Az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek az elvárt piaci hozamok, de enélkül újra visszaemelkedő kamatteher várna Magyarországra – jelentette ki Tardos Gergely, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) elnök-vezérigazgatója a Portfoliónak adott, hétfőn megjelent interjúban.
Elmondta: érezhetően foglalkoztatja a nyilvánosságot, hogy mit lehet kezdeni a friss likvid forrással, amit az uniós források jelentenek. Felidézte, hogy az idei bruttó finanszírozási igény 20 ezer milliárd forint, ehhez képest az év hátralévő részében valamivel 3 ezer milliárd forint feletti európai uniós forrásra számíthat Magyarország.
„Nem arról van tehát szó, hogy megkapjuk az uniós forrásokat, és akkor jövőre bezárjuk az ÁKK-t, mert nem lesz rá szükség. Nyilván az ÁKK helyzetét javítja, hiszen az év végén megnöveli a kincstári egységes számla (KESZ) egyenlegét. Ennek megfelelően elgondolkozhat az ÁKK, hogy magasan tartsa a költségvetési likviditást a jövő évben végig, vagy kevesebbet bocsásson ki, egy kicsit csökkentve a piacokra nehezedő nyomást. Tehát ez ugyan egy nagyon kényelmes helyzet, de nem arról van szó, hogy a befolyó RRF-pénzekből évekig eléldegélünk” – fogalmazott.
Az interjúban szó esett arról is, hogy a likviditási puffer a korábbi 1-2 ezer milliárdról 4-5 ezer milliárd forintra nőtt, és vajon ez általános adósságkezelési szemléletváltást jelent, vagy csak a különleges helyzetre tekintettel ideiglenesen számíthatunk erre. Is-is – válaszolta az ÁKK elnök-vezérigazgatója, hozzátéve: amíg a külső környezet bizonytalanabb, sok érv szól amellett, hogy az ÁKK magasabb likvid tartalékot tartson, ezt a megfontolást erősítette az uniós RRF-források visszaszerzése. Ha majd közelebb kerülünk az eurózónához, ahol a pénzügyi piacok sokkal likvidebbek, megint érdemes lehet kevesebb eszközt tartalékolni az állam számláján – jegyezte meg.
Arra a kérdésre, miként reagál Magyarország az Európai Unió kifogására a lakossági állampapírok adómentessége miatt, Tardos Gergely annyit válaszolt, hogy erről alapvetően a Pénzügyminisztérium fog dönteni, az ÁKK szcenáriókat tekint át, és javaslatokat tesz a szaktárca felé.
Hozzátette, az ÁKK célja, hogy a lakossági pillér lehetőleg tartsa meg a mostani súlyát a finanszírozásban. „Ez egyrészt diverzifikációs szempontból fontos, másrészt tudjuk, hogy sok háztartásnak az állampapír egy nagyon fontos megtakarítási eszköz” – mondta.