Szoledar jelentős hely?
Ez egy tízegynéhányezres ukrán kisváros. A jelentőségét az adja, hogy ha az oroszok tényleg birtokba tudnák venni, ami egyelőre csak részben sikerült, akkor onnan esetleg át lehet karolni Bahmutot, ami szintén egy nem túl jelentős ukrán város. Bahmut elfoglalása abból a szempontból lenne siker, hogy végre birtokba vehetnék az oroszok. Szoledarban az az igazán fontos, hogy a város a sóbányájáról híres. Oda nehéz teherautókkal, harcjárművekkel le lehet menni, esetenként több mint száz méter mélyen a föld alatt vannak, oda lőszert, élelmiszert, üzemanyagot, nehézfegyverzetet is le lehet vinni, viszont pont ezért a kockázat is nagy, mert ha bármi baj történik, ha részben berobban a bánya, akkor mindaz, amit levittek oda, elveszhet. Tehát logisztikai szempontból Szoledar fontos. Bahmut ostroma szempontjából szintén fontos, ugyanakkor azt is látni kell, hogy a Kramatorszk központú fő ukrán védelmi vonal, amit a 2014-es krími agresszió után nyolc éven keresztül erődítettek az ukránok, még csak most jön. Ezt a Kramatorszk körül kiépült védelmi vonalat kéne áttörni, amitől az oroszok még nagyon messze vannak, és Kramatorszk már egy több mint százezres, relatíve nagyváros nagyon komoly vasbeton épületekkel, elképesztő erődítményekkel, védelmi vonalakkal. Kicsit olyan ezen a hadszíntéren a háború, mint volt Verdun környékén az I. világháború, csak senki sem gondolta, hogy a XXI. században még ilyen harcoknak szemtanúi lehetünk.
Mi a jelentősége ebben a modern háborúban a védelmi vonalnak? A történelemben van olyan, hogy hosszú ideig erődítettek védelmi vonalakat, majd egyszerűen megkerülték és nem volt értelme magának az erődítésnek.
Az oroszok is próbálkoztak ezzel a háború kezdetén, amikor Herszonon, Nyikolajeven, Odesszán keresztül próbáltak előre törni, és bekerítették három oldalról Kijevet egy rövid időre és Harkivot is megtámadták, csak egészen egyszerűen kiderült, hogy az orosz haderő ehhez nem elég nagy. 180 ezer emberrel támadtak a legmegbízhatóbb információk szerint majdnem 1400 kilométeres arcvonalon, és egy 600 ezer négyzetkilométeres országot akartak elfoglalni. Nagyon fontos, hogy mind a mai napig Oroszország nem deklarálta, hogy háború, nem rendelte el Putyin elnök a tartalékosok mozgósítását, közel kétmillió embert tudna Oroszország hadrendbe állítani. Valószínűleg most már kevesebbet, mert legalább kétmillióan elmenekültek a felnőtt férfilakosságból. A rendelkezésre álló erőkkel a veszteségeket részben sikerült pótolni nem megfelelő minőségű emberekkel, mert az orosz hivatásos katonai állomány jelentős része meghalt, megnyomorodott a harcokban. Nem tudjuk pontosan mennyien, de mértéktartó becslések szerint a súlyos sebesültek és a halottak száma orosz oldalon meghaladhatja a 140 ezret. Ukrán adatok szerint már a 300 ezret is, de az nyilván nem hihető. A maradék erővel nem lehet széles arcvonalon támadni. A jelenlegi front úgy néz ki, hogy miután az oroszok november-december folyamán teljesen kiürítették a herszoni hídfőt, a Dnyeper nyugati oldalán volt egy jelentős katlan, amit az oroszok tartottak, a jelenlegi frontnak a déli szakasza az a Dnyiprón, a Dnyeperen nyugszik. Ez alapesetben is egy-másfél kilométer széles folyó, amin négy óriási duzzasztógát van. A déli szakaszon van a legfontosabb, a novakahovkai gát, ami mögött több mint húsz köbkilométer víz van. Ez húsz csurig tele Balaton. Ez egy csodálatos védelmi vonal, egyik fél sem nagyon tud átkelni rajta. A hidakat felrobbantották, nincsenek átvezető átjárók ezen a részen. Amikor a Dnyeper elfordul nyugat-északnyugat irányába, onnan a frontvonal jelenleg félkörívben picit kelet felé kanyarodva jut el az orosz–ukrán határig. Ezen a relatíve rövid frontvonalon, aminek Zaporizzsje oblasztyon fut át, van a két félnek a fő ereje. Itt már mindenki beásta magát.
