Év végén 94,5 milliárd forintos juttatást adott a kormány a kollégium vagyonát kezelő Tihanyi Alapítványnak. Hogy néz ki most a könyvek bevételi oldala?
Nagy támogatásban részesült a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány a 2020-as évben. Az Országgyűlés még a tavaszi ülésszak végén az alapítványt bízta meg egy törvényben a Kárpát-medencei tehetséggondozó intézményrendszer hálózatának a kiépítésével. Ez az alapítványnak, amely 25 éve magánalapítványként funkcionál, az átalakítását is maga után vonta. Közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyá változott, és a szakmai tervek alapján 35 helyszínen szerte a Kárpát-medencében lesz Mathias Corvinus Collegium Központ az általános iskolától az egyetem végéig és azon túl is. A nagy összegű támogatás az infrastruktúra-fejlesztést szolgálná, minden megyeszékhelyen, illetőleg a határon túl is ingatlanokat vásárolunk, felújítunk, ahol tehetséggondozási, képzési, oktatási centrumokat fogunk berendezni. A kapott részvényvagyonok hozamaiból fogunk működni, valójában a Matthias Corvinus Collegium költségvetése egy magyar egyetemhez viszonyítva jóval szűkebb lesz, és minden forint jó helyre, a tehetséges magyar gyerekek ingyenes képzésére fog fordítódni.
Kaptak még ingatlanokat is. Ez plusz vagy mínusz? Mert nem mindegy, hogy milyen minőségű az ingatlan.
Azok az ingatlanok, amelyeket a Mathias Corvinus Collegium kapott, egyébként értékesek, de rossz állapotban vannak. Mondjuk Pécs belvárosában a volt tiszti kaszinó épülete egy patinás, gyönyörű ingatlan, Pécs egyik ikonikus épülete, de több évtizede az állam nem tudja értékesíteni, nem érkezik rá vevő, mert nyilván műemléki rekonstrukciót igényel a helyreállítás. Nem találták meg azt a funkciót, amire alkalmas lenne azért, mert üzleti alapon gondolkodtak, és itt jött a képbe a Mathias Corvinus Collegium. Nálunk rendelkezésre áll az a többmilliárdos forrás, amely ennek az ingatlannak a felújításához szükséges, és mi nem profit alapú tevékenységet szeretnénk ott berendezni, hanem képzési, oktatási központot működtetni, bentlakásos kollégiumot, rendezvénytermet, így máris egy értelmezhető egységgé változott az ingatlan.
Össze lehet hasonlítani a Mathias Corvinus Collegium korábbi bevételeit az új bevételekkel?
Össze lehet hasonlítani, ez egy nyilvános adat. 25 év alatt a Mathias Corvinus Collegium komoly fejlődésen ment keresztül. Először csak egy tehetséggondozó programot működtetett, aztán 2001-től már bentlakásos kollégiumot, most már majdnem 200 fő van a különböző helyszíneken és több mint 2000 gyerekkel foglalkozik. Az átalakítást megelőzően az éves költségvetése 1–1,5 milliárd közötti összeg volt. A tervek szerint, ha az egyszeri kiadásokat ebbe nem számítjuk bele, akkor ez 6-7-8 milliárd forint közötti összegre fog emelkedni. Ebből fogunk ingyenesen tízezer gyereket, általános iskolától az egyetem végéig szerte a Kárpát-medencében képezni.
Mostantól a megkapott részvényvagyon hozamát kell működési bevételnek tekinteni?
Ez szintén nyilvános adat, két nyilvános részvénytársaságról van szó. Az elmúlt 15 év átlagában ez nagyjából 6 és 7 milliárd forint közötti éves osztalékbevétel, de voltak olyan évek a gazdasági válság környékén, amikor a MOL három évig nem fizetett egyáltalán osztalékot, és voltak olyan évek, amikor ez éves szinten 15 milliárd forintnyi bevételt jelent. Nyilván amikor többlet van, akkor abból felhalmozunk, és amikor nehezebb időszak van, abból fedezzük a kiadásokat. A kuratórium felelőssége, hogy átláthatóan, a felelős gazdálkodás követelményeinek megfelelően hosszú távú, fenntartható működést garantálva alakítsa ki azt a pénzügyi működési konstrukciót, amiben ezt a tehetséggondozó tevékenységet az alapítvány el tudja látni.
Mi most a Mathias Corvinus Collegium? Mert távolabbról nézve akár egy hálózatnak, egy elitképző helynek, egy magánoktatási intézménynek is lehetne nevezni.
Egyik sem vagy mindegyik egyszerre. Ez egy nagyon sajátos konstrukció. Azok a programok, amelyeket a Mathias Corvinus Collegiumban működtetünk, részelemeiben a világon nagyon sok helyen megtalálhatók, de ebben a komplexitásban máshol ilyen jellegű intézményt nem találunk. A XX. században az oktatás a tömegoktatás irányába mozdult el, egyre inkább általánossá válik a képzés, nő azoknak az aránya és a száma a társadalmakon belül, akik felsőfokú végzettséggel rendelkeznek. Ez nem jó vagy rossz kérdés, hanem egyszerű tény. Ennek pozitívuma és negatívuma is van. Abból a szempontból mindenképpen pozitív, hogy akinek felsőfokú végzettsége van, az a szociális mobilitási csatornákon jobban tud előrelépni. De van egy negatívuma is, hogy a legtehetségesebb gyerekekkel való speciális figyelemre jóval kevesebb figyelem hárul, és ez kifejezetten így volt a magyar oktatási rendszerben. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya Magyarországon nagyon alacsony volt, ezért a teljes felsőoktatás abba az irányba alakult át, hogy az arányt növelni kell. Most már az uniós átlag közelében vagyunk, ennek viszont az a következménye, hogy a magyar felsőoktatás a tömegoktatás irányába indult el. Ehhez képest a Mathias Corvinus Collegium által kínált program egy tehetséggondozó program, amely a legambiciózusabb és legtehetségesebb diákokkal akar külön foglalkozni. Mi olyan módszerrel, olyan képzettséget, olyan gyakorlati tapasztalatot kínálunk ezeknek a gyerekeknek, amit a normál oktatási rendszerben nem tudnak kapni, mert egyszerűen a rendszer természete nem ilyen. Ez alapvetően egy nagy tehetséggondozó intézményrendszer. Kicsit hasonlít a második világháború előtti Eötvös-kollégiumok rendszerére, bár az egy jóval szűkebb dolog volt. Messziről ez egy nagy szellemi vállalkozásnak tűnik, amelynek az a feladata, hogy a következő generációban is legyenek olyan magyarok a politika, a gazdaság, az üzlet, a kultúra világában, akik magyarul éreznek, magyarul gondolkodnak, a lokalitást tartják a legfontosabbnak, tehát a Kárpát-medencében élők előrejutását akarják segíteni, de emellett mindazokkal a képességekkel rendelkeznek, amivel más nemzeteknek a fiai, voltak külföldön, értik a világ működését, beszélik a nyelveket, nemzetközi kapcsolati hálóval is rendelkeznek. Ez egy olyan intézményi bázis, amely a gyorsító pályát vagy a dobbantót kívánja megadni a magyar legtehetségesebb diákoknak.
Akkor ez nem helyettesíti az iskolát, hanem azzal párhuzamos?
Így van, nálunk minden diák valahova jár általános iskolába, középiskolába, egyetemre, vagy valahol egyébként dolgozik. Mindenkinek van egy anyaintézménye. Az általános iskolás program például szombatonként kezdődik, a szülők elhozzák a Fiatal Tehetség Program keretében a diákokat, és ott kiscsoportos, egyénre szabott képesség-, készségfejlesztő, úgynevezett edutraining jellegű oktatási módszerrel tanítjuk ezeket a diákokat. Ehhez szükség van a diákokra, szükség van a szülőkre, szükség van persze az iskolának az együttműködésére is, de nem helyettesíti azt az alaptudást, amit az általános, a középiskolában, meg az egyetemen megkapnak. Arra épít és azt fejleszti tovább.
Hogyan választják ki a jelentkezőket?
Nagyon komoly kiválasztási eljárás van, de életkor szerint nagyon más. Mondjuk, a Fiatal Tehetség Programba bekerülő tízéves diákok kiválasztását úgy kell elképzelni, hogy van egy próbanap, amikor eljönnek a gyerekek, és játékos módon feladatokat oldanak meg, közben szakemberek figyelik, hogy milyen képességekkel rendelkeznek, hogy miben erősek, miben gyengék, de a diákok nem is tudják, hogy valójában itt egy felvételin vesznek részt. A középiskolás már egy jobban felismerhető felvételi rendszer, az egyetemi programba való felvételnél pedig egy nagyon komoly, többkörös szóbeli, írásbeli, készségfejlesztő, elkötelezettségmérő rendszer van. Az igazán nagy kihívás, hogy a diákoknak egy olyan kombinációját megtalálják, amiből egy jó közösség tud kialakulni. Nagyon különböző karaktereket kell megfelelő arányban a diákok közül is összeválogatni.
Az oktatók száma Magyarországon is véges. Exkluzív oktatói lesznek a kollégiumnak, vagy óraadó oktatói lesznek?
Már exkluzív oktatói vannak. Eddig a Mathias Corvinus Collegium a saját anyagi erőforrásaiból azt tudta elérni, hogy megpróbálta leszerződtetni a legjobb, legtehetségesebb, diákoknak leginkább szimpatikus oktatókat egy-egy kurzusra. Eddig nem voltak meg annak az infrastrukturális meg anyagi feltételei, hogy saját oktatói bázis legyen, hogy valódi tutoriális oktatásban tudjunk működni. Most ez megváltozik, leigazoltunk egyetemekről, vállalati szférából, különböző médiafelületekről, az államigazgatás különböző területeiről, kutatóintézetekből több tucat oktatót, és ezeknek a száma folyamatosan bővülni fog, ahogy a diákok száma is növekszik, és ők főállásban jönnek el a Mathias Corvinus Collegiumba. Nekik az a feladatuk, hogy pontosan tudják, hogy kik a diákok, tudják az ő életproblémáikat, az ő nehézségeiket, az ő kihívásaikat, tudják őket egyedileg motiválni, foglalkozzanak velük, állandóan képezzék őket. Ezt nem nagyon lehet tanórák keretei között. Ez nagyjából ott kezdődik, ahol a tanórák ezzel véget érnek. Egyébként a Mathias Corvinus Collegium keretében kutassanak is meg közéleti tevékenységet is lássanak el, és ezért cserében tudjuk őket mentesíteni a normál oktatási rendszer leterheltségétől, van idő az elmélyülésre, van erő írni, kutatni, gondolkodni és ennek a pár diáknak valódi érdemi mentorálást biztosítani.
Ha kimondottan patrióta hozzáállást várnak el a leendő hallgatóktól, akkor beférnek azok is, akiknek nem kifejezetten ilyen a gondolkodásuk? Mert a vita hevét képesek volnának erősíteni.
Alegtehetségesebb gyerekek között vannak konzervatív, vannak liberális, sőt, ad absurdum vannak szociáldemokrata gondolkodású gyerekek is. Nekünk a legtehetségesebbekkel kell foglalkozni. Egyetlenegy ilyen vonal van, amit szerintem az a patrióta hazafias szellem jól leír. Mi magyar gyerekek tehetséggondozó programját visszük – ez egy nemzetstratégiai vállalkozás –, hogy Magyarországnak legyen olyan szellemi, gazdasági, kulturális, politikai vezető rétege pár évtized múlva is, amely helyt tud állni ebben a fokozódó nemzetközi versenyben, és a visszanyert szuverenitásunkat nem fogja eljátszani, hanem azzal jól fog sáfárkodni és az itt élők előrejutásán és boldogulásán dolgozik. Ez azért kulcsfontosságú, mert mi egy kis ország vagyunk, míg a nagy birodalmak megtehetik azt, hogy talán egy-két generáció elbutul, mert egyszerűen a méretüknél meg a tehetetlenségi erejüknél fogva túl tudnak élni, de mi ezt a luxust nem engedhetjük meg. Minden generációban kell felkészült, tehetséges, hazafias gondolkodású, a világot magyar szemüvegen keresztül néző vezető rétegnek lennie. Ezt a szemléletmódot szeretnénk a diákok felé is erősíteni, számonkérni, támogatni. Tanuljanak meg mindent, ismerjenek meg mindent, de utána a megszerzett tudást mindenki a saját területén valamilyen módon a magyar haza javára fordítsa.
Megfogalmazott-e a juttatást adó állam valamilyen határidős elvárást a kollégiummal kapcsolatban, hogy mikorra mit kell tudnia ahhoz, hogy azt mondhassa, ez a pénz megérte?
A Mathias Corvinus Collegiumnak két alapítója volt, az alapító család meg a magyar állam, és ők ketten döntöttek arról, hogy ezt az átalakítást elindítják, és megbízták a kuratóriumot ennek a feladatnak a végrehajtásával. Akit igazából számon lehet kérni, az a kuratórium. De ennek a konstrukciónak a másik oldalról az is a lényege, hogy egy olyan rendszert alakít ki, amely valóban függetleníti mind az alapító családtól, mind pedig a magyar államtól a Mathias Corvinus Collegium működését mind jogi, mind szervezetszociológiai, mind gazdálkodási értelemben, pont ezért kell a vagyonjuttatás, hogy ne az évről évre élő költségvetési gazdálkodás meg aktuális politikai helyzet vagy a makrogazdasági helyzet határozza meg a lehetőségeket, hanem legyen egy tervezhetőség. Van egy szakmai program, amelynek a végrehajtásán dolgozunk, a felelősség a kuratóriumé, de elvárást a törvényben megfogalmazottak végrehajtásán túl sem a magyar állam, sem az alapító család nem tud megfogalmazni.
Ki az alapító család?
A Tombor család. Ők azok, akik 1996-ban a Tihanyi Alapítvánnyal belevágtak ennek a tehetséggondozó intézményrendszernek a felépítésébe, és mindazon fejlődési út, amit eddig bejárt az alapítvány, az ő elkötelezettségüket dicséri. A nyugati világban egy jól bevett konstrukció az alapítványi, kifejezetten alkalmas arra, hogy tehetséggondozási, oktatási, képzési feladatokat lásson el. A magyar helyzet egy picit másként alakult. A rendszerváltoztatáskor nagyon komoly feladatot láttak el a szakkollégiumok. A nyolcvanas években a szakkollégiumi mozgalomból kinőtt egy olyan vezető réteg, amely aztán tevékenyen részt vett a rendszerváltoztatásban. Most éppen mind a három közjogi méltóság egy szakkollégiumból jön, de politikai oldalaktól függetlenül nagyon sokan vannak ezekből a szakkollégiumi mozgalmakból. A legtehetségesebb fiatalok akkor összeálltak, mert azt mondták, hogy amiről a tanáraink még csak nem is hallottak, mert nem tanulhattak róla, mert nem beszélték a nyelvet, mert az ideológiai meggyőződésük ezt nem tette lehetővé, arról ők mégis hallani szeretnének, és egy alulról szerveződő, először picit félamatőr struktúrákban olyan szakkollégiumokat, műhelyeket hoztak létre, amelyekből aztán ezt az utat be tudták járni. Ezért már a ’90-es években egyértelművé vált, hogy létre kell hozni olyan intézményeket, amelyekben van profi menedzsment, amely megszervezi egy kollégiumnak a működését, megvan az a kapcsolathálója, hogy a legtehetségesebb külföldi oktatókat idehozza, amivel finanszírozza, hogy a diákok külföldre menjenek. Ennek volt az egyik zászlóshajója a ’90-es években a Tihanyi Alapítvány és később a Mathias Corvinus Collegium. A 2020-as évektől kezdve ezek az intézmények lesznek azok, amelyek a tehetséggondozásnak a valódi fellegvárai tudnak lenni. Több ilyen intézmény is van, ezek főleg alapítványi konstrukcióban működnek, és ezek közül is a legfontosabb a nagy nemzeti tehetséggondozó intézményrendszer.
A mindenkori állam találhat bármilyen fogást ezen az alapítványon, ha esetleg úgy alakul, hogy nem tetszik neki a működése?
Én nagyon szomorú lennék, ha bármikor is a jövőben lenne egy olyan magyar állam, amely azt tartja a feladatának, hogy fogást találjon ezen a tehetséggondozó intézményrendszeren.
