„Az egész hétvégére tervezettek közül körülbelül száz járatot előre töröltek, és alternatív lehetőségeket kínáltak az utasoknak, mint például, hogy ingyenesen elutazhatnak egy másik járattal” – mondta az AFP hírügynökségnek a brit fapados légitársaság szóvivője.
Az EasyJet internetes oldalán található járatinformációk szerint legalább 98 járatot töröltek a hétvégén, ebből 47-et szombaton és 51-et vasárnap, ami a tervezett járatok több mint felét jelenti – mondta az AFP-nek William Bourdon, a SNPNC-FO szakszervezet egyik vezetője. Hozzátette: „a sztrájk nagyon népszerű”, a 340 légiutaskísérőnek, akik a hétvégén dolgoztak volna, 68 százaléka sztrájkol, a regionális bázisok szerint eltérő arányban. Harminc járatot töröltek például Lyonban, 23-at a párizsi Roissy Charles-de-Gaulle repülőtéren és ötöt Bordeaux-ban.
Elmondta, hogy a munkabeszüntetés fő követelése a menetrendek stabilitása, mert vannak olyan légiutas-kísérők, akiknek hetente 50-60 alkalommal változik a beosztása. Ha nincs elegendő személyzet az egyik légi bázison, a cég egy másik bázisról küld át munkavállalókat, ahova aztán más munkavállalókat kell áthelyeznie, így egy állandó mozgásban lévő rendszer jön létre – mondta a francia sajtónak a szakszervezeti vezető.
Példaként elmondta az egyik légiutas-kísérő esetét, akit miután egy Lyon-Bordeaux járatra osztottak be, az indulás előtti nap megtudta, hogy négy napig Portóból kell indulnia, mielőtt a beosztását ismételten módosították az utolsó pillanatban, hogy Lyon, Nantes és Marrákes között repkedjen.
Az EasyJet France szakszervezeti szövetsége szerdán jelentette be, hogy sztrájkot hirdet augusztus 14-én és 15-én, miután a munkakörülmények javításáról folytatott tárgyalások kudarcot vallottak a vezetőséggel.
A három szakszervezet előzetesen sztrájkbejelentést tett közzé augusztus 7. és szeptember 2. közötti időszakra, a munkakörülmények „folyamatos romlására” hivatkozva.
Az utasok számát tekintve az Easyjet a második legnagyobb légitársaság Franciaországban az Air France után, évente milliókat szállítva nemzetközi és belföldi járatokon.