Január 14-én nem csak a hideg miatt borzonghattak a diplomaták. Donald Trump egy olyan mondatot dobott be a nemzetközi médiatérbe, mely komoly hullámokat vetett. „Unacceptable for Greenland … to be in the hands of any country other than the US”. Azaz elfogadhatatlan, hogy Grönland más állam része legyen, mint az Egyesült Államoké.
Öt nappal korábban még keményebben fogalmazott: „If we don't do it the easy way, we're going to do it the hard way”. Magyarul ha nem megy könnyen, akkor majd kemények lesznek.
Koppenhágában szinte megfagyott a levegő, Nuukban, Grönland fővárosában pedig még jegesebb volt a fenti mondatok fogadtatása. Jens-Frederik Nielsen, Grönland miniszterelnöke nem hagyott teret semmilyen félreértésnek. „If we have to choose … we choose Denmark. We choose NATO … We choose the EU”. Azaz a grönlandiak Dániát, a NATO-t, az EU-t választják.
A dán kormányfő, Mette Frederiksen még ennél is határozottabban fogalmazott. Szavai szerint egy amerikai katonai lépés minden végét jelentené, beleértve a NATO-t is. A helyzet tehát drámai.
Ki dönt?
A történelmi tapasztalatok hosszú sora bizonyítja, hogy ha Amerika akar valamit, azt előbb vagy utóbb megszerzi. Alaszka, Louisiana, a Virgin-szigetek. A lista hosszú. Ám ha közelebbről nézzük ezeket az eseteket, akkor kiderül, hogy nem az Egyesült Államok ereje volt a döntő, hanem sokkal inkább az eladó motivációi.
A sikeres területvásárlások meglepően hasonló mintázatot mutatnak. Mindegyik mögött egy olyan eladó állt, amely szabadulni akart a tehertől. A közgazdaságtanban ezt úgy nevezzük, hogy motivált eladó volt.
A motivált eladó
Az alaszkai vásárlás 1867-ben klasszikus példája ennek. Oroszország számára Alaszka távoli, nehezen védhető és akkoriban gazdasági szempontból marginális terület volt. A 7,2 millió dolláros vételár (mai értéken nagyjából 150 millió dollár) jól jött egy pénzügyi gondokkal küzdő birodalomnak. Az üzlet megköttetett, de csak azért, mert Oroszország partner volt ebben.
Ugyanez a logika működött 1803-ban, a Louisiana-vásárlásnál. Napóleon pénzszűkében volt, és nem akart egy távoli, lázadásokkal terhelt gyarmatot védeni, miközben Európában háborúra készült. Emellett komolyan tartott attól, hogy a terület brit kézre kerül. Az USA tehát terjeszkedett, de ez azért történhetett meg, mert Franciaország motivált eladó volt.
A dán–amerikai Virgin-szigetek ügylete 1917-ben talán a legtanulságosabb Grönland szempontjából. Dánia ekkor már nem látott komoly stratégiai vagy gazdasági értéket a folyamatosan veszteséget termelő karibi szigetekben, az Egyesült Államok viszont az első világháború idején biztonsági szempontból kulcsfontosságúnak tartotta őket. Az üzlet létrejött, mert Koppenhága is motivált eladó volt.
Amikor szinte minden adott volt, mégsem lett üzlet
A 19. század folyamán az Egyesült Államokban időről időre felmerültek olyan tervek és elképzelések, hogy a brit Észak-Amerika (azaz a mai Kanada) valamilyen formában az USA-hoz csatlakozzon. Ám ezt sem a brit kormány, sem pedig a kanadai lakosság többsége nem támogatta. Így az ország amerikai bekebelezésének tervei nem valósultak meg.
A 19. század végétől a 20. század közepéig Izland sorsa jól mutatja, hogy az Egyesült Államok akarata önmagában nem elég egy terület megszerzéséhez. Az Atlanti-óceán északi részét az USA fokozatosan egyre fontosabb stratégiai térségnek tekintette, Izland pedig ebben a logikában kézenfekvő támaszpont-lehetőség volt. Mégsem lett amerikai terület. A sziget továbbra is a dán korona fennhatósága alatt maradt, az izlandi politikai elit pedig következetesen a saját önrendelkezés útját választotta.
Izland hosszabb távon nem az USA-hoz, hanem a teljes függetlenség felé mozdult. 1918-ban szuverén állammá vált, perszonálunióban Dániával, majd 1944-ben népszavazással kikiáltotta a köztársaságot. A történet valódi tanulsága az, hogy nagyhatalmi érdekek és stratégiai vágyak ellenére a döntő tényező végső soron az érintett állam és lakosság politikai akarata.
Vissza Grönlandba
Grönland helyzete inkább Izlandra hasonlít, mint a Virgin-szigetekre. Olyan, mint egy lakás, amelyre egy gazdag vevő nagyon vágyik, de a tulajdonos nem eladni akar. Lehet az ajánlat csábító, lehet a vevő hangos, de az üzlet nem jön létre, amíg a másik fél igent nem mond.
Ráadásul itt nem is egyetlen tulajdonos van. Dánia szuverén állam, Grönland pedig autonóm terület saját kormánnyal. És mindkét fél egyértelműen kiáll amellett, hogy a kérdést a dánok és a grönlandiak dönthetik el egyedül.
A deal természete
A grönlandi vita túlmutat önmagán. Arra emlékeztet, hogy a geopolitikában a pénz és az erő nem minden. A szuverenitás, a helyi legitimáció és az eladói szándék legalább ilyen fontos.
A történelem nem azt tanítja, hogy Amerika mindig megveszi, amit akar, hanem azt, hogy egy ország akkor vásárolhat sikeresen, ha a másik fél motivált eladó. Grönland esetében ennek az ellenkezőjét látjuk. Erős ellenállást Koppenhágában, egyértelmű identitásválasztást Nuukban, és regionális szolidaritást Észak-Európában.
Ez nem zárja ki az amerikai–grönlandi együttműködés elmélyülését, a katonai jelenlétet vagy a gazdasági projekteket. De egy adásvétel a történelmi minták alapján minimális eséllyel bír.
A cikk szerzője Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője, a BCE egyetemi docense