Egy magyar ipari vállalat ma könnyen kerülhet abba a helyzetbe, hogy lenne új megrendelése, de nincs elég technikusa. Meg tudná venni az új gépet, de nincs, aki működtesse. Lenne exportlehetősége, de az energia ára elvinné a profit jelentős részét.
A tulajdonos közben azt látja, hogy német vevői kevesebbet rendelnek, a kínai verseny lenyomja az árakat, a Balkán felé viszont új piacok nyílnak. Ma már nem elég új üzemeket építeni. A verseny ott dől el, hogy van-e elég szaktudás, versenyképes energia és egészséges munkaerő ahhoz, hogy az üzemek ne csak működjenek, hanem valódi értéket is termeljenek.
A régi képlet már nem működik
Az elmúlt évtizedek magyar növekedési modellje sokáig egyszerű és működő képletre épült. Külföldi működőtőke, autóipari integráció, viszonylag olcsó munkaerő, EU-források, kedvező földrajzi helyzet. Ez a modell kifejezetten sikeres volt. Gyárak épültek, exportkapacitások jöttek létre, városok kapcsolódtak be az európai ipari vérkeringésbe.
Csakhogy minden sikeres modell eljut egyszer oda, ahol már nem folytatható változatlanul. Elfogy a szakképzett munkaerő, drága lesz az energia, a régi vevők is saját válságaikkal küzdenek. Közben a geopolitika is visszaköltözik az üzleti döntésekbe.
Robothoz ember is kell
A magyar növekedés első nagy korlátja a következő években a szakemberhiány lesz. Nem az a kérdés, lesz-e új gép, hanem az, ki fogja működtetni az automatizált gyártósorokat, ki javítja meg a robotokat, és ki veszi észre, ha romlik a selejtarány. A modern ipar technikusok, mérnökök, karbantartók, folyamatirányítók és adatokat értő műszaki emberek szoros együttműködéséről szól. Ha Magyarország ezt nem tudja nyújtani, akkor a beruházás ugyan megérkezhet, de a magasabb hozzáadott érték máshol marad.
Ez a kérdés már a szakképző iskolákban, technikumokban és egyetemi laborokban eldől. Egy jól képzett ipari technikus ma többet érhet egy térségnek, mint egy újabb általános támogatási program. A magyar munkavállalónak nemcsak végrehajtóként, hanem problémamegoldóként is helyt kell állnia. Problémamegoldó munkavállalók viszont csak akkor lesznek, ha a duális képzés nem olcsó munkaerő-csatorna, hanem valódi tudáspálya.
GDP az egészségügyi kartotékban
A második növekedési korlát nem a gyárkapuknál, hanem az orvosi rendelőkben látszik. A magyar demográfiai vita gyakran a születésszámnál kezdődik, és ott is reked meg. A gazdaság teljesítménye szempontjából azonban az is lényeges, hogy egy ötvenöt éves gépész, buszsofőr, tanár vagy ápoló meddig tud teljes értékű munkát végezni.
Ha egy tapasztalt szakember túl korán kiesik, az nemcsak családi tragédia, hanem termelési veszteség is. Egy ország nemcsak akkor öregszik rosszul, ha kevés gyermek születik, hanem akkor is, ha a meglévő tudást túl rövid ideig tudja kamatoztatni.
Az egészségben eltöltött munkaévek növelése ezért nem puha szociálpolitikai ügy, hanem kemény gazdaságpolitikai kérdés. Felértékelődik a szűrések, a prevenció, a munkahelyi egészségprogramok, a mozgásszervi rehabilitáció és a krónikus betegségek jobb kezelésének szerepe. Ezek ritkán hoznak akkora szalagcímet, mint egy ipari park átadása, de hosszabb távon legalább annyit számíthatnak.
A döntéshozóknak meg kell érteniük, hogy a magyar gazdaság egyik rejtett munkaerő-tartaléka nem külföldön, hanem a magyar munkavállalók orvosi kartotékaiban található. Aki tovább marad munkaképes, az nemcsak több jövedelmet visz haza, hanem hosszabb ideig ad át tudást, több adót fizet, és fogyasztóként is stabilabban tartja a gazdaságot.
A gyárba áram is kell
A harmadik növekedési korlátot az energia jelenti. Magyarország nem lehet erős ipari ország gyenge energiarendszerrel. Az ipari energiahatékonyság ma már nemcsak környezetvédelmi ügy, hanem versenyképességi kérdés is.
Az a vállalat, amely kevesebb energiából állít elő ugyanannyi terméket, nemcsak zöldebb, hanem gazdaságilag is ellenállóbb. A legolcsóbb energia ráadásul mindig az marad, amelyet meg sem kell venni.
Csakhogy az energiahatékonyság önmagában kevés. A jövőben nemcsak az számít majd, hogy mennyi áramot termelünk, hanem az is, hogy mikor, hol, milyen áron és milyen rugalmassággal jut el az ipari fogyasztókhoz. A magyar versenyképesség részben trafóállomásoktól, hálózati csatlakozásoktól, energiatárolóktól, okosmérőktől és ipari hőcserélőktől fog függeni.
Külpiaci lehetőségek
Eközben a külvilág is átrendeződik. Magyarország egyik legnagyobb külső függése továbbra is a német gazdaság felől jön. A magyar export nagy része közvetlenül vagy közvetve német ipari megrendelésekhez kapcsolódik. Márpedig a német autóipar egyszerre küzd az elektromos átállással, a kínai versennyel, az energiaárakkal és a szoftveres korszak kihívásaival.
A nearshoring (a gyártás és a beszerzés közelbe telepítése, ott tartása) és a friendshoring (ugyanez szövetséges, politikailag és gazdaságilag hasonló értékeket valló országokkal) ebben a helyzetben komoly lehetőséget jelent. Az európai vállalatok a járvány, a háború, a tengeri szállítási zavarok és a geopolitikai feszültségek után rövidebb, biztonságosabb beszállítói láncokat keresnek.
Ez Magyarországnak kedvezhet, de ugyanazért a beruházásért Lengyelország, Csehország, Románia, Szerbia és Szlovákia is versenyez. A beruházó végül azt nézi majd, hol talál jobb szakembert, kiszámíthatóbb energiát, gyorsabb engedélyezést, megbízhatóbb infrastruktúrát és stabilabb üzleti környezetet.
Dél felé is nyílhat növekedési tér. Közép-Európa és a Balkán gazdasági integrációja bankoknak, energetikai cégeknek, élelmiszeripari vállalatoknak, logisztikai szolgáltatóknak és középvállalatoknak adhat új piacokat. Magyarország azonban csak akkor profitál ebből, ha a vasút, a pénzügyi jelenlét, az energetikai kapcsolódás ezt támogatja.
A következő évek nagy kérdése
A következő évek magyar növekedését nem egyetlen tényező határozza majd meg. Egyszerre kell javítani a termelékenységen, alkalmazkodni a demográfiához, csökkenteni az energiafüggőséget, és helyet találni az új európai ipari rendben.
A tartós növekedés mértéke attól függ majd, hogy ki tud jobb technikust képezni, ki tudja tovább egészségben tartani a munkaerejét, ki tud kevesebb energiából többet termelni, és ki tud gyorsabban rákapcsolódni az átrendeződő európai ipari térképre.
A jövőben nem az lesz a legfontosabb kérdés, hogy megépül-e egy újabb gyár, hanem az, hogy épül-e mögé versenyképes tudás, egészségesebb munkaerő, energiahatékonyság és jó regionális stratégia. Ha ez sikerül, Magyarország nemcsak gyárakat fogad be, hanem értéket teremt. Ha nem, akkor a következő évtized gyárai is könnyen más országok növekedési történetét írják majd.
A szerző Sebestyén Géza, a BCE docense és az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője