- A 2010-es Senkaku-incidens után Kína gyakorlatilag felfüggesztette a ritkaföldfémek exportját Japán felé
- Ez a válság rávilágított a nyersanyagfüggőség stratégiai kockázataira a high-tech iparban
- Japán diverzifikálta forrásait, fejlesztette az újrahasznosítást és alternatív technológiákat
- 2023-ra Kína részesedése Japán ritkaföldfém-importjában 97 százalékról 60 alá csökkent, a sebezhetőségből pedig ellenállóképesség született
2010 szeptemberének egy szeles reggelén egy rozsdás kínai halászhajó, a Minjinyu 5179, csendesen ringatózott a Kelet-kínai-tenger hullámain. A fedélzeten Zhan Qixiong kapitány épp a hálókat ellenőrizte, amikor a ködből feltűnt japán parti őrségi két hajója. A következő napokban a kis kínai halászhajó óriási geopolitikai vihart okozott. Az ütközés a japán felségvizeken fekvő Senkaku-szigeteknél nemcsak a két hajót rázta meg, hanem az egész világ ritkaföldfém-ellátását.
Amikor Japán hatóságai őrizetbe vették Zhan kapitányt, Peking ezt szuverenitássértésként értelmezte. A diplomáciai tiltakozásokat követően Kína egyetlen, kimondatlan, de mindenki által érzett lépéssel reagált.:
megállította a ritkaföldfémek exportját Japán felé.
A következő hetekben a japán ipar, amelynek motorjait, okostelefonjait, szenzorait, hibridjeit és számítógépeit e nehezen kiejthető elemek működtették, hirtelen ráébredt, mit jelent az, amikor a globális ellátási lánc egyik láncszeme elpattan.
Láthatatlan elemek
A ritkaföldfém kifejezés félrevezető. Ezek az anyagok valójában nem is olyan ritkák. Ami ritka, az a koncentrált megjelenésük. A 17 elem nélkülözhetetlen a modern technológiához. A 2000-es évekre a világ termelésének 95–97 százalékát Kína ellenőrizte. Az ország nemcsak a bányákat birtokolta, hanem a feldolgozási technológiát is monopolizálta.
Japán gazdasága, amely ekkor a világ harmadik legnagyobbja volt, egyre inkább a kínai neodímiumtól és diszpróziumtól függött. Az autóipar, különösen a Toyota és a Honda hibridjei, e mágnesek nélkül nem tudott volna működni. De a Sony és a Panasonic sem tudta nélkülözni ezeket az elemeket.
A Senkaku-incidens után Kína nem hirdetett hivatalos embargót, de nem is kellett ezt tennie. Elég volt adminisztratív okokból visszatartani az exportengedélyeket, így a vámhivatalok leállították a szállítmányokat. Japán importja ezen értékes nyersanyagok tekintetében hetek alatt a tizedére zuhant. A piacon pánik tört ki. A neodímium ára hatszorosára, a diszpróziumé tízszeresére nőtt 2010 és 2011 között. Ez volt a pillanat, amikor a japán kormány, és vele az egész ipari elit rájött, hogy a nyersanyagfüggőség nem technológiai, hanem biztonsági kérdés. Naoto Kan miniszterelnök ekkor fogalmazta meg először nyilvánosan, hogy Japán az ipari önellátás új korszakába kell lépjen.
Válság szülte innováció
A következő években Japán három fronton indított támadást a függőség ellen. Először is diverzifikált. A JOGMEC (Japan Oil, Gas and Metals National Corporation) azonnal tárgyalásokat kezdett az ausztrál Lynas Corporationnel, amely a nyugat-ausztráliai Mt. Weld lelőhelyet fejlesztette. 2011-re Japán beszállt a malajziai LAMP üzembe, amely így a kínai feldolgozás alternatívája lett. Ez persze nem volt kockázatmentes. A LAMP környezeti vitákat váltott ki, radioaktív melléktermékei miatt Malajziában többször tiltakoztak ellene. De Japánnak nem nagyon volt választása, mindenképpen kellett egy B-terv.
Másodszor új technológiákhoz nyúlt. A NEDO (New Energy and Industrial Technology Development Organization) és az AIST (National Institute of Advanced Industrial Science and Technology) kutatói az e-hulladék újrahasznosításában látták a jövőt. A városi bányászat (urban mining) divatszóvá vált. Tokióban 2014-re megnyílt a világ egyik legnagyobb ritkaföldfém-újrahasznosító központja. A Toyota mérnökei közