunk ebbe a folyamatba. Már az első táborba olyan személyek jöttek el, mint Norman Stone professzor, akit oxfordi tanulmányaim alapján ismerhettem meg, vagy éppen Schöpflin György, aki szintén állandó résztvevő volt. Isten nyugosztalja, a közelmúltban vesztettük el őt. Ebben a 32 esztendőben szinte nem volt év, amikor Orbán Viktor, illetőleg Tőkés László ne vett volna részt a táborban. A párbeszéd a háború lezárásának is nagyon fontos előfeltétele. A magyar békediplomácia arra irányul, hogy tudatosítsuk: nincsen katonai megoldása ennek a konfliktusnak. Ez a magyar álláspont az elmúlt heteknek, hónapoknak a fejleménye alapján egyre inkább, egyre szélesebb körben elfogadottá válik. Noha meghatározónak nem lehet nevezni, de egyre komolyabb szereplők képviselik ezt az álláspontot, különféle béketervek jelennek meg meghatározó tényezők részéről, a kínai béketervtől a vatikáni béketervig sok mindent lehetne említeni, sőt, maga Zelenszkij elnök is fontosnak tartotta, hogy egy békejavaslattal előálljon. A magyar diplomáciának az a kiindulópontja, hogy ha nincsen belátható időn belül katonai megoldása a háborúnak, akkor át kell vegyék a tábornokok helyét a diplomaták, és meg kell teremteni a párbeszéd fórumait. Ebben a helyzetben, amiben most vagyunk, a NATO csúcstalálkozója után mindenféleképpen komoly mérföldkőhöz érkeztünk el, hiszen a G7-ek fontosnak tartották, hogy adjanak biztonsági garanciákat Ukrajna számára.
Ha már NATO-csatlakozást nem adhatnak.
A NATO-csúcstalálkozó világossá tette, hogy nem kerülhet sor Ukrajna NATO-csatlakozására a háború befejezését megelőzően.
Mert ez evidens volt, háborúzó országot nem lehet fölvenni a NATO-ba, mert akkor az a NATO bevonását jelenti a háborúba.
Mégis nagyon meghatározó erők a NATO-n belül, különösen az Ukrajnát túlfűtött, érzelmi alapon is támogató országok, úgy gondolták, hogy a NATO-tagság biztosítása Ukrajna számára valamilyen formában lehetséges.
Menetrend, időpont, ilyenekről volt szó, hogy ezeket, ha kitűzik, akkor az már elég. De ezt se tűzték ki.
Így van, a NATO nagyon visszafogott volt Ukrajna vonatkozásában, de én mégsem tartom egyértelmű kudarcnak, szemben egyébként azzal, hogy az ukrán vezetés az elmúlt napokban szinte letargiába fordult. Én úgy vélem, hogy a NATO döntése összhangban áll végső soron az ukrán érdekekkel is, egyrészt Oroszország vonatkozásában nagyon határozottan megfogalmazta, hogy a háború felelőse és hogy ennek következményei kell, hogy legyenek. Másrészt kinyilvánította azt, hogy Ukrajnának joga van az önvédelemre. Ha ezt egy kicsit kibővítjük, akkor ebből az is következik, hogy erkölcsi támogatásáról biztosította Ukrajna honvédő küzdelmét.
És fegyverrel is biztosítja?
A NATO nem, de az államok egy része igen. Az önvédelem jogának a hangsúlyozása egyértelmű erkölcsi támogatás, ebben a küzdelemben a NATO Ukrajna mellett áll. Kinyilvánította, hogy Ukrajna területi integritását, szuverenitását támogatja, és ez azt jelenti, hogy Ukrajna a jelenlegi helyzetben azt a küzdelmet, amit akár a Krím-félszigetnek a visszaszerzéséért is folytat, a NATO támogatásával tudja folytatni.
Egészen a Krímig?
Egészen a Krímig, a zárónyilatkozatban hangsúlyosan szerepel, hogy Ukrajna nemzetközileg elismert határai közötti területi integritásának a helyreállítása az a cél, amit a nemzetközi közösség támogat. Az Ukrajna megközelítésében szereplő ellentmondásos célokat tette helyre a NATO, és ez a döntés összhangban áll, meggyőződésem szerint, azzal a célkitűzéssel, amellyel jelenleg Ukrajna föllép. Tehát hogy helyreállítsa a területi integritását, megjegyzem Magyarország is egyértelműen támogatja Ukrajna teljes területi épségének a helyreállítását.
Mi sem ismertük el a Krím annektálását.
Nem. A teljes területi épségének a helyreállításával kapcsolatban országgyűlési határozatokban rögzítettük az álláspontunkat, és hozzáteszem azt is, hogy Magyarország annak a célkitűzésnek is számos alkalommal hangsúlyosan jelét adta, hogy el kell érnünk, hogy Oroszország ne jelenthessen sem a szomszédságára, sem a NATO-ra, sem miránk nézve fenyegetést a jövőben. A meghatározó stratégiai célok meghatározásában is sikerült olyan közös álláspontot kialakítani, ami visszaigazolja a magyar megközelítést.
A vilniusi NATO-csúcs egyik döntése az volt, hogy nem ugyanabba a serpenyőbe teszi bele Oroszországot és Kínát, mert Oroszországot tekinti a fő veszélynek. Ez jó Európának? Mert egész eddig azt hallottuk, hogy Kína a fő vetélytárs és a fő fenyegetés is.
Mindenféleképpen az európai megközelítés kerekedett fölül a NATO-csúcstalálkozón, noha volt az elmúlt hónapokban egy nagyon erőteljes amerikai nyomás, hogy lassan Oroszország helyett Kínát kell a fő fenyegetés középpontjába helyezni. A NATO mostani csúcstalálkozója határozott megkülönböztetést alkalmaz. Oroszországot egyértelműen fenyegetésnek minősíti, Kínára viszont úgy tekint, mint kulcsfontosságú tényezőre a globális biztonsági problémák rendezésében, és a párbeszédet több ponton is hangsúlyozza, noha nem tekint el attól, hogy kihívásként tekintsen Kínára. Ez az európai megközelítés az elkövetkezendő években várhatóan hatással lesz a transzatlanti európai–amerikai együttműködésre is. Egyfajta egymáshoz közelítő álláspontok megszületésére lehet e tekintetben számítani. Ez a kínai szerep a háború lezárása tekintetében is kérdését vet fel. Amennyiben határozott nyugati akarat körvonalazódik a háború lezárását illetően, akkor ebben a gondolkodásban mindenféleképpen juthat szerep Kínának is.
Ha az Egyesült Államok és Kína megállapodik abban, hogy a világ elég nagy kettőjük számára és nem ellenségeknek tekintik egymást, akkor mi, itt Európában, kinek leszünk a szövetségesei?
Szövetségesei mi itt, Európában az Egyesült Államoknak vagyunk. Hiszen a NATO-szövetség erős és meghatározó, a NATO-tagállamok számára a legfőbb biztonsági garanciát adja. Nekünk, magyaroknak ez pedig a történelemben nem látott biztonsági garanciát jelent. Ugyanakkor az, hogy legyen egyfajta pragmatikus és érdekvezérelt együttműködés Kína irányába, amely természetes nem jelenti azt, hogy a kockázatokat ne kezelné hangsúlyosan a nyugati világ a jövőben is, azt gondolom, hogy elmozdulás ahhoz képest, ami az elmúlt hónapokban tapasztalható retorikából következtethető volt.
Kell-e békéről beszélni Tusványoson államközi és etnikai kérdésekben is? Mert jönnek a választások, szerte a Kárpát-medencében, ilyenkor Romániában, Szlovákiában például, menetrendszerűen előveszik a magyar kártyát.
Így van. Százéves tapasztalatunk van arról, hogy a magyarellenesség nem tűnt el a szomszédos országokból, ezért a magyar diplomáciának állandó feladata, hogy hogyan tudja a kisebbségi jogokat előmozdítani. A jelenlegi háborús helyzetben kulcsfontosságú kérdés, hogy jó viszonyt tudjunk fönntartani a szomszédainkkal. Legyenek az együttműködésnek olyan felületei, ahol nemcsak a gazdasági érdekeinket tudjuk összehangolni, hanem érzékeny kérdésekről, kisebbségi jellegű kérdésekről is tudunk tárgyalni egymással. Ehhez pedig jó viszonyra van szükség. Magyarországnak a Közép-Európa-térségpolitikája nem irányulhat arra, hogy valamilyen értelemben dominálja a szomszédságát, a térséget, hanem a partneri együttműködésre kell a hangsúlyt helyezni. Választások valóban lesznek a jövő esztendő folyamán, sőt, már az elkövetkezendő időszakban is, hiszen Szlovákiában már szeptemberben várható, a jövő esztendőben pedig várható Romániában több választás is, Szerbiában ez folyamatosan napirenden van, Ukrajna vonatkozásában egy háborús helyzettel szembesülünk. Kulcsfontosságú kérdés az, hogy a választási időszakokat a diplomácia ügyesen tudja kezelni, mindegyik viszonylatban nagy ennek a jelentősége. És végül ne feledjük el, hogy a külhoni magyarságot célzó, közvetlen, kétoldalú és nemzetközi politikának, amit összességében nemzetpolitikának nevezünk, nagyon komoly kihívást jelent a háború. Hiszen Putyin az orosz kisebbség jogaira hivatkozva egyfajta ürügyül használta föl a kisebbségi kérdést az agresszió igazolásául, és ez megtorpanást eredményezett a nemzetközi kisebbségvédelemben, amelynek az elkövetkezendő időszakban hosszú távon is nagyon komoly negatív hatása lehet. Egyre nehezebb nemzetközi színtéren eredményesen nemzeti kisebbségi jogokat fölvetni a háború árnyékában. Egy sokszoros kiíhívással kell az elkövetkezendő időszakban a külhoni magyarság érdekében szembenéznünk.
Értik a magyar kormány kormányzati partnerei például Romániában, hogy a nemzetpolitikai támogatások semmiképpen sem a román államiság ellen használandók fel?
Hosszú éveken keresztül az RMDSZ tagja volt a román kormánykoalíciónak. Sajnálatos módon a legutóbbi koalíciós tárgyalások során az RMDSZ elvesztette a kormánykoalícióban való részvételnek a lehetőségét. Újra megjelentek azok a szokásos magyarellenes hangok, amelyek Romániában a választásokat mindig kísérik. Aggasztó mértékben megerősödött egy szélsőséges, AUR nevű politikai képződménynek a támogatottsága, mintegy 25 százalékon van. Annak ellenére, hogy az Úz völgyében azt gondoltuk, hogy nyugvópontra jutottak a temetőügy bírósági vonatkozásai, újra kiújult ez a problémaegyüttes. Olyan törvénytervezetet nyújtottak be a román parlamentbe, amely megkérdőjelezné az ötszázalékos küszöbbel kapcsolatos szabályt. Romániában az a kisebbségi pártokra nem vonatkozik, van egy olyan kitétel, ha a kisebbség nem éri el az öt százalékot, akkor is bejuthat a parlamentbe. Ennek az eltörlésével kísérleteznek egyes politikai erők. Jegyezzük meg, hogy örvendetes, ahogy a meghatározó kormánykoalíciós pártok egyelőre elhatárolódtak ennek a javaslatnak a támogatásától, de mindez azt jelzi, hogy a választási év hangulatában a magyarellenesség megjelent a román politikában, és ez igenis diplomáciai feladatokat ró ránk. Vannak természetesen pozitív fejlemények is, amelyekre hadd hívjam föl a figyelmet! Az ukrajnai nemzeti kisebbségek kérdésében az Európai Tanácsban Titus Corlățean delegációvezetővel kezdeményeztük, hogy a Velencei Bizottság készítsen egy elemzést az ukrán kisebbségi törvényről. Ez megszületett, mindenféleképpen kedvezőnek minősíthető ez az állásfoglalás. Ritkán lép föl közösen Magyarország és Románia kisebbségvédelmi kérdésekben, Ukrajna esetében ez mind elvi alapon, mind pedig a közös érdekek talaján történt, hiszen jelentős román nemzeti kisebbség is van Ukrajnában, hasonlóan a magyar közösséghez, talán kicsit nagyobb. Ez a közös fellépés azt tükrözi, hogy még ilyen kérdésekben is lehetséges az együttműködés. Bízom benne, hogy sikerül megőrizni az elkövetkezendő években a kölcsönös érdekek talaján nyugvó együttműködést és egyfajta stabilitást, és bízom abban is, hogy Tusványos lehet ennek a kölcsönös megértésnek a formálója, hiszen számos román politikust várunk a táborba, román értelmiségieket és nemzetközi partnereket egyaránt.
Mi a magyar diplomáciának a vezérlő elve ilyen helyzetben? Azt teszi, amit az anyaország jogán helyesnek tart vagy azt, amit a határon túli magyar képviseletek vezető politikusai tartanak helyesnek és kérnek Magyarországtól?
A magyar alkotmány egyértelmű ezekben a kérdésekben, tehát Magyarországnak az alkotmányos kötelessége az alaptörvényünk D cikkelye alapján, hogy a határon túli magyarok által megfogalmazott kéréseket, amennyiben azok összhangban állnak a jogállamiság alapelveivel, támogassa. Mi a magunk részéről igyekszünk ennek megfelelni. A Fidesz-KDNP kormányzat identitásának nagyon fontos része, hogy kiáll a külhoni magyarságnak az érdekei, a jogai és az értékei mellett. Az elmúlt években ezt nem eredménytelenül tette, és bízom benne, hogy az elkövetkezendő években is így fogunk eljárni.
Mindig világos a magyar diplomácia számára, hogy mi a határon túli teljes magyarság érdeke? Mert több országban ott is szegmentált a politikai paletta, az ottani pártok sem értenek egymással mindenben egyet, mint ahogy a mieink sem.
Természetesen, ez egy nagyon fontos kérdés. Erdélyben tapasztalhatók belső viták, a Felvidéken, Szlovákiában szintén.
Ott még vegyes párt is volt egy ideig.
Így van, sőt, egyelőre nem is ültek el ezek a viták. Itt a magyar diplomácia számára különösen fontos feladat, hogy megtalálja adott esetben a közös nevezőt az eltérő álláspontok között, de, mondjuk, ha a vegyes pártra utalt, szeretném hangsúlyozni, hogy a nemzeti alapon szerveződő politikai képződmények támogatása az anyaország részéről a magyar nemzetpolitikában evidencia. Mi úgy gondoljuk, hogy a külhoni magyarság jövőjét az biztosítja, ha képes nemzeti alapon megszervezni önmagát és nemzeti alapon képviselethez jutni a szomszédos országok törvényhozásaiban.
Szerbiát, a vajdasági magyarok helyzetét szokták jó példaként emlegetni. Amikor a két ország kapcsolata jó, az automatikusan jó a külső országban élő magyaroknak is.
Feltéve, hogy olyan kormánya van Magyarországnak, amely hangsúlyosan odafigyel a külhoni magyarság jogaira. Olyan változások következtek be az elmúlt években, hogy a magyar demokrácia nagyon hatékonyan tudja ezeket az alapszerződéseket hivatkozás szinten használni a kisebbségi jogoknak az érvényesítése érdekében mind a mai napig. Ezt előrebocsátva emlékeztetnék arra, hogy ezeket az alapszerződéseket a külhoni magyar közösségek véleménye és akarata ellenében kötötte meg annak idején a Horn-kormány, és ez az az eljárásmód elfogadhatatlan egy nemzeti elkötelezettségű kormány számára, így a jelenlegi magyar kormány számára is. Nem lehet a kisebbségi magyarság kárára jószomszédi kapcsolatokat kiépíteni. De nem ez a helyzet a magyar–szerb viszonylatban. Döntő szerepe volt 2013-ban a két köztársasági elnöknek, hogy egyfajta történelmi megbékélési folyamatot elindított, és ennek a megbékélési folyamatnak az eredményeképpen, amelybe be voltak vonva a nemzeti kisebbségek is, a vajdasági magyarok, illetőleg a magyarországi szerbek is, sikerült fokozatosan olyan helyzetet elérni, amelyben azt tapasztalhatjuk, hogy a vajdasági magyarság kulturális autonómiája, önkormányzatisága működő modellé vált. Bízunk abban, hogy a szerb–magyar példa ragadós lesz a többi határon túli viszonylat tekintetében is. Itt megjegyzem, hogy a magyar diplomácia különösen nagy hangsúlyt helyez arra, hogy napi egyeztetést folytassunk Szerbiával. Szerbia egy nagyon bizonytalan térségben, a nyugat-balkániban helyezkedik el, és Magyarország fölvállalja a térség stabilitását szolgáló megközelítést, legyen szó a boszniai helyzetről vagy éppenséggel a szerb–koszovói, a Belgrád‒Prishtina párbeszédről. Sok nemzetközi vitát eredményez ez, hiszen nyugati partnereink, tengerentúli partnereink gyakran értetlenül állnak a magyar megközelítés előtt, és fontosnak tartom, hogy elmagyarázzuk a számukra, hogy mit miért teszünk és gondolunk. Hadd említsek egy példát Koszovó európai tanácsi tagságával kapcsolatban. A magyar diplomácia, noha elismertük a független Koszovót, mégis arra az álláspontra helyezkedik, hogy ez most nem időszerű. Ez azt a célt szolgálta, hogy elősegítsük, hogy a Belgrád‒Prishtina párbeszéd keretei között az alapvetően szerb elvárásokban, ami például a szerb kisebbség területi önkormányzatiságának a biztosítását jelenti, érdemi előrelépés történjen, és ezt a koszovói partnereinknek a tudomására is hoztuk, akik aztán ezt visszaigazolták. Magyarország egyébként a vérével védi jelenleg Koszovót.
Lőtt sebeket szenvedtek magyar KFOR-katonák.
Így van, tehát Magyarország nem pusztán beszél a térség stabilitásáról, hanem tesz is érte, és ez az áldozat, amely miatt a legnagyobb együttérzésünkről biztosítjuk a koszovói magyar katonákat és hozzátartozóikat, mindenféleképpen fedezetet és hitelt ad a magyar térségi politikának, amely végső soron ennek a térségnek a stabilitását szolgálja. Bízom benne, hogy a magyar európai uniós elnökség, ami a jövő évben kezdetét veszi, olyan helyzetet fog biztosítani Magyarország számára 2024 második felében, hogy érdemben elő tudjuk segíteni a nyugat-balkáni európai integráció folyamatát.
Hogyan válogatják, hogyan hívják meg a külföldi vendégeket Tusványosra? A román kormányból el mer ilyenkor, választás előtt menni valaki?
Román kormányoldalról lesznek vendégeink. Nagyon örülök annak, hogy például a román szociáldemokraták egyik nagy öregje, Viorel Hrebenciuc úr visszaigazolta a részvételi szándékát. Azt, hogy az utolsó pillanatig változó programba még kik fognak eljönni, most nem fogom tudni önnek megmondani. Valóban van egyfajta hagyományos távolságtartás a román kormányzat részéről. Az elmúlt esztendőben ennek tanújelét adták, noha fontos, meghatározó román politikusok tavaly is részt vettek a táborban. A Kárpát-medence magyar vezetői nagy számban vesznek részt, mintegy négyezren érkeznek nem Románia területéről a táborba. A magyar nemzetpolitikának egyfajta egyeztetési fóruma a tusványosi rendezvény. Számtalan nemzetközi résztvevő is el fog jönni, akik viszont egyfajta új európai kereszténydemokráciának, jobboldalnak a kialakulásában érdekeltek, és ebben is látnak szerepet Magyarországnak, a Fidesznek, hiszen abban bízunk, hogy egy lényegesen erősebb kereszténydemokrata, konzervatív erő fogja majd elfoglalni az európai parlamenti képviselői székeket a 2024-es választásokat követően, és az ő érdeklődésük Európa-szerte egyáltalán nem tekinthető jelentéktelennek Tusványos intézménye iránt.
Magyar ellenzéki politikusok be szoktak menni az oroszlánbarlangba? Tusványos azért fideszes rendezvény.
Be szoktak jönni, és szívesen látjuk őket, és az idén is várható szocialista politikus, jobbikos politikus, LMP-s politikus. Lesz egy olyan kerekasztal, ahol a parlamenti pártok fogják elmondani a választások előtti helyzetről a véleményüket.
DK-s politikus nem megy, vagy nem hívták?
DK-s politikust nem hívtunk, tudomásom szerint, de azt hiszem, ezen olyan nagyon nem lehet csodálkozni.
Kettős állampolgárság…
Az ő biztonságuk érdekében is azt hiszem, hogy helyesen jártak el a szervezők. Ne feledjük el, hogy az a csorba még nincs kiköszörülve, amit 2004. december 5. jelentett, a DK, illetőleg Gyurcsány Ferenc fölvállalt egy olyan álláspontot, ami fölvállalhatatlan, és akkor tájt, miután megszületett ennek a népszavazásnak a végeredménye, Székelyföldön, egyes kocsmáknak a falára azt írták ki, hogy magyar állampolgárt nem szolgálunk ki. Ezt kellett helyrehozni a jelenlegi magyar kormánykoalíciónak akkor, amikor 2010-ben az elsők között fogadtuk el a kettős állampolgárságról szóló törvényt. A DK-nak a külhoni magyarok körében még nagyon komoly és hosszú útja van addig, amíg el tudja fogadtatni önmagát.
Tusványos híre elmegy messzire, vagy csak a szombat esti nagyszínpad híre szokott elmenni messzire? Az gyakorlatilag bejárja a világot, mindenki várja, az is, aki már most tudja, hogy minden szavával egyetért a miniszterelnöknek, meg az is, aki már most tudja, hogy egyetlen szavával nem fog egyetérteni.
Számos meghatározó politikus fog előadást tartani a táborban, és miután nemzetközi figyelem övezi a magyar kormánytagok nyilatkozatait, mindenféleképpen számítok arra, hogy komoly médiafigyelem fogja övezni a tábort. Természetesen elsősorban Romániában, illetőleg Magyarországon, de a közép-európai térségben mindenféleképpen, sőt, azon túl is. Ennek a figyelemnek igazolásul talán azt hadd hangsúlyozzam, hogy nyolc kormánytag, egy tucatnyi államtitkár fog Magyarországról előadást tartani a tábor keretei között.