Az oroszok északon elkövették azt a hibát Herszonnál még szeptemberben, hogy nem volt komoly védelmi vonaluk. Zömmel belügyes erőkkel, mozgósított tartalékos alakulatokkal tartották és csak a településeket, nem épült ki összefüggő lövészárokrendszer, ami most már az egész frontvonalon megvan. Felvetődik a kérdés, hogy miért nem támadnak az oroszok az orosz–ukrán határ azon szakaszán keresztül, ahol jelenleg nincsenek harcok. Van egy nagyjából 700 kilométeres szakasz, ami kvázi úgy működik, mint egy békeidős határ. Ott nem lövik egymást a felek. Ez Harkivtól keletre indul és tart az orosz–ukrán–fehérorosz hármas határig. A hírszerzés meg egyéb elemzések azt valószínűsítik, mások viszont vitatják, hogy miután Valerij Geraszimov hadseregtábornok, vezérkari főnök személyesen vette át az ukrajnai műveletek irányítását és Szurovikin tábornok az egyik helyettese lett, hogy az oroszok a nagy ellentámadásukat az október közepén, novemberben bevonultatott tartalékosok, háromszázezer katonával egy szélesebb arcvonalszakaszon tervezik Ukrajnára zúdítani. Felvetődött az is, hogy esetleg megint Fehéroroszország felől megpróbálkoznak Kijev megtámadásával. Ez nem biztos, hogy célravezető lenne, bár Kijev lakosságának a nagy része elmenekült, a békeidőben egy majdnem kétmilliós, urbanizációval együtt egy három és fél–négymilliós város volt. Az elfoglalásához nagyjából negyedmilliós haderő kéne önmagában.
De az ukránok erre számítanak?
Így van.
Volodimir Zelenszkij elnök azt mondta, hogy ott kell figyelni, mert ő onnan számít támadásra. Ezt hogy kell értelmezni?
Részben onnan is muszáj számítani, hogy az oroszok pont ezért tartanak egy csomó gyakorlatot Fehéroroszországgal közösen. Jelentős orosz erő van ott, egy részük a nyugati források szerint kiképzést kap. Az orosz szárazföldi haderőnemnek akkorák az élő veszteségei tisztekben, tiszthelyettesekben, hogy hiába mozgósítottak 300 ezer tartalékost, zömmel egyébként kisebbségieket, tehát középázsiaiakat, mandzsukat, csecseneket, baszmacsokat, nincs, aki kiképezze őket. Nem tudjuk, hogy ez mennyiben kiképzés és mennyiben egy támadás előkészülete. Az oroszok ilyen hadgyakorlatokkal szokták álcázni a támadásaikat, Ukrajna február 24-i megtámadása előtt is volt egy nagy, közös orosz–fehérorosz hadgyakorlat, most is indul egy, meg nemsokára lesz még egy. A Krím 2014-es megtámadása idején is volt egy nagy hadgyakorlat a kelet-ukrajnai határok mentén, tehát a veszély valós.
Miből áll egy támadás? Hogy kell elképzelni? Elindul egy repülőgépes csapás, rakétacsapás, majd a végén elindulnak a lövész katonák? Ez a támadás?
Az első támadás valóban így indult. Ahogy a tankönyvekben le van írva, első hullámban a légierő kiiktatja az ellenséges légvédelmet, lehetőleg a földön vagy a levegőben megsemmisíti a légierőt, a légvédelmi rakétaállásokat, lokátorokat egy-két napon belül megsemmisítik. Akkor megindul szintén a légierő, és már a harci helikopterek alkalmazásával az ellenségnek a szárazföldi erőinek a ledarálása következik, a harckocsik, gyalogsági harcjárművek, tüzérségi eszközök megsemmisítése. Előtte még az ellenségnek az úgynevezett vezetésirányítási rendszereit, a kommunikációs hálózatokat, parancsnoki központokat, amielye létfontosságúak ahhoz, hogy irányítsuk a csapatainkat, megsemmisítik, szintén lehetőleg a levegőből. Az oroszoknak ez 2022-ben Ukrajnában csak részben sikerült, mert az ukránok pontosan erre számítottak, nyilván nagyon komoly nyugati támogatással, eleve decentralizáltra építették a rendszereiket, és amit lehetett, mozgattak. Nem sikerült az úgynevezett légi fölényt kivívni, az oroszok ettől nagyon messze vannak Ukrajnában, nem is annyira az ukrán légierő miatt, bár az a mai napig működik úgy, hogy papíron az oroszok a saját adataik szerint már legalább háromszor annyi ukrán gépet lelőttek, mint amennyi Ukrajnának van, hanem elsősorban annak a rengeteg korszerű, részben könnyű, vállról indítható, de most már egyre nagyobb mennyiségben közepes, sőt, most már a Patriotok bejelentése óta várhatóan nagy hatótávolságú, hatómagasságú légvédelmi rakétarendszereknek köszönhetően, amit a nyugati országok átadtak az ukránoknak.
Hogy működik most az ukrán vezetési rendszer? Földön vagy mozgatható rendszerekben egymással kommunikálnak vagy kommunikálnak az amerikaiakkal? Vagy a műholdakkal kommunikálnak, vagy mesterséges intelligenciával?
A műholdakkal kommunikálnak, ki vannak építve speciális katonai kommunikációs csatornák. 2014 után a nyugati világ első körben rengeteg korszerű rádió-adóvevő berendezést adott át, mert addig az ukrán haderő olyan eszközöket használt, amit a szovjet Vörös Hadseregtől örökölt. Ezeket az oroszok ismerték, ezeket az oroszok le tudták hallgatni, tudták zavarni.
Korszerű az, amikor a két készülék nem egymással kommunikál, hanem műholddal kommunikál és az köti össze?
Részben műholddal, részben egymással, viszont ami nagyon fontos, hogy a kimenő jelet összezavarják, tehát aki lehallgatja, csak valami zagyva kotyvalékot hall és a megfelelő kóddal a másik oldal tudja ezt normál emberi beszéddé visszaalakítani. Nagyon komoly műholdas forgalom van. Itt van nagy jelentősége annak, hogy hozzáférnek az ukránok a tűzvezetés-pontosításhoz, navigációhoz különféle európai és amerikai navigációs műholdakhoz, hozzáférnek a Starlink-hálózathoz, ezt Elon Musk ingyen felajánlotta Ukrajnának, ez megint a kommunikációt segíti. Ez éles ellentétben áll azzal, hogy az oroszok zabrált mobiltelefonokkal próbáltak kommunikálni, különösen az első időszakban. A kommunikáció terén az ukránok fölényben vannak. A másik, ami szintén csak nyugati segítséggel megoldható, az a felderítés. A nyugati országok műholdjai, főleg amerikai, de brit meg francia műholdakról is beszélhetünk, meg közös európai műholdakról is, optikai rendszerekkel és úgynevezett lokátoros letapogatással nagyjából rálátnak egész Oroszországra. Három-négy harckocsi, egy-két nehézrepülőgép nem tud úgy mozogni, hogy azt ne vegyék észre és az ukránok azonnal megtudják az információt. A légi előkészítésről beszéltünk, a támadás második része az, amikor megindulnak a páncélos ékek. Az oroszok esetén elsősorban T-72-es, T-80-as harckocsik, ezek úgynevezett második generációs harckocsik. A nyugatiakhoz fogható eszközeik nincsenek az oroszoknak, illetve lenne a T-14 Armata, de az még prototípus státuszban van. Ha megindulnak a páncélos ékek, azt gyalogsági harcjárművek kísérik, ezek zömmel lánctalpas eszközök, az oroszoknál a BMP-k, és ezt fedezi a tüzérség részben hagyományos lövegekkel, ami zömmel önjáró lövegek most már egy modern háborúban, részben pedig rakétasorozatvetőkkel, amik orosz oldalról nagy mennyiségű nem irányított rakétával területet fednek le. Az amerikai HIMARS viszont, majdhogynem szó szerint halálpontos. Az oroszok tüzérségi tömegtüzet lőnek és ennek a fedezékében mozog előre a páncélos és gépesített erejük. Ez sík terepen is veszélyes, mert bármelyik facsoportból vagy bombakráterből egy páncéltörő rakétával, ami 25-30 ezer dollár, tehát az sem aprópénz, de egy két-két és félmilliós harckocsit semmisítenek meg vele.
Meddig érdemes az oroszoknak tartalékolni a drága technikájukat? Mert vannak olyan elemzések is, amikor azt mutatják, hogy ezeket most éppen nem küldik előre. Azért nem küldik, mert későbbi nagy támadásra összpontosítanak, vagy azért nem küldik, mert nincsen, vagy azért nem küldik, mert nincs hozzá lőszer?
Egyre inkább olybá tűnik, hogy az orosz haderő messze nem olyan félelmetes, mint amennyire ő maga építette ki a saját imázsát, nincs annyi korszerű eszköze. Ez teljesen érthető is, 1991-től nagyjából 2001-2002-ig van egy borzasztó mély gazdasági válság Oroszországban, és ha nincs pénz az államkasszában, akkor haderőfejlesztésre sem jut. Az orosz haderőfejlesztés 2004-2005 után indul, és 2014-2015-ben megtorpan, mert a Krím elcsatolása utáni nyugati embargók, amelyek egyébként a mostani gazdasági szőnyegbombázáshoz képest csak tűszúrások voltak, jelentősen megtorpantották az orosz gazdaság fejlődését. Például a T-14 Armata a világ egyik legjobb harckocsija lehetne, de nincs hozzá nyugati technológia, nincsenek hozzá megfelelő chipek, meg nincs megfelelő pénzmennyiség, hogy legyártsák.
Kínai technológia sincs hozzá?
Kína sem ad át mindent. Kínának sem az az érdeke, hogy tőle északra ott legyen egy erős Oroszország. Kína az egyik legnagyobb nyertese ennek a háborúnak, ugyanis nem egy széteső, de egy relatíve gyenge Oroszországban érdekelt, amely rászoruljon az ő barátságára. Kína nem ad át olyan chipeket, amiket az oroszok a nyugati chipek helyett be tudnának szerelni a fegyverrendszereikbe. Az oroszok nagyon jó vasakat állítanak elő, a Szuhoj-57-es, az új lopakodó vadászbombázójuk majdhogynem a megszólalásig hasonlít az amerikai F-22 Raptorra. Valószínűleg nagymértékű úgynevezett visszafejtő mérnöki tervezés, szép magyar nyelven lopás zajlott, technológiai lopás. A mechanikát meg a szerkezetet le tudják gyártani az oroszok, az elektronikai rész az, ami nem feltétlenül megy és nincs rá pénz. Gondoljunk bele, a tavalyi évben az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon majdnem 200 milliárd dollárt költött kutatásfejlesztésre, 250 milliárdot új eszközök beszerzésére, és 800 milliárd volt az amerikai büdzsé. Az orosz büdzsé tokkal-vonóval volt olyan 65 milliárd dollár. Ez is a pénzről szól. Az Egyesült Államoknak a bruttó nemzeti összterméke tavaly meghaladta a 20 ezer milliárd dollárt, az orosz négyezer sem volt. Egészen egyszerűen Oroszország nem elég gazdag ahhoz, hogy korszerű fegyverrendszerei legyenek nagy mennyiségben. Nincs meg a pénze, nincs meg a technológiai háttere. A nyugati országok sem tudnak sok mindent egyedül legyártani. A legkorszerűbb nyugat-európai repülőgépek közös nyugat-európai projektek, tehát az Oroszországnál gazdaságilag erősebb és fejlettebb Németországnak nincs annyi pénze, hogy önerőből abszolút korszerű fegyverrendszereket egyedül kifejlesszen, hanem csak más, szintén relatíve nagyon gazdag országokkal közösen.
Látszik-e 2023 januárjában akár terv szinten olyan művelet, amely valamelyik irányban eldöntheti ez a háborút?
Az elmúlt napokban elképesztő mennyiségű eső zúdult azokra a területekre, ahol már eddig is raszputyica volt. A raszputyica szó szerint a sárszezon, tehát hogy sáruralom. Ez két szempontból lesz újra katonai szempontból használható. Az egyik, ha lefagy az egész, de nem úgy néz ki, hogy ez idén megvalósul, tavaly sem volt ilyen, a másik, ha felszárad. Arra meg a legtöbb szakértő azt mondja, ez leghamarabb március. Tehát márciusig mind a két fél felkészül. Azért jelentősek a most bejelentett fegyverszállítmányok, mert azok két hónap múlva kellenek majd, lesz idő szolgálatba állítani ukrán oldalon. Akkor várható, hogy az ukránok is megkísérelnek támadni, de sokkal inkább az oroszok próbálnak meg támadni. A nagy kérdés, amin óriási viták mennek a szakértőknél, hogy hol. A többség azt mondja, hogy megpróbálják a frontszakasz középső részét, a donyecki, luhanszki térséget birtokba venni, mert eleve ezért indult a háború. Katonailag ennek nincs túl sok értelme, viszont politikailag lenne óriási siker személyesen Vlagyimir Putyin orosz elnök és az orosz vezetés számára ezeket a területeket felszabadítani Katonailag logikusabb lenne a szárnyak felől támadni, a majd egy évtizedig épített ukrán védelmi vonalakat megkerülni. A frontnak a déli, délnyugati szakaszán, a Dnyeperre támaszkodó részen nem érdemes támadni, mert ott erőszakos folyami átkelést kéne végrehajtani, ami óriási veszteségekkel járna. A leglogikusabb az lenne, hogy átkarolni az ukránokat nyugat felől. De ezt az ukránok is tudják, lövészárkokat ásnak, páncéltörő rakétavető indítórendszereket álcáznak be, felkészülnek a védelemre. Nem biztos, hogy lesz orosz támadás onnan, viszont már az, hogy ezzel fenyegetnek, jelentős ukrán erőket von el a keleti arcvonalról, ahol nagyon komoly harcok vannak. Az oroszok ebben hagyományosan jók, ez az úgynevezett maszkirovka, azaz megtévesztés. Egyelőre nincsenek megbízható információk arra, hogy az oroszok innen készülnek támadni. Az a baj, hogy arra sincsenek, hogy nem készülnek innen támadni, tehát emiatt nagyon komoly bizonytalanság van a nyugati hírszerző szolgálatok szerint is.
Röpködnek a különböző harci járművek márkanevei. De mi mire való abból, amit a Nyugat ígér az ukránoknak? Mi a nehéz harckocsi, mi a harckocsi, mi a páncélozott szállító harci jármű?
Tulajdonképpen ma már nehéz harckocsiról nem beszélünk. Az angolszász nyelv ez úgy hívja, hogy main battle tank, ezt magyarra úgy szoktuk talán lefordítani, hogy alapharckocsi. Ezek azért elképesztően nehezek, a modern harckocsiknak a többsége 60 tonna fölötti súlyú, mert a korszerű páncéltörő rakéták, illetve a harckocsilövedékek miatt elképesztő vastag a páncélzatuk. Most a lengyelek, hogy bejelentették, hogy ők terveznek átadni 12-14 Leopard 2A4-es harckocsit. Ezeknek 55 tonna a súlya.
A Leopard 2A4, ami nekünk is lesz?
Nem, az már van, azt most használjuk kiképzésre. Mi a jóval korszerűbb A7+ változatot, amit a német haderő is most kezdett rendszeresíteni, vesszük meg, ez viszont már meghaladja a 70 tonnát, tehát 15 tonnával nehezebb és ez szinte mind csak páncélzat. Ezek alkalmasak arra, hogy áttörjék az ellenség védelmét.
Ez kell az ukránoknak most?
Ők támadni szeretnének, elsősorban ilyen eszközöket kérnének. Leopard 2A4-ből rengeteg van raktáron, eleve a német haderő az óriási készlet egy részét átadta a görögöknek, spanyoloknak, a lengyeleknek, ezeket részben korszerűsítették. Az amerikaiak még mindig nem jelentették be, hogy az M1 Abramst szállítják.
Az a Leopard A2 kategória?
Az a Leopard A2-vel nagyjából olyan szinten megegyezik, hogy közös a lövegük. Az amerikaiak is megvették a Rheinmetallnak a 120 milliméteres lövegét, mind a két változatot. A régebbibe rövidebb cső került, az újabbakba egy extra hosszú csövű, ami másfélszeresére növeli az ellenséges harckocsik kilövési távolságát meg a páncélzatvastagság átütését, de a régebbi Leopard 2, tehát az A4-esek is nagyjából majdnem azonosak az orosz T-90-essel, ami az oroszoknak jelenleg a legkorszerűbb harckocsija, és magasabb harcértéket jelent a korábbi T-80-asokkal, T-72-esekkel szemben.
A lengyel szállítás mire elég ebben a háborúban?
Ez lényegében önmagában semmire. Arra, hogy egy nagyobb frontszakaszon védelemre használják őket, hogy megfelelő fedezékekből 12-14 harckocsi akár egy négy-öt kilométer hosszú arcvonal mentén egy nagyobb orosz támadást megállítson, hiszen az ő lövegeik, tűzvezető elektronikai számítógépes rendszereik jobbak, mint az oroszok.
Ezek a tűzvezető számítógépes rendszerek ott vannak a harckocsiban?
Benne vannak a harckocsiban. Ezt úgy kell elképzelni, hogy például megmérik a külső hőmérsékletet a harckocsi szenzorai, megmérik a belső hőmérsékletet, megmérik a töltő hőmérsékletét, ami a lövegnek a csőfala, ahova betöltik a gránátot, mérik a levegő páratartalmát, a harckocsinak van lézer távmérője, az pontos távolságot ad. Kiszámítja az ellenséges cél mozgási sebességéből és irányából, hogy hol lesz a cél, amikor a gránát odaér, méri a szélsebességet, kommunikál műholddal, ha nem zavarják, és ez alapján számít egy pontot, ahova lőni kell. Nagyon fontos, hogy a gránát nem oda megy, ahol a célpont a kilövés pillanatában van, mert akkor nem fogja eltalálni, hanem odamegy, ahol lesz. Hacsak nem változtat hirtelen irányt.
Ez olyan, mintha maga a lövedék irányított lenne? Majdnem egyenértékű azzal?
Irányított lövedékek is vannak, főleg az oroszoknál, merthogy nekik nincs ilyen pontos tűzvezető rendszerük. Az orosz harckocsikhoz van csőből indítható páncéltörő rakéta, ami menet közben is képes arra, hogy módosítsa az irányt és rávezérelje magát a célpontra. A nyugati eszközökhöz nem kell ilyen, mert ott nagyjából 70-80 százalékos a találati pontosság. Ebből a szempontból az ukrán haderőnek az egyik legkomolyabb támogatása az a közel 200 átadott lengyel T-72-es volt, ami eredetileg rokona volt az orosz T-72-eseknek, csak az elmúlt bő húsz évben a lengyelek ezeket az eszközöket a legkorszerűbb nyugati tűzvezető és elektronikai rendszerekkel egy sokkal magasabb harcértékű fegyverré tudták változtatni.
Van szó arról, hogy a Patriot-ütegekre képeznek ki az Egyesült Államokban ukrán katonákat, de az hónapokig tart, nem?
Kérdés, mikor kezdődött a kiképzés. Már nagyon régóta lebegtetik a Patriot átadását, tehát nem kizárt, hogy már akár hetek, sőt, hónapok óta képeznek ukrán állományt Patriotra.
És amikor bejelentik, akkor ez azt jelenti, hogy ott van?
Amikor bejelentik, akkor már részben van kiképzett állomány rá. A Patriotok úgynevezett nagy hatótávolságú légvédelmi rakétarendszernek készült, de nagyon hamar kiderült, ez alkalmas ballisztikus rakéták elfogására is, amit viszont nagyon sok ország gyárt, ez egy nagyon egyszerű, relatíve olcsón gyártható fegyverrendszer, Irán tömegével gyártja, és itt jön be a képbe az, hogy Irán meg Oroszország mostanában kifejezetten gyümölcsöző fegyverüzletet folytat egymással.
Drónokat lehet látni a harctéren.
Egyrészt drónokat, másrészt bejelentették az irániak, hogy ballisztikus rakétákat is fognak szállítani. Na most a Nyugat által eddig átadott rendszerek nem védenek a ballisztikus rakétákkal szemben.
Túl magasan megy, azért?
Nem, a ballisztikus rakétákkal az a baj a légvédelem szempontjából, hogy 3-4-5 ezer kilométer/órás sebességgel érkeznek, minimális a reakcióidő. Az észleléstől számítva nagyon rövid idő van, amíg el lehet fogni. A Patriot erre való. Az öbölháború után többször korszerűsítették, és a legutóbbi változatok már nem elsősorban ellenséges repülőeszközök megsemmisítésére van, hanem az ellenség ballisztikus rakétáinak a lelövésére, tehát az úgynevezett kritikus infrastruktúrák védelmére. Egyelőre egy ütegről van szó, ez Kijevet nem tudja megoltalmazni, de már vannak arra utaló jelek, sőt, konkrét javaslat is, hogy egy további üteget átadna Németország is, és körülbelül ugyanígy működik ez a Leopard harckocsival is. Valakinek meg kellett törnie a jeget. Ha a lengyelek adnak, akkor a finnek bejelentették, ha más ad, ők is adnak. Akkor valószínűleg adnak a németek is, nem a korszerűbbet, de az A4-es is óriási minőségi javulást jelentene az ukrán haderőnek, és akkor valószínűleg adnak a hollandok is, a spanyolok is, hiszen mivel átalakult a biztonsági környezet, egy csomó ország rengeteg ilyen eszközt tárol raktáron.
Mi ennek katonai vagy politikai logikája, hogy mindenki várt valakire, aki elkezdi és utána mindenki bejelenti, hogy jó, akkor mi is?
Ez inkább politikai döntés. A harckocsi, bár védelemre is alkalmazható, elsősorban támadó fegyver.
Mindenki kerüli, hogy támadó fegyvert adjon, mert akkor ő lesz a támadó fél az orosz kommunikációban?
Részben ez is, valóban nem feltétlenül szeretné senki jobban eszkalálni ezt a konfliktust. Az oroszok kezdték az egészet, de azért ők sem szeretnék egy NATO elleni háborúval eszkalálni ezt a dolgot, és a NATO is borzasztó óvatosan támogatja az ukránokat. Az amerikaiak a HIMARS-rendszerhez is csak a kisebb rakétákat adták át. Ezek a 227 milliméter átmérőjű rakéták, ezek olyan változattól függően 80-90 kilométerig lőnek el.
Hogy ne lehessen belőni Oroszországba?
Ugyanehhez a fegyverrendszerhez van egy nagy darab rakéta a hat kicsi helyett, az 650 milliméteres, az változattól függően 300-500 kilométerig lő. Azzal azért már nagyon sok orosz nagyvárost is el lehetne érni. A Nyugat igyekszik annyira támogatni Ukrajnát, hogy Ukrajna túléljen és sikerrel védekezhessen, sőt, akár úgy is, hogy bizonyos területeit visszafoglalja, de annyira semmiképpen, hogy Oroszország esetleg úgy érezze, hogy itt ő most már akkora veszélyben van, hogy atomfegyvert vessen be, vagy pedig megelőző csapásokat mérjen. A NATO nem akarja eszkalálni a konfliktust, mivel viszont Oroszország egy autoriter rezsim, ezért pontosan nem tudja senki a nyugati oldalon, hogy mi az, ami az oroszoknak még belefér és mi az, ami már nem.
A nyugati katonai tervezésbe, gondolkodásba az belefér-e elméletileg, hogy hagyni „nyerni” az oroszokat annyira, hogy befejezzék a háborút? Amivel Vlagyimir Putyin hazamehet Moszkvába és azt mondhatja, hogy győztem. Nem annyira, mint akartam, de győztem.
Putyin meg az orosz rezsim még mindig nem mondta meg, hogy mi a háborús célja. Nácítlanitani Ukrajnát? Akkor felszabadítani területeket, de mit? A négy oblaszt, Herszon, Zaporizzsja, Donyeck, Luhanszk, önként csatlakozott, de hiába a vitatott népszavazások, egyik megyét sem birtokolta az orosz haderő száz százalékban. Ha az oroszok azt mondják, hogy az a tárgyalás kiindulási alap, hogy a népszavazás, akkor is a frontvonal jelenlegi állása szerinti területet vinnék vagy a közigazgatási határok szerinti területet? Az oroszok egy kicsit önmagukat is belevitték az alagútba azzal, hogy elvileg nekik ragaszkodni kéne a közigazgatási határokhoz, hiszen ezek a területek úgymond önként csatlakoztak. Az látszik, hogy a két félnek el kell jutni egy olyan hadműveleti helyzetbe, hogy mind a kettő rájöjjön arra, hogy nem tudja katonai erővel eldönteni ezt a dolgot. Ukrajna mindaddig sikerrel tud védekezni, amíg a nyugati támogatásokat megkapja. Ezt biztosan megkapja, nemcsak Ukrajna miatt, ha a nyugati világ cserben hagyja most Ukrajnát, akkor bármelyik nagy regionális autoriter rezsim léphet. Ha Ukrajna kezét, mondjuk, egy-két héten belül elengedi a Nyugat vagy meg sem próbál segíteni, akkor most már Tajvan vélhetően Kína része lenne. Ez máshová is nagyon rossz üzenetet közvetítene, hogy visszatértünk a XIX. századba vagy a XX. század első felébe: ha katonai erővel birtokba veszed, az a tiéd. Ez az 194545 után kialakuló nemzetközi rendszernek a teljes felrúgását, átalakítását jelentené, és ez a nemzetközi rendszer ki tudta védeni a bipoláris korszakban azt, hogy két egymást picit sem kedvelő gigász elképesztő fegyverarzenálokkal kiirtsa az egész emberiséget. Nem biztos, hogy jó ez a jelenlegi rendszer, de messze nem biztos, hogy az az irány, amibe az oroszok meg a kínaiak szeretnék változtatni, jobb lenne, és nem biztos, hogy ezt békésen el tudnák érni. Tehát Ukrajna kezét nem szabad elengedni, azt sem szabad, hogy Ukrajna feje fölött átnyúlva egyezzünk meg az oroszokkal, mert az megint borzasztó rossz üzenet a kisebb országoknak és népeknek. Nyilván a Nyugatnak is részt kell vennie a tárgyalási folyamatban, hogy legyen némi kényszerítő erő az oroszok nyakán, én személy szerint, meg számos más szakértő is elmondta, vonjuk bele ebbe Kínát is. Egyre nagyobb globális játékos, de a békemegállapodást vagy a tűzszünetet, az oroszoknak meg az ukránoknak kell megkötni, és az a baj, hogy most még mind a két fél azt érzi, hogy nyerhet területeket, kedvezőbb tárgyalási pozíciókat tud elérni katonai erő alkalmazásával.
Ez egy háborús logika?
Még nyerhetek, így van. Ezért mondja a legtöbb szakértő azt, hogy lényegében szinte csak az időjárás függvénye, hogy a tavaszi orosz támadás mennyire lesz sikeres vagy mennyire fullad kudarcba, és ennek a függvénye lesz az, hogy elindulnak-e a tényleges, valódi tűzszüneti tárgyalások, mert eddig igazából egyik fél sem akarta igazán. A háború elején az ukránok nagyon szorgalmazták, a fehérorosz–ukrán határon volt egy tárgyalás, ahova az oroszok senkiket küldtek, mindenki tudta, hogy időt húzni mentek oda, komoly tárgyaláshoz legalább a két külügyminiszternek le kéne ülnie. Az meg sajnos egyelőre még nagyon messze van, mert egyik fél sem érzi úgy, hogy ő abban a kényszerben van, hogy meg kéne egyeznie. Eleve az oroszok vannak abban a kényelmes helyzetben, hogy bármikor mondhatják, kössünk fegyverszünetet, mert akkor vége a háborúnak. Ha az ukránok mondják, hogy kössünk fegyverszünetet, azt az oroszok a vereség beismeréseként lehet lefordítani. Egy angol szakember fogalmazta meg nagyon szépen: ha Ukrajna kér tűzszünetet, akkor vége Ukrajnának, ha Oroszország kér tűzszünetet, akkor vége a háborúnak.
Ez az új háború rámutat-e arra, hogy a technológia, a mesterséges intelligencia szerepe nő az új típusú háborúban?
Abszolút. Elképesztő mennyiségű információ birtokában a mesterséges intelligencia modellez. Az ukránoknak a harkivi ellentámadását, gyakorlatilag 8000 négyzetkilométert foglaltak vissza alig több mint egy hét alatt, nagyobb területet, mint amennyit az oroszok áprilistól júliusig, és ezt ugye lemodellezték. Rengeteg számítógépen, rengeteg vezérkari tiszttel a britek is meg az amerikaiak is. Ők mondták meg, hogyan kéne csinálni. De ez az aktuális döntéseknél is megy. Nem feltétlenül az ukránoknál, de Izraelben például komplex, egymással összekapcsolt rendszerekről beszélhetünk. Ha kilő a Hamasz egy rakétát, akkor röppálya alapján a számítógép kiköpi, hogy hol fog becsapódni, mivelhogy egy ilyen rakéta 5-10 ezer dollár, a Barak-rakéta, ami az Iron Dome-nak a lelke, meg körülbelül 70 ezer dollár, csak akkor lövik le, ha lakott területre tart, ha a sivatagba, akkor nem. Ember ezt nem tudja ilyen gyorsan megcsinálni, maga a rendszer indítja az elfogó rakétákat. Tehát annyira rövid a reakcióidő, hogy itt már ember nem nagyon van benne a folyamatban. Izraelben az ország pici területe miatt nincs idő a döntéshozatalra, egy csomó minden már automatizálva van. A védelmi rendszereknél ahhoz, hogy ölj, kell az ember, amikor más emberélet kioltásáról van szó, akkor ott még bent van az ember, és efelé a rendszer felé haladnak az amerikaiak nagy léptékben, a nyugat-európaiak, nagyon dinamikusan halad Kína, megvan hozzá a pénze. Az oroszoknak ez mind nincs.
(Nyitóképünk: a Maxar Technologies 2023. január 10-én közreadott műholdfelvétele harcokban megrongálódott épületekről a kelet-ukrajnai Donyecki területen fekvő Szoledarban, ahol heves összecsapások zajlanak az ukrán és az orosz erők között. A hótakarón levő sötét foltok lövedékek okozta kráterek a talajban.)