Mondjuk, ha szeretne oda más oktatókat, vagy akár a kuratóriumban szeretne valaki mást látni?
Ezek az oktatási típusú kezdeményezések pontosan attól tudnak működni, hogy évtizedes távlatból nézve kiszámítható a gazdálkodás és a függetlenség. Ha ebbe valaki megpróbál kívülről beavatkozni, az nem szép dolog. Hagyni kell az oktatókat, a diákokat dolgozni, fejlődni, hagyni kell azt a pályát bejárni, ami számunkra rendeltetett. Egyébként pedig minden vagyonkezelő feladatot ellátó alapítványnak normálisan kell tennie a dolgát, számonkérhető, felelős módon kell gazdálkodnia a rábízott vagyonnal. Ebből én, mint a kuratórium elnöke, nem engedek egy jottányit sem. Ebből a szempontból én szigorúbb leszek, mint bárki külsős szereplő, de más, politikai behatást pedig visszautasítok, mert meg kell értenünk, hogy ez nem egy pártpolitikai kérdés. Ez egy túlélési kérdés, mert ha nem lesznek ilyen intézményrendszereink, akkor a legtehetségesebb diákjaink külföldön fognak boldogulni. A nagy egyetemi központok erre vannak berendezkedve, az agyelszívásra, és akkor ezek a tehetséges fiatalok el fognak veszni a magyar nemzet számára, mert valami más feladatot a világ más táján fognak ellátni. Ezt a luxust nem engedhetjük meg magunknak.
Kikből áll az a profi menedzsment, amely egy korábbihoz képest jelentősen nagyobb vagyont képes jól kezelni?
Jelen pillanatban öttagú a Mathias Corvinus Collegium kuratóriuma, és ha ide veszem a felügyelőbizottságot is, meg a vagyonellenőrt, akkor vannak olyanok, akik már szinte a kezdetek óta részt vesznek ebben a munkában, sőt vannak olyanok, akik már a Mathias Corvinus Collegium diákjai voltak. Például a felügyelőbizottság elnöke az a Deli Gergely, aki a legfiatalabban kinevezett egyetemi tanár Magyarországon, ő az MCC egyik első diákja volt, majd utána a kollégiumnak az igazgatója. Lánczi András professzor úr is már több mint egy évtizede részt vesz ebben a munkában, továbbra is tagja a kuratóriumnak. Madarász László tanár úr, aki a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának is a tagja. és a magyar gazdasági élet egyik doyenje, szinte a kezdetektől részt vesz a kollégium működtetésében. Illetőleg Szalai Zoltán, aki már több mint tíz éve a kollégium igazgatója, szintén tagja a kuratóriumnak. Vannak emberek az üzlet világából, a tudomány világából, az államműködtetés, a tehetséggondozás irányából, behozzák a szaktudást és ráadásul van egy nagyon erős MCC-s identitásuk is. Ezt a nagy ugrást több olyan vezetővel vezényeljük le, aki maga is MCC-s diák volt, végigjárták a szamárlétrát, tanultak külföldön, tanultak itthon, önállóan is karriert csináltak, és most visszajöttek ehhez a szervezethez, és ennek a nagy tervnek a végrehajtására rendelik a tudásukat. Én ezt mint a kuratórium elnöke, mindig nagy örömmel figyelem ezt, mert valamilyen módon az egészséges, normális működésre utaló jel.
Megtervezték-e már, hogyan fognak élni a Richterben és a MOL-ban kapott 10-10 százalékos részvényesi jogaikkal és hogyan fognak együttműködni a cégek menedzsmentjével akkor, amikor a Richter operatív elnöke korábban kifejezetten aggódott a részvényjuttatás miatt?
Nagyon jó a kapcsolat mindkét cégvezetővel, sőt, ők már a korábbi években is mind a Mathias Corvinus Collegiummal együttműködtek. Én mindenkinek megértem az érzékenységét, mert nyilván a Richter egy olyan piaci pozícióban van, ahol kulcsfontosságú az, hogy ellenséges külföldi felvásárlás ne tudja érni a céget, és ebből a szempontból minden változás egyfajta bizonytalanságot eredményez. De az elmúlt hónapokban sikerült ezt a bizonytalanságot eloszlatni, mivelhogy azt látják mindkét cégcsoport esetében, hogy mi ezekkel a részvényekkel nem szeretnénk ugrálni. Mi nem rendes részvényesek vagyunk, akik a rendelkezésükre álló vagyonnal szabadon gazdálkodnak, mi nagyon drukkolunk ezeknek a cégeknek. Őket magyar sikermodellnek tekintjük, azt reméljük, hogy minél több diákunk tud ezekben a cégekben is karriert csinálni.
Közgyűlésekre elmennek?
Nyilván a cégcsoportok működésével kapcsolatos információkra mint részvényesek igényt tartunk, de az a típusú részvényesi attitűd, amely szabadon kezelhető portfolióként tekint a nála lévő részvényvagyonra, minket nem fog jellemezni.
Mi a tervük az ország legnagyobb kiadói és terjesztői hálózatának, a Libri–Bookline cégcsoportnak a kisebbségi résztulajdonosaként?
Ez a modell azt is lehetővé teszi, hogy olyan kapcsolódó üzletágakba is beszálljunk, amelyeknek egyébként bevételtermelő képességük van. Például a Libri–Bookline cégcsoportból érkező bevételeket vissza tudjuk forgatni a tehetséggondozó program működtetésébe. Ezzel is tudjuk diverzifikálni a portfóliót, ezzel is tudjuk a fenntarthatóságot erősíteni. Én magam pedig megveszekedetten hiszek a könyv erejében, szerintem az a XXI. században sem anakronizmus a könyv, és annak pedig nemzetstratégiai jelentősége van, hogy a magyar nyelvű könyvkiadás és könyvterjesztés minél erősebb legyen, különösen úgy, hogy ezen a területen is vannak olyan nagy, nemzetközi konglomerátumok, amelyek nagyon agresszív üzletpolitikával minden országban nagyon erős pozíciókat tudnak maguknak kiharcolni. Úgy látjuk, hogy a Libri–Bookline piacvezető, érdemes ebbe a cégcsoportba invesztálni, érdemes őket támogatni és érdemes a magyarul való olvasást, könyvkiadást, könyvterjesztést ezen keresztül erősíteni. Az már a hosszú távú stratégia része, hogy érdemes egy egész Kárpát-medencében, Közép-Európában működő cégcsoportot felépíteni úgy, hogy a régi tulajdonosok maradnak és velük együttműködésben tervezünk komoly dolgokat, ha a tranzakció lezárul. Egyelőre szándéknyilatkozat aláírására került sor, és az átvilágítás meg az ezzel összefüggő jogi és egyéb procedúrák zajlanak, az év első felében azért remélem, hogy le tudjuk zárni ezt a szakaszt.
Mi a tervük a révfülöpi kikötővel meg a hozzátartozó jelentős területtel?
Ennek a típusú tehetséggondozó programnak nagyon fontos részeleme, hogy ezek a pici egységek, pár tucat diák pár oktatóval képzési hétvégékre, hetekre, intenzív alkalmakra ilyen alkotótábor jelleggel el tudjanak vonulni. Eddig nem volt olyan intézményi hátterünk, ahol ezt meg tudtuk volna tenni. Ráadásul négyezer középiskolás diákunk lesz, tehát nekünk arra is gondolnunk kell, hogy számukra nyári táborokat tudjunk szervezni. Nagyon fontos a szinergiáknak a kihasználása, hogy a kolozsvári diák találkozzon a bécsi diákkal, a miskolcival, a győrivel, a budapestivel, tehát kell egy olyan helyszín, ahol ezek a diákok találkozni tudnak, és együtt tudnak a nagyon intenzív szakmai alkalmakon részt venni. És adja magát, hogy ezt egy a Balaton közelében lévő, felújításra szoruló volt állami üdülőnek a felújításával csináljuk meg. Remélem, hogy részben már az idei évben fogjuk tudni használni, de leginkább 2022-2023-ban tudja majd a funkcióját betölteni, amikor már a programok is úgy állnak, meg az infrastruktúra is olyan állapotban lesz.
A kollégiumi képzések díjmentesek lesznek?
Ez egy az általános iskolától egészen a szakmai karrierig díjmentes rendszer. Meritokrata, tehát tehetség alapú, és aki egyszer bekerül és azt az elkötelezettséget mutatja, ami a programhoz szükséges, azt a munkát beleteszi, ami nálunk elvárás, akkor mind az ösztöndíjakból, mind a kollégiumi elhelyezésből, mind ezekből a nyári táborokból tud részesedni. Ez egy kifejezetten nonprofit alapú dolog.
Végig stratégiáról beszélgettünk, és megjelent az ön könyve, A magyar stratégiai gondolkodás egyszeregye, a Mathias Corvinus Collegium adta ki. Mi mutatja meg a magyar stratégiai gondolkodás természetét egy olyan korban, amikor a deréktáji fogyásnak is stratégiája van?
A stratégiai gondolkodás a korábbi évszázadokban, évezredekben egy katonai gyökerű kifejezés volt, mindenki, amikor stratégiáról meg strategoszról beszélt, akkor hadvezérekről meg hadmozdulatokról gondolkodott, de ez valahogy átfordult az elmúlt évtizedekben, és divatos műszóvá változott, a fogyási stratégiától kezdve különböző üzleti stratégiákon át életvezetési stratégiákig mindennel találkozunk. De ezekből hiányzik a valódi stratégiai gondolkodás, ami arról szól, hogy először is tisztában vagyunk a saját erősségeinkkel, gyengeségeinkkel, képesek vagyunk felmérni, elemezni a körülöttünk lévő közeget, képesek vagyunk azonosítani a céljainkat és tudunk hozzá eszközöket rendelni. Ez egy nagyon fontos képesség, és vitaindítónak szántam a könyvet, mert természetesen sok olyan állítás van benne, amivel lehet is és kell is vitatkozni. Az az állításom, hogy a magyar stratégiai gondolkodás képességét erősíteni kell a XXI. században, mert az előző évszázadokban vagy nem volt tér a stratégiai gondolkodásra, vagy ha volt is tér, akkora volt a függőség, hogy nem nagyon kellett gondolkodni azon, hogy merre van az előre. Most jutottunk el oda ezekben az években, hogy elértük az eddig kitűzött stratégiai céljainkat, szuverenitásunk immáron teljes, vagy ha fel is adunk belőle bizonyos dolgokat, önként tesszük, és ilyen helyzetben nekünk az a felelősségünk, hogy pontosan tudjuk azt, hogy a magyaroknak mik az erősségei, mi a történelmi tapasztalat, mik a földrajzi adottságok, mi a nemzetközi összefüggésrendszer, mik a geopolitikai szükségszerűségek és ezen belül a Kárpát-medencében élők biztonságát, gyarapodását hogyan lehet segíteni. Ez lenne egy ilyen gondolkodási stratégia, amit én egyszeregynek neveztem el. Bár ilyen könnyű lenne.
De hogyan lehet ebbe a gondolkodási struktúrába bevonni az embereket, a népet, amely nem feltétlenül annyira tájékozott egyes részletkérdésekben, ami egy jó döntéshez szükségessé válni?
A nép meg a néplélek nélkül nem lehet stratégiát alkotni, és pont ez a hiba, amit az elmúlt évtizedekben sokan és sokszor elkövettek, hogy azt gondolták, a sikernek van egy univerzális receptje. Hogy minden országnak ugyanazt a stratégiát kell követnie. Ez az a paradigma, amely megbukott. Mindenkinek saját magának kell a saját sikerreceptjét megtalálnia. A saját geopolitikai, földrajzi, történelmi, szociológiai adottságaiból kell építkeznie, és ebben a népet és a néplelket, a gondolkodást nem lehet elfelejteni. Pont a magyar emberek gondolkodása, az elmúlt ezer évnek a felhalmozott tapasztalatai azok, amelyekből megérthetők a mostani magyar politikának bizonyos adottságai és bizonyos mozgásai. Hogy a magyar politika például miért konfliktusos, miért nem konszenzuális, a magyar politika miért szabadságszerető? Miért a szuverenitás bővítése egy fontos eleme? Hogy a keresztény kulturális alapok és az arra halmozó nemzetépítési törekvések hogyan függnek össze? Ezek mind a népből, az egyszerű emberek gondolkodásából, történelmi, földrajzi adottságainkból olvasható ki, erről is szól a könyv.