Röviddel fél három után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 2,49 dollár (2,40 százalék) csökkenéssel 101,38 dolláron állt.
A teheráni vezetéshez közeli Mehr hírügynökség jelentése szerint Maszúd Peszeskján iráni elnök a következő napokban New Yorkba utazik, hogy részt vegyen az ENSZ Közgyűlésén, ahol ismerteti Teherán álláspontját. Donald Trump amerikai elnök azt mondta, hogy „nyitott” a találkozóra Maszúd Pezeskjánnal.
A közel-Keleten továbbra is igen feszült a helyzet. Az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók szombaton több érzékeny célpontot támadtak a szaúdi fővárosban, Rijádban, valamint a szaúdi Aramco olajtársaság egyik létesítményét a vörös-tengeri Janbu kikötőjében, amely kulcsfontosságú exportközpont.
Médiaértesülések szerint Kína arra kérte Iránt, hogy fékezze meg a húszikat, miután a szaúdi hatóságok Pekinghez fordultak.
A szaúdi Aramco szeptember első mintegy három hetében növelte az olajexportját a Hormuzi-szoroson keresztül. Összességében az ország olajexportja a hónap eleje óta már meghaladta a 4 millió hordót, szemben az augusztusi 2,4 millió hordóval.
Brad Cooper, az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM) parancsnoka a hétvégén arról számolt be, hogy az elmúlt hónapokban az amerikai hadsereg több mint 1 milliárd hordó olaj áthaladását segítette a Perzsa-öbölből a Hormuzi-szoroson keresztül. Brad Cooper megjegyezte, hogy a hadsereg több mint kétezer kereskedelmi hajó áthaladásának védelmét biztosította, miközben az amerikai blokád miatt Irán „egyetlen hordó” olajat sem tudott továbbítani ezen az útvonalon.