Nagyjából hét hónapja a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke. Milyen célokkal vágott neki ennek a munkának és mi mindent sikerült teljesíteni?
Az első és a legfontosabb a folytonosság volt, hiszen évközben volt a váltás, mentek a bajnokságok, hétről hétre voltak meccsek, a vízilabdaközeg meg a csapatok, a klubok semmit nem érezhettek a változásból. Az volt a fontos, hogy év közben ne is nyúljunk bele semmibe, hanem minden menjen a maga útján. Ez a fele sikerült is, miközben meg kellett ismerkednem a szövetséggel, az új feladatokkal. Még ha előtte volt is rálátásom, azért egészen más volt belecsöppenni és megtudni, hogy ez milyen nagy szervezet. Azt hiszem, felkészült voltam a lehetőségekhez képest, de mégiscsak kellett egy-két hónap ahhoz, hogy teljesen megismerjek mindent.
Milyen célokat tűzött ki maga elé akár erre az első időszakra, illetve az olimpiai ciklus végéig?
A bajnokságok közben nem nagyon tudtunk belenyúlni semmibe. Most, ahogy vége lett a szezonnak, elkezdtünk olyan átalakításokat, amelyek úgy gondolom, hogy szükségesek, noha valahogy az elmúlt években elmaradtak vagy nem gondoltuk elég fontosnak, netán nem volt senkinek ereje vagy ideje belekezdeni. Ilyen például a bizottságok átalakítása. Napi szinten a vízilabdát a bizottságok működtetik. Van játékvezetői bizottság, ellenőrbizottság, ezeket összevontuk, illetve létrehoztunk egy sportszakmai bizottságot is, ami napi szinten felügyeli a vízilabdát. Ez amiatt is kell, hogy hatékonyak legyünk. Több főállású munkatársra van szükségünk. Hál’ istennek meg is vannak a lehetőségek és többé-kevésbé az emberanyag is, a csapatoknak, az egyesületeknek pedig talán könnyebb lesz így az élete. Az olimpiai ciklusban nagyon nehéz és mozgalmas bő egy év áll előttünk, hamarosan kezdődik Fukuokában a világbajnokság. Januárban lesz egy Eb és Dohában egy hónappal később egy újabb világbajnokság. Soha ilyen nem volt, példátlan 14-15 hónap lesz, mindenkinek nehéz. Mi is csak ismerkedünk ezzel a helyzettel. Szövetségként nyilvánvalóan az a feladatunk, hogy biztosítsuk a lehető legjobb feltételeket a felnőtt válogatottjainknak, az edzőinknek, a stáboknak. A legfontosabb az olimpiai kvalifikáció, az első alkalom, ahol ezt meg lehet szerezni, a fukuokai világbajnokság.
Hol tart jelenleg a vízilabdasport? Magyarországon mekkora a szerepe, mennyire van a helyén az ön elképzeléseihez képest?
Én eléggé elfogult vagyok, nagyon sokat kaptam a vízilabdától, de még ha itthon mondhatjuk is, hogy a helyén van, a világban semmiképp sem. Valahogy nincs láttatva, hogy ez milyen szép, milyen nehéz játék, sokkal inkább azt halljuk, hogy sok a kétes ítélet, nehéz megérteni, a játéknak a 60-70 százaléka a víz alatt zajlik, ez így is van egyébként, valóban nehéz látni azt a szépségét annak, aki nem eléggé szakavatott. Világszinten van olyan nehézségünk, és ez szintén a játék fizikai jellegéből adódik, hogy nagyon magas a belépő korlát, ezt nehéz úgy játszani, mint, mondjuk, egy focimeccset, hogy kispályán játszom, heti egyet edzek vagy egyet sem, csak hétvégén lemegyek. Itt, aki nem tud úszni, az megfullad. Emiatt is nagyon nehéz népszerűsíteni a vízilabdát. Nem véletlen, hogy egy szűk elit sportága, ezt hat-nyolc évesen el kell kezdeni, a legkisebbeknek is négy-öt-hat víziedzésük van egy héten, emellett lehetnek még szárazföldi edzések vagy egyéb taktikai megbeszélések.
Kellenek is, különösen ahogy idősödnek.
Kellenek is. Aki egy-két évvel később kezdi el, az már hátrányba kerül. Elképzelhetetlen, hogy valaki 12-13 évesen kitalálja, hogy vízilabdázni fog, olyan nagy hátrányban van, hogy azt szinte lehetetlen behozni. Sokan ezzel küzdenek. Nekünk van körülbelül kilencezer igazolt vízilabdázónk, és a végén meg marad 15 fiú meg 15 lány, aki majd a válogatottat adja. De van egy széles bázisunk. Ez másutt ilyen szinten nincs meg. Nálunk a kis klubokban is kiváló munka folyik és nincsenek olyan nagy hátrányban, akik ott kezdik el a játékot, mintha, mondjuk, máshova születnek.
Világszinten mi mindent kellene tenni ahhoz, hogy a sportág még népszerűbb legyen?
Fontos lenne, hogy nyugat-európai országok is rátaláljanak. Talán az Egyesült Államokban lendülhet valami. A férfi válogatottjuk is sokat javult az elmúlt években, ezt mi is tapasztalhattuk a világkupa-döntőben, a nők pedig évek óta nagyon eredményesek, a legjobbak. Mindig sokat számít az, ha tőkeerős helyeken olyan szponzori háttérrel elkezdenek vízilabdázni, ami az egészen lendíthet majd valamit. Nem véletlenül csúfolták egy picit Balkan Gamesnek, mi voltunk ebben a legjobbak, Sydney óta csak ebből a térségben volt olimpiai bajnok. Nem véletlen, nagyon sokat számít a hagyomány, az a fajta lelkesedés, ami egyébként egy-két helyen megvan, önmagában kevés. Kell nagyon sok vízfelület, jó szakemberek.
Elvárható az egyébként, hogy néhány éven belül akár, mondjuk, a britek, a németek, a franciák még nagyobb kedvet kapjanak a vízilabdasporthoz? Mert most már a mediterrán országokban megvan ennek a kultúrája. Látjuk, hogy az olaszok hosszú ideje milyen erősek és a spanyol válogatottak férfi-, illetve női fronton is hol tartanak.
Igen, a férfivonalon talán a spanyolok a legjobbak.
És a női vonalon sem gyengék.
A női vonalon is mindig az első négyben vannak, de ha az elmúlt tíz év eredményeit nézzük, akkor az Egyesült Államok után a másodikok. Az előbb említettek közül most talán a franciáknál van, nyilván az olimpia hatására, egy kis lelkesedés. A saját tapasztalatom is mondatja velem, tíz évig játszottam Olaszországban, hogy ezeken a helyeken minden más is van, a vízilabdának az összes többi labdajátékkal kell versenyeznie. A jó eredmények meg tudnák lökni őket, de azokhoz meg több évtizedes munka kell.
Az olaszországi évtized alapján mennyire tud akár az olasz szövetség vezetőivel együttműködni? Van-e az európai vagy akár a világ vízilabdasportjában egy magyar–olasz tengely?
Jelenleg nincsen, sőt, az olaszok elég sokat gyengültek, a LEN vezetése tulajdonképpen olasz volt, de ez az elmúlt két évben megváltozott. Az új LEN-ben van is egyfajta szándék, hogy valamit tegyenek. Elkészítettek egy sportági növekedési stratégiát, pont két héttel ezelőtt mutatták be, ami segíthetne esetleg, a hathatós koordinálásukkal tudna valami elindulni. Ilyesmikről szól, hogy tegyük eladhatóbbá a közös bajnokságainkat, mint például a Bajnokok Ligája vagy a többi nemzetközi kupa. Első lépésnek ez mindenképpen jó lenne.
Kikkel tud együttműködni az európai szövetségen belül? Vannak-e olyan országok, vannak-e olyan szövetségi vezetések, amelyekkel azért könnyebb megtalálni a hangot?
Szövetségi vezetések vannak, akikkel együtt tudunk működni, de nagyjából ugyanabban a cipőben vagyunk. Az elmúlt években nagyon nagyot nőttek a költségek, és piaci alapon igazából csak nehezen eladható. Nemcsak a vízilabdára jellemző ez, nagyon sok pénz kell hozzá, akár a szövetség működtetéséhez is. Nagyon sok utánpótlás világverseny van, de a felnőtt világversenyeket önmagában szponzorációs támogatással tényleg nehéz megrendezni. Olyan nézettsége pedig nincsen, hogy a televíziós bevételekből megéljünk, mint, mondjuk, egy komolyabb futballbajnokság. A gondjainkat meg tudjuk beszélni, illetve ötletelni tudunk, és az a tapasztalat, hogy hasonlók a meglátásaink és az alapproblémáink is.
Van határidő a fejében, amikorra ez megváltozhat, a sportág helye stabilabb lehet?
Attól függ, hogy mi az, hogy stabilabb. Szóba jön évről évre az olimpia műsora, de ez egy félig-meddig pletyka, valójában, az én információim alapján, soha nem volt igazán veszélyben a vízilabda. Mindig vannak új sportágak és vannak olyanok, amelyek igyekeznek bekerülni, emiatt talán egyet-egyet néha megtalálnak. De a vízilabda komolyan az elmúlt egy-két évtizedben nem jött szóba. Én úgy tudom, hogy 2032-ig fix az olimpia műsora.
Brisbane-ig?
Brisbane-ig, igen, addig biztos, hogy lesz vízilabda. Én úgy gondolom, hogy utána is és nincs is igazi veszély, ettől függetlenül nem szabad elbagatellizálnunk a kérdést, van feladatunk ezzel, de valós veszély jelenleg nincs.
A fukuokai világbajnokság alatt dőlhet el hivatalosan, hogy a nemzetközi szövetség, a World Aquatics székháza Budapesten lesz-e. Sokak szerint csak formalitás kérdése és ez így fog történni. Mennyit adhat a magyar vízilabdasportnak és visszahathat-e ez a nemzetközi vízilabdára, ha megtörténik?
Valóban közel vagyunk ehhez, hogy a World Aquatics áttegye Svájcból a székhelyét Budapestre. Amiatt, mert közel lesznek hozzánk, valószínűleg hathatósabb együttműködés lehet. Talán jobban is meghallgatnak minket. A vízilabda szempontjából ez előny is lehet, hiszen nekünk nagy a tapasztalatunk. Én bízom benne, hogy ez segít minket, illetve segítheti az egész vízilabdát is majd.
A szövetségi működésben okozhat bármiféle nehézséget? Azért mégiscsak elsősorban magyar munkatársakkal számol majd a World Aquatics, és nyilván lesz olyan, akit megkeresnek a Magyar Úszó-, illetve a Magyar Vízilabda Szövetségben is.
Jó, hogy ezt nem nekem kellett kimondani, nyilvánvalóan igen. Hiszen ők is a lehető legjobb emberekkel szeretnének dolgozni, akik otthon vannak ebben a közegben, akik ismerik ezeket a sportágakat. Biztos, hogy lesz olyan gondunk majd, hogy esetleg egy-két embert elvisznek tőlünk, de ez legyen a legkevesebb, hiszen ha ők jók és ezzel segítik a nemzetközi úszást és vízilabdát, az valahol nekünk is jó.
Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke úgy fogalmazott, hogy ez egy win-win szituáció a magyar úszó-, illetve a magyar vízilabdasportnak, illetve a nemzetközinek. Ön is így látja?
Én úgy látom, hogy ez lehet egy win-win szituáció, ezt meg fogjuk látni néhány év múlva. Ha ki tudjuk aknázni az együttműködés lehetőségét, úgy win-win szituáció lehet.
Jelenleg ott tartunk, hogy vízilabdában, ahogy már Tokióban, úgy Párizsban is tizenkettes alapcsapatok lehetnek, tehát egyelőre nem állt vissza tizenháromra. Lehet-e ebben bármi változás, akár Los Angelesre, akár még Párizsra?
Van opció. Los Angelesig mindenképpen, de a jövő évi olimpia kapcsán is. Elmondhatom, hogy dolgozunk is ezen. Sajnos ez nemcsak rajtuk múlik, valójában ebben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság fog dönteni, de igyekszünk meggyőzni őket, hogy ha már úgyis ott van az az egy játékos, hadd játszhasson minden meccsen, és ne az legyen, hogy mindig egyvalaki a lelátón ül és meccsenként lehet változtatni. Biztos, hogy van még esély és bízom benne, hogy ez a következő olimpiáig esetleg meg is valósulhat. A FINA egyébként ebben támogat minket. Sajnálom, hogy ez néhány évvel ezelőtt így alakult.
Az elmúlt években láthattuk, hogy az utánpótlás kiválóan szerepel a korosztályos világeseményeken. Az elmúlt hetekben is voltak nagy sikerek. Ez szisztematikus munka eredménye vagy ez egy jó korosztály?
Is-is. Szisztematikus munka nélkül ma már nem megy semmi. Néhány évvel ezelőtt összeállt egy nagyon jó csapat a szövetségben, utánpótlás-bizottság a neve. A Bajnokok Ligája-győztes edző, Cseh Sándor az utánpótlás tulajdonképpeni szakmai vezetője, az utánpótlás-bizottság vezetője pedig Székely Bulcsú. Tag mindig az aktuális szövetségi kapitány, benne volt Märcz Tamás, benne van Varga Zsolt, benne voltam én is, de alapvetően ők ketten, Székely Bulcsú és Cseh Sanyi ennek a szíve-lelke. Nagyon sokat dolgoznak, nagyon jó az edzőkiválasztás és az ő felügyeletükkel olyan munka kezdődött, aminek megvannak az eredményei. Ezt láthattuk tavaly is, ahol nemcsak a fiúk, hanem a lányok is minden világversenyről dobogós helyezéssel jöttek haza. Hatból hat, ez tényleg egyedülálló, a csúcsa most ez az U21-es vb volt, ahol világbajnokok lettünk. Ez mindössze két alkalommal jött össze eddig.
Az esélyek megvoltak. Én nem sokkal a korosztályos vb kezdete előtt beszélgettem Nagy Ákossal, aki a Ferencvároshoz szerződött és ő azt mondta, hogy benne van a potenciál a csapatban, azért mennek, hogy nyerjenek. Ez látszott is végig a tornán.
Benne van a potenciál a csapatban. Tavaly az Eb-elődöntőben ötméteresekkel kaptunk ki a szerbektől, tényleg nagyon közel voltunk. Nüanszokon múlik minden egyes meccs, egy-egy pillanaton. Talán még azon a meccsen is két és fél negyedig jobbak voltunk, aztán úgy alakult, hogy ötméteresekkel kikaptunk. Ez annyit változott most, hogy az elődöntő és a döntő azt mutatta, tényleg nemcsak mi voltunk a legjobbak, hanem határozottan mi voltunk a legjobbak, négy-öt góllal jobbak voltunk a mezőnynél. Ez nagyon nagy dolog, hiszen ezek a felnőtt alatti csapatok fogják adni majd a felnőtt válogatottaknak a játékosokat a következő olimpiai ciklusban.
Ez a krém, de mit lehet kezdeni azokkal a játékosokkal, akik az utánpótlásból kiöregednek, és a felnőtt csapatoknál nem kapnak helyet?
Ez valószínűleg mindig gondot okozott, az elmúlt években még inkább, aminek több oka van. Az egyik oka a vízilabdán és általában a sporton is túlmutat. Az élsport nagyon idő- és energiaigényes, és az a bizonyos szabadidő sokkal fontosabb lett, mint valaha. Én is tapasztaltam és tapasztalom, hogy azok a játékosok, akik úgy látják, már nem lesznek felnőtt válogatottak vagy nem lesznek ott az első négy-öt-hat csapatban, idő előtt abbahagyják. Már ifiként sem olyan fontos nekik a vízilabda, nem veszik olyan komolyan az egészet, illetve úgy gondolják, hogy más az útjuk, amiért talán nem is hibáztathatók. Nekünk kell egy olyanfajta utat mutatni, ez lehet egyetemi bajnokság, amin egyébként dolgozunk is vagy olyan alacsonyabb osztályú bajnokságok, amik félig-meddig meg is vannak, hogy ne kelljen nekik abbahagyni. Nekünk nemcsak a top vízilabdával kell foglalkoznunk, hanem a szélesebb bázissal is. Ezek a fiatalok egész fiatalkoruk óta beletették a szívüket-lelküket, feláldozták szabadidejüket, sőt, nagyon sok áldozat ez mindig a szülőktől is, és amikor látják, hogy a végcél már aligha elérhető, azonnal kilépnek, és ugyanezt az energiát valami másba teszik. A szövetségnek, nekünk a felelősségünk, hogy valamifajta utat mutassunk majd.
A stradvízilabdázás fejlesztése menyire kerülhet előtérbe?
Nem látjuk, hogy ez lesz-e az út. Abból a szempontból pozitívum, hogy ez nyitott uszodákban májustól szeptemberig játszható, abból a szempontból pedig nehézség, hogy ha magas szinten játszaná ezt valaki, az majdnem ugyanolyan edzésigényes, mint ha nagy pályán játszana.
Mennyit kell edzeni vízilabdában ahhoz, hogy valaki a világ legjobbjai közé tartozzon?
Nem hiszem, hogy nagy titkokat fogok mondani, de az élsport azért nehéz világ. Ennek a 90 százaléka piszkos munka.
Úszás, kondi?
Igen, és nem feltétlenül élvezetesek az edzések. Vagy az olyan taktikai gyakorlások, amikor tényleg unalomig ugyanazt a figurát vagy ugyanazt az előnyt, hátrányt sulykolják, ami nem kellemes. A 90 százalék az nehézség, de aki nem teszi ezt bele, igazából esélye sincsen. Egy vízilabdázó nagyon sokat edz, nemcsak a felnőtt vízilabdázók, most már az utánpótlásban is jellemző, hogy iskola előtt edzenek reggel hattól egy héten több alkalommal is. A felnőtt vízilabdázók naponta kettőt edzenek, 9-10 víziedzés van és ehhez jönnek még a konditermi edzések és a hétvégére meccs. Ez egész életet kíván, ez egy életforma.
Átalakítják a Magyar Kupa rendszerét, elsősorban az a fő változás, hogy előre hozzák. Mit várnak attól, hogy már augusztusban lesznek meccsek és szeptemberben el is dől a szezon első trófeája?
Ennek több oka van, az egyik, hogy a vízilabda mégiscsak egy nyitott uszodában játszható nyári játék, és jó lenne még úgy elkezdeni, hogy nyitott uszodában, a lehető legnagyobb közönség előtt. Annyi változás is van még, hogy teszteljük a 25 méteres pályát. Nincs olyan nagy tétje a Magyar Kupának, bár nemzetközi kupába kvalifikál, de a csapatok is egyetértettek abban, hogy minden más szabályt változatlanul hagyva megnézhetjük, hogy milyen lesz a 25-ös pálya. A másik oka pedig, hogy előrébb hoztuk, hogy olyan sok dolog van a következő szezonban, hogy nagyon nehezen lehetett volna év közben beilleszteni a programba. Sokkal jobb lesz ezt letudni, szeptember 2-3-án már a négyes döntőt fogjuk játszani.
A legjobbak mennyire vehetnek részt ebben a kupasorozatban, amikor július végéig a vb-n lesznek?
A tavalyi bajnokság első két csapata kiemelt lesz, ez a Ferencváros és az OSC, onnan is van a legtöbb válogatott játékos, ők valamelyest azért pihenhetnek, a többiek augusztus 15-én elkezdik, és három hétvége alatt lemegy az egész. Akik egészen a fukuokai vébé végéig edzésben lesznek és aztán pihennek majd két hetet, azok nem fognak olyan nagyon kiesni a játékból. Nyilvánvalóan nehéz lesz nekik, főleg fejben, de hát a profi sport ilyen, teljesíteni kell. Utána, ha a klubjaik úgy gondolják, még kaphatnak majd pihenőt.
Idén július második felében a legnagyobb sportesemény világszerte a fukuokai vizes világbajnokság lesz. Milyen célokkal engedik majd el a csapatokat?
Az alapvető cél az olimpiai kvalifikáció. Ehhez mind a két csapatunknak döntőt kellene játszania. A mezőny eleje nagyon sűrű, sok hasonló képességű csapat van, kis szerencsével lehet valaki első, de akár ötödik is. Van hét-nyolc olyan csapat, amelyik közül mindenki győzhet. Kkét csapat kiemelkedik a mezőnyből a férfivonalon, Spanyolország és Olaszország, a nőknél egy, az Egyesült Államok.
Nem lesz így könnyű a legjobb kettőbe bekerülni, de természetesen az sem mindegy, hogy hogy alakul majd az ág, lehet, hogy a férfiaknál annak is lesz szerepe, hogy a horvátok elleni csoportrangadó hogyan alakul.
Így van, és bár nem említettem magunkat, nyilvánvalóan lőtávolban vagyunk mindkét nemnél. De én most úgy látom, hogy ezek a csapatok előrébb járnak, mint mi, nem véletlenül játszották például a férfiaknál a spanyolok az olaszokkal a világbajnoki döntőt vagy most a világkupán szintén döntőztek. Ahol elkerülik egymást, ők jutnak a döntőbe. Az a cél, hogy ezt a különbséget eltüntessük minél előbb.
Miben jobbak a spanyolok? Ugye testközelből is tapasztalhatta a tudásukat a magyar válogatott kerete már itt, a Margitszigeten, a felkészülés alatt és aztán kint, Los Angelesben is.
A felkészülés alatt két és fél napot együtt töltöttünk, ahogy tavaly a spliti Eb előtt is. Ez nekünk mindenképpen hasznos volt. A vízilabda, mint minden egyébként, változik. Egy évtizeddel ezelőtt a fizikalitás volt, ami győzött, de most emellé megint bejött a sebesség, és nemcsak az úszási sebesség, hanem a gondolkodási sebesség, a passzok sebessége. Jelenleg a spanyolok ebben a legjobbak, nem véletlenül győztek megint a világkupán. Egy összeszokott, jó csapatról van szó, év közben is szinte teljes mértékben együtt játszik, hiszen a Barceloneta adja 85 százalékát a spanyol válogatottnak, nekik összeszokni sem nagyon kell. Hasonló még a taktika is, ugyanazt játsszák, nem legyőzhetetlenek, de ők a legjobbak, ezt ki kell mondjam.
A magyar válogatottaknak férfi-, illetve női vonalon melyek a fő erősségei 2023 nyarán?
Én azt szoktam mondani, hogy az nekünk mindenképpen jó, hogy a fizikai erőre építő csapatok ellen is fel tudjuk venni a versenyt, illetve a spanyol, olasz vonallal is, tehát a mediterrán csapatok ellen sem vagyunk esélytelenek. Ők most a sebességet tekintve egy fokkal előttünk vannak, de még mindig hiszek benne, hogy a megfelelő fegyelmezettség és taktikai fegyelem mellett azért rendelkezünk egy olyan vízilabdakultúrával, ami egy-egy ilyen nehéz meccsen segíthet. Olyan játékosaink, akik egyéni megoldásokkal el tudnak dönteni ilyen nagy meccseket. A ki-ki meccseken ez nagyon fontos lehet.
A délszláv riválisokkal mennyire érdemes most számolni? Az Európa-bajnokságot tavaly szeptemberben a horvátok nyerték.
Közülük most is ők a legjobbak, nem lebecsülve a többieket. Talán a szerb vízilabda abba a csapdába esett – függetlenül attól, hogy nem gyengék –, hogy volt egy nagyon jó generációjuk, amelyik egy évtizeden át szinte legyőzhetetlenek számított, és abba nem kellett és nem is nagyon lehetett beépíteni fiatalokat. Ők most váltottak egy nagyot, és igazából nem találják még a csapatukat, meglátjuk, hogy ez változik-e a közeljövőben. Nem hiszem, hogy most ők a legjobb három-négy csapatban benne lennének.
A magyar szövetség tesz-e azért, hogy egyénileg is népszerűsítse a válogatottak legjobbjait, a női, illetve a férfiválogatott arcait? Annak érdekében, hogy minél több gyereknek legyen példaképe, akár Keszthelyi Rita, akár Varga Dénes, akár a többiek.
Igen, tesz, és van is olyan szponzorunk, amely egyénileg használja a játékosokat, miközben azt gondolom, hogy elsősorban nekünk a magyar vízilabdát, illetve mint válogatottat kell népszerűsíteni. A szövetségnek az eredményességhez kell a lehető legtöbb dolgot megadni. Ettől függetlenül már most is hangsúlyos, a közeljövőben, az olimpia előtt pedig még inkább hangsúlyos lesz, hogy ezek a játékosok által is népszerűbb legyen a vízilabda és az aktuális válogatottunk.
Az olimpiai kvótaszerzés lehetősége mellett tesz-e a magyar vízilabdasportra plusz terhet az a helyzet, hogy az úszóválogatott legjobbja, Milák Kristóf nem lesz ott Fukuokában? Így lehet, hogy a magyar sportszeretők még inkább a vízilabdára figyelnek.
Igen, ez könnyen lehet, de ettől függetlenül vannak még jó úszóink. Szerintem a vízilabda-válogatotton mindig van egyfajta nyomás, és a játékosok is tudják ezt, ők ebbe születtek bele, ők így nőttek föl, hogy ha nem is a győzelem csak az elfogadható, de mégis a közvélemény szemében az van, hogy vízilabdában igenis, mi vagyunk a legjobbak.
A szövetségnek mennyire jelent plusz költséget a helyszín?
Nyilván könnyebb volt tavaly Splitbe, az Eb-re eljutni, jobb helyszín volt a mi szempontunkból, de nem hiszem, hogy ezzel különösebben foglalkoznunk kellene. Évek óta tudjuk, hogy hol lesznek az aktuális események, így készülünk, néhány nappal előbb kimennek, mint szoktak, pontosan az akklimatizáció miatt.
Plusz költség egyébként?
Aki utazik, az tudja, hogy milyenek a repülőjegyárak vagy a szállásárak. A szövetségnek, meg az elnöknek a feladata, hogy előteremtse a pénzt, nemcsak az utazásra, hanem általában a felkészüléshez. Ezt meg is tesszük.
Ami a női válogatottat illeti, megtörhető-e az Egyesült Államok hosszú-hosszú ideje tartó uralma?
Ezt az európai csapatok, illetve vezetőik jó néhány éve egymástól is kérdezgetik, azt találgatják, hogy mi a titkuk, mivel lehetne közelebb jutni hozzájuk vagy akár legyőzni őket. Valahol jó úton vagyunk ebben és nemcsak mi, hanem most a világkupa-döntőben a hollandok is csak egy góllal kaptak ki. Talán a legközelebb a spanyol válogatott volt hozzájuk, mégsem tudja őket soha legyőzni, mert a döntőkben meg nekik van nagyobb rutinjuk, illetve azokban az adott pillanatokban nekik van nagyobb önbizalmuk, ennyi győztes meccs után ez érthető is. Hiszem, hogy előbb-utóbb legyőzi valaki őket és abban is bízom, hogy mi leszünk azok, de most, a vb előtt még nem is ezzel kell foglalkoznunk. Lesz egy nagyon-nagyon nehéz negyeddöntőjük a lányoknak, ha Kanadát legyőzzük és csoportelsők vagyunk, a holland vagy a spanyol válogatottal kell játszanunk, ez pedig két olyan top csapat, amely a négy legjobb között van az Egyesült Államokkal együtt. De valamelyikkel már a négybe jutásért is találkozunk. Tavaly úgy játszottunk világbajnoki döntőt, hogy az Egyesült Államok a spanyolokkal játszott a negyeddöntőben, és tulajdonképpen a spanyolokat eltakarította előlünk, ilyen is előfordulhat.
A kaliforniai világkupa-szuperdöntők részben a felkészülés részeiként is értelmezhetők, de azért ezek fontos állomások voltak, hiszen a legjobbakkal mérkőzhettek meg a magyar válogatottak, illetve a riválisok is egymással. Szövetségi elnöki szemmel milyen tanulságai voltak ennek a két tornának?
Az összes többi csapat, ahogy mi is, ezt a felkészülés egy állomásának használta, hiszen mindenkinek ebben az évben a fukuokai világbajnokság a legfontosabb. Ettől függetlenül, ha jó csapatok találkoznak egymással, nyilvánvalóan a győzelem a cél és az, hogy legyőzzük a másikat. Ez vegyesen sikerült, voltak jó meccseink, voltak kevésbé jó meccseink. Van mit tanulnunk a többiektől, illetve van mit levonnunk a saját játékunkból is. Mint felkészülési állomás, sikeresnek mondható, az eredmény szempontjából, mivel egyik csapatunk sem lett dobogós, nem. De ez Fukuoka előtt kevésbé fontos, a lényeg, hogy mi lesz majd ott.
Egy szövetségi elnök, egy szövetségi vezetés mennyire mérheti le a saját munkája sikerét a válogatott eredményeiben? Vagy akár a sportág többi szegmensében, beleértve a gazdálkodást és a tömegesítést?
Valahol ez együtt fontos. Elég sokat gondolkodtam azon, amikor elnök lettem, hogy mi a legfontosabb, mi az, ami számít, mitől jó egy szövetségi elnök, mi a fő feladata, és azt hiszem, hogy ez kicsit mind együtt. Mindig számít a két felnőtt válogatott eredményessége, ugyanakkor nem lehet csak ettől függővé tenni a megítélést, nagyon fontos az utánpótlás. A mostani utánpótlásunkból kerülnek majd ki később azok a játékosok, akik felnőtt válogatottak lehetnek, akik esélyesként mehetnek ki egy következő olimpiára. A jelenlegi felnőtt válogatottra már nincsen sok ráhatásom, miként az aktuális elnökségnek sincsen. Az viszont mindenképp a felelősségem, hogy, mondjuk, 2028-ban vagy az azutáni olimpiákon ugyanolyan jó legyen a magyar vízilabda, mint amilyen az elmúlt száz évben volt. Nagyon fontos az, és ezt egy elődöm is megemlítette, hogy legyen a kasszában pénz. Ahhoz, hogy a válogatottjaink és nemcsak a két felnőtt válogatott, hanem általában az összes utánpótlás-csapatunk a lehető legjobban felkészüljön, igenis ki kell mondanunk, hogy pénz kell, nem is kevés. A jelenlegi sportfinanszírozási rendszer, a tao segít minket, de nem lehet mindent abból finanszírozni. Igyekszünk is több lábon állni. A napokban is jelentettünk be új szponzorokat, ez a továbbiakban is így lesz. Nem hiszem, hogy teljesen piaci alapúvá tehető a vízilabda, de hogy elinduljunk afelé, azt kifejezetten a feladatomnak gondolom.
Mekkora előny a tárgyalásoknál, hogy kétszeres olimpiai bajnok? Ilyenkor a személyes dolgokat mennyire lehet belevinni?
Biztos, hogy bele lehet vinni és bele is kell vinni, meg minden lehetséges előnyt ki kell használni. Alapvetően pozitívan és segítőkészen állnak hozzánk és hozzám. Aki tudott, az mindenhol segített szakmai dolgokban is, illetve a pénzügyi, gazdasági dolgokban is.
Mi mindent tudnak ígérni a szponzoroknak?
Annyiban könnyebb helyzetben vagyunk, hogy az elmúlt kilenc-tíz évtized garanciát ad. Azt ígérhetjük, hogy mindent megteszünk, hogy a lehető legjobbak legyünk, és ebben nem is túlzok, meg is teszünk tényleg mindent, hogy a válogatottjaink jók legyenek, hogy azok a pénzek, amiket a szponzoroktól kapunk, jól hasznosuljanak és a lehető legtöbbet profitáljon belőle a magyar vízilabda.
Szövetségi elnökként mennyire szokott a játékosokkal beszélgetni? Mennyire próbál nekik instrukciót adni? Kikérik-e a véleményét? Vagy ez a szakmai stáb dolga és Bíró Attila, illetve Varga Zsolt a fő felelős ebben?
Ez alapvetően a szakmai stáb dolga és felelőssége is, de én azért még néhány évvel ezelőtt játékos voltam, jó néhány játékossal együtt is játszottam vagy akár együtt álltam a dobogó tetején és azt nem mondom, hogy beleszólok a szakmába, de ha van véleményem, nem tagadom, azt el szoktam mondani. Nem kell megfogadni, de igenis elmondom, és úgy veszem észre, hogy igénylik. A női vízilabdát kevésbé ismerem és emiatt nem is szívesen szólok bele. Ha megkérdeznek, akkor elmondom, hogy mit látok, miben tudnánk fejlődni. A fiúknál más a helyzet, ott személyes jó viszonyom is van Zsolttal.
Hiszen hosszú időn keresztül együtt dolgoztak.
Igen, együtt dolgoztunk, illetve a stábbal is. A játékosokkal pedig együtt játszottam, közelről ismerem őket. Én azt hiszem, hogy tudok is segíteni. Ott néha magamtól is elmondom a véleményemet, de volt olyan, például múlt héten is jött hozzám egy játékos és beszélgettünk, szakmai dolgokról is, meg általában, hogy mik az én tapasztalataim.
A fiatalokkal, akikkel már nem játszott vagy nem annyit, ugyancsak megvan ez a kapcsolat?
Meg. Jó néhányat vezetőként ismertem meg a Ferencvárosban, illetve a vízilabdázó az vízilabdázó, ez egy egymáshoz közeli közeg. Én nagyon szívesen segítek, úgy is segítenék, ha nem lennék a szövetség elnöke, de merthogy ez közös érdek, én nagyon sokat kaptam a vízilabdától, hogyne segítenék, nekem is segítettek az idősebb játékosok. Fukuokában is a férficsapattal fogok lakni, s bár nem leszek ott mindig, mindenhol velük, napi kapcsolatban leszünk.
A mostani elnöki munkájához mennyire ad hátteret a játékos-pályafutása és mennyire a Ferencváros szakosztályának vezetése?
Az első dolog, ami eszembe jut, hogy játékosként nyilvánvalóan könnyebb volt. Amit a játékos-pályafutásom hozzáad, az a tapasztalat, amit játékosként láttam, hogy hol, hogy vezetnek klubokat, illetve egy olyanfajta kapcsolatrendszer, hogy sok volt játékos, akikkel játszottam vagy volt vezető vagy volt edző, ugyanúgy a vízilabdában van, ez mindenképpen segít. Én azért az elmúlt két évtizedet így vagy úgy, a csúcsvízilabdában töltöttem. Voltam világversenyeken, játszottam nem is tudom, hány évet a Bajnokok Ligájában, pontosan tudom, hogy mi hogy van. Látom az egész közegnek a pozitívumait, de a gyengeségeit, a hibáit is, de azért a vezetői tapasztalat nélkülözhetetlen. Jelenleg mégiscsak egy szövetséget kell vezetnem, abban pedig nagyon sokat segít a majdnem öt év, amit a Ferencvárosnál eltöltöttem mint szakosztályvezető, plusz ott láttam egy nagyobb szervezetet is, hogy hogyan működik.
Az elmúlt időszakban egyre több játékos döntött úgy a magyar válogatottból, hogy kipróbálja magát külföldön. Látjuk, hogy Vámos Márton az Olympiakoszban, Zalánki Gergő az Pro Reccóban találta meg a számításait, és a következő szezonban, így az olimpia előtti nagyjából kilenc-tíz hónapban a Marseille-nek is lesz két magyar játékosa, Angyal Dániel és Manhercz Krisztián személyében, és lehet, hogy még minden bejelentést nem is tudunk. Mennyire tartja elfogadható tendenciának, hogy a válogatott legjobbjai közül jó néhányan külföldön játszanak az olimpiai ciklus utolsó szakaszában?
Én ezt nem látom gondnak, sőt, a legjobb játékosokat mindig a legjobb klubok szokták hívni. Valahol még jó is, hogyők úgy döntenek, hogy nézzük meg, hogy mit tudok és igenis a kevésbé kényelmes életet választom, és megnézem, hogy milyen külföldön játszani, ahol én vagyok az idegenlégiós, ahol nekem kell többet beletennem. Ez egy jó élettapasztalat, ami egyébként túlmutat a vízilabdán. Annak, aki alkalmas rá alkatilag, mindenképpen ajánlom. Talán még azoknak is, akik nem, mert lehet, hogy azzá válnak, ha van olyan lehetőségük. Nagyon fontos, hogy legyen megfelelő hely, ahol szakmailag is fejlődhet, tehát ne csak az anyagiak döntsenek, hanem szakmailag is megkapják azt a fajta pluszt, ami őket tovább viheti és jobb játékossá teheti. Ez a szakmai rész tényleg fontos, sokan – elsősorban nem is a vízilabdában, hanem más sportágakban – abba a hibába esnek bele, hogy az anyagiak miatt váltanak és végül nem jönnek ki jól belőle, egy-két év alatt kiégnek. Kevésbé lesznek jó játékosok és onnan már nagyon nehéz a visszaút, de ezt nem gondolom problémának.
Ami pedig a magyar bajnokságot illeti, mennyire kívánatos az, hogy a világ legjobbjai a magyar top klubokhoz szerződjenek? Más a stratégia az egyes egyesületeknél.
Így van, bár leginkább az anyagi lehetőségek szokták ezt meghatározni, de azt tegyük hozzá, hogy a vízilabdában, ellentétben más sportágakkal, kevesebb a légiós. A bajnokságban három légiós játszhat meccsenként. Van, ahol van több légiós, ők váltogatni fogják őket, ez nem veszi el a tehetséges magyar fiatalok elől a lehetőséget. Ez jól is van így. A Bajnokok Ligájában viszont igenis kellhet a négy vagy az öt légiós, mivel a többi csapatban is legalább ennyi van. A jó légiósoktól igenis lehet tanulni. Nagyon sokszor eszembe jut, hogy amikor Reccóban játszottam, az olasz válogatott jött fölfelé és Campagna, az olasz szövetségi kapitány nagyon okosan, állandóan bejelentkezett hozzánk kétkapuzni. Jöttek az olasz válogatottal, az olasz fiatalokkal és edzőmeccseket játszottunk. Volt, hogy meghívtak minket, és emlékszem napokig voltunk Cagliariban, úgy tudom, hogy ezt az olasz szövetség fizette. Nekik fontos volt, hogy ezek a fiatalok szintet tudjanak lépni, amit egyébként máshogy lehet, hogy nem tudtak volna megtenni. Meg is lett az eredménye, mert Sanghajban 2011-ben világbajnokok lettek, 2012-ben pedig olimpiai döntőt játszottak. Ugyan elbukták, de mégiscsak ezüstéremmel mentek haza. A jó légiósokat igenis használni kell és meg kell nézni, hogy mit lehet tőlük tanulni. Nem feltétlenül szakmailag, néha ez lehet a fegyelmezettség vagy a hozzáállás, ami a legjobbakban igenis benne van, jó egy magyar fiatalnak, ha látja ezt 18-20 évesen.
A szövetségnek van bármiféle ráhatása arra, hogy a legjobb külföldi játékosok közül néhányan Magyarországra szerződjenek? Nemrégiben Dusan Mandic a Ferencvároshoz igazolt, gyakorlatilag az utolsó pillanatban, persze az ő helyzete különleges, nem véletlenül történt így. De lehet, hogy ezzel a Ferencváros szintet is léphet.
Így van, egy-egy ilyen játékossal lehet szintet lépni. Ezt, ha jól tudom, félig-meddig a véletlen szülte, még volt szerződése, de összevesztek, nem tartottak rá igényt és a Ferencváros közben olyan hely lett, ahova szívesen jönnek a légiósok. Egyike lett azoknak a topkluboknak, mondjuk, van öt-hat ilyen, amelyek nemzetközileg jegyzettek, és ha ők hívnak valakit, tényleg szívesen jönnek, egy Bajnokok Ligája-csapat, amelyik évek óta ott van a legjobbak között. Tőle igenis lehet tanulni, ha mellette tudnak játszani a fiatalok. Ha egy klubban a hat mezőnyjátékosból a vízben állandóan öt meg hat lenne külföldi, az egy egész más helyzet lenne. Jelenleg ez nem fordulhat elő, a szövetségnek a feladata, hogy szabályozza, hogy hány légiós játszhat.
Ami a saját sportvezetői pályafutását illeti, hogyan látja magát, mondjuk, akár három-öt év múlva, a következő olimpiai ciklusban?
Jelenleg 2024 őszéig szól a megbízatásom. Aaddig mindenképpen tervezek. Valószínűleg jó lenne majd ezt folytatni, de ez majd eldől, hiszen elkezdünk olyan dolgokat, amik nem egyéves tervek, főleg úgy, hogy most a következő egy évben tényleg annyi feladatunk van a válogatottakkal, a versenyeztetéssel, amik talán eltolják a többi intézkedést. Hogy hol látom magam öt év múlva? Azt nem tudom. Biztos olyasvalamivel fogok foglalkozni, ha nem a vízilabda-szövetségben, akkor máshol, amit szívesen csinálok, amiben valahogy kiteljesedhet a maximalizmusom és amivel valamit nyilván jobbá teszek, mert ez a lényege az egésznek.