Nyitókép: Getty Images/D-Keine

Korányi G. Tamás: már most jobban áll a Telekom, mint ahogy tervezték – és ez még nem minden

Infostart / InfoRádió
2026. november 5. 12:54
Erős harmadik negyedévről számolt be a Magyar Telekom: a társaság bevételei másfél éve nem látott ütemben emelkedtek, miközben a nyereségességet jelző EBITDA is jelentősen nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A befektetők bizalmát jelzi, hogy a vállalat részvényeinek árfolyama az idén több mint 60 százalékkal erősödött. Mi áll a kedvező eredmények hátterében, és milyen kilátásokkal várhatja a cég az év végi, hagyományosan erős ünnepi időszakot? Mindezekről kérdezte Korányi G. Tamás tőzsdei szakértőt az InfoRádió.

A Magyar Telekom kedvező eredményeinek egyik fő oka az inflációkövető áremelés, amelyet a társaság július 1-jétől érvényesíthetett. Ennek köszönhetően a vállalat harmadik negyedéves bevétele 7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának értékét. A működési költségek ugyanakkor mindössze 1 százalékkal emelkedtek, így a társaság eredményei az árbevételnél is nagyobb ütemben nőttek – mondta az InfoRádióban Korányi G. Tamás.

Az adózott eredmény meghaladta a 61 milliárd forintot, szemben az egy évvel korábbi 55 milliárddal. Ez több mint 10 százalékos növekedést jelent, ami kedvező a részvényesek számára. Az év első kilenc hónapjában a tavalyi 165 milliárd forint után már 175 milliárd forintos eredményt ért el a vállalat.

Korányi G. Tamás kiemelte: a Magyar Telekom az infláció mértékét meghaladó növekedést produkált, és még az elemzői várakozásokat is felülmúlta. A tőzsdei szakértő felidézte, hogy a társaság a tavaszi közgyűlésen mintegy 10 százalékos eredménynövekedést és 200 milliárd forint körüli szabad cash flow-t irányzott elő az idei évre. Utóbbiból időarányosan már teljesült a tervezett összeg jelentős része, az eredmény pedig a 227 milliárd forintos célkitűzéshez képest is jobban alakul, így a vállalat akár túl is teljesítheti az éves tervet.

Jelezte, hogy a Magyar Telekom a Mol mellett az egyik legvonzóbb osztalékfizető részvény a hazai piacon. A társaság a tavalyelőtti év után 100, a tavalyi eredménye alapján pedig idén tavasszal már 154 forint osztalékot fizetett részvényenként. A papír idei, 62 százalékos árfolyam-emelkedésében az is szerepet játszhatott, hogy a kifizetett osztalék meghaladta a korábbi várakozásokat, a piac pedig jövőre további növekedésre számít. Korányi G. Tamás szerint a 154 forintos osztalék 10 százalék körüli emelkedéssel akár a 170 forintot is elérheti. Emellett a részvény-visszavásárlási program keretösszege is növekedhet: a társaság az idén több mint 40 milliárd forintot fordított erre a célra, jövő tavasszal pedig akár 50 milliárd forintos kerettel is számolhat.

Korányi G. Tamás szerint a harmadik negyedéves eredmények már előrevetítették a kedvező folytatást, amit az árfolyam alakulása is tükrözött: a Magyar Telekom részvényeinek értéke mindössze egy hét alatt mintegy 100 forinttal, 2800-ról 2920 forint fölé emelkedett. A szakértő úgy véli, a papír árfolyama még az idén elérheti a lélektani 3000 forintos szintet, ennél jelentősen magasabb értékre azonban egyelőre nem számít.

A további emelkedés nagyban függ a magyarországi kamatkörnyezet alakulásától is. A jelenlegi, 5,5 százalékos kamatszint mellett a 3000 forintos részvényárfolyam és a várhatóan 170 forintos osztalék valamivel 6 százalék alatti osztalékhozamot jelentene. Korányi G. Tamás szerint ez tekinthető reális szintnek.

Korányi G. Tamás szerint amúgy negyedik negyedévben várhatóan tovább nőnek a Magyar Telekom bevételei, az ünnepi időszak azonban több, egymással ellentétes hatással is jár. Az év végi prémiumkifizetések növelik a költségeket, a kevesebb munkanap pedig szintén befolyásolja az eredmény alakulását – mutatott rá. A szakértő úgy számol, hogy az első kilenc hónapban elért 175 milliárd forintos eredmény az év utolsó negyedévében legfeljebb további 60 milliárd forinttal gyarapodhat. Így a teljes éves eredmény elérheti a 235 milliárd forintot, ami a tavalyi 207 milliárdhoz képest 13-14 százalékos növekedést jelentene a korábban tervezett 10 százalék helyett. Ez magyarázza azt is, hogy a piac a korábban vártnál több mint 10 százalékkal magasabb osztalékra számít.

A Magyar Telekom részvényeit az elmúlt években kiszámítható osztalékpolitika jellemezte. A vállalat többségi tulajdonosa, a Deutsche Telekom következetes gyakorlata miatt a befektetők stabil osztalékfizető papírként tekintenek a társaság részvényeire.

A cikk alapjául szolgáló interjút Kocsonya Zoltán készítette.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Korányi G. Tamás: már most jobban áll a Telekom, mint ahogy tervezték – és ez még nem minden
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást