Nyitókép: Pixabay

Terjed az AI, de van egy furcsa ellentmondás

Infostart / InfoRádió
2026. november 5. 06:12
A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2026-ban is elkészítette mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatását, amely szerint 2025-höz képest 21 százalékponttal nőtt az AI-t használó vállalatok aránya a válaszadók körében. Az eredmény illeszkedik a mesterséges intelligencia gazdasági térnyerését jelző nemzetközi folyamatokhoz. Minderről Molnár László, a GKI vezető kutatója beszélt az InfoRádióban.

Molnár László elmondta: elsősorban az AI használatot vizsgálták, mert kevesebb a fejlesztő a magyar vállalatoknál.

„Sokáig félelemmel álltak a kérdéshez, ugyanis néhány éve még többen azt hangoztatták, hogy az AI mindent meg fog változtatni, munkahelyek tömegeit fogja megszüntetni, és így tovább. Ekkor a vállalatok elkezdtek gondolkodni, hogy ha munkahelyeket szüntet meg, akkor más oldalról meg termelékenységet javít, hiszen kevesebb ember kell”

– fogalmazott.

Hozzátette: tehát megpróbálták ezeket az eszközöket alkalmazni a vállalati gyakorlatban. 2026-ban a kisvállalatok körében volt a legelterjedtebb az AI használata. Közel kétharmaduk alkalmaz ugyanis AI alapú szoftvert vagy alkalmazást. A közép és nagyvállalatok 52 százaléka, a mikrovállalatok 48 százaléka használta a technológiát.

„A kisvállalatoknál ez sok szempontból érthető, hiszen ott nagyon fontos a költséggazdálkodás. Viszonylag nagy a létszáma, ugyanakkor nem elég nagy ahhoz, hogy mindenféle tevékenységet el tudjon végezni, tehát az AI itt nagy segítséget tud nyújtani azáltal, hogy munkaerőt, vagy bizonyos munkaidőt takarít meg” – hangsúlyozta.

Kiemelte: ezáltal a meglevő kollégáknak több idejük van az egyéb tevékenységekre. Például ha csökkenti az AI az adminisztrációra fordított időt, akkor több marad az értékesítésre, az értékesítés támogatására is.

A nagyvállalatoknál az anyavállalatok irányelve jelenik meg, folytatta Molnár László.

„Nagyon sok versenyelőnye azért nincs a magyar kkv-knak, ez az egyik, hogy gyorsan tudnak reagálni az új technológiákra”

– mondta.

„Ágazati bontásban az AI használat növekedése elsősorban az iparban és az építőiparban jelentős, előbbiben 29-ről 57-re, utóbbiban 19 százalékról 52 százalékra emelkedett a mesterséges intelligenciát alkalmazó vállalatok aránya – tette hozzá a GKI vezető kutatója.

A cikk Kalapos Mihály interjúja alapján készült.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Terjed az AI, de van egy furcsa ellentmondás – Molnár László vezető kutató, GKI
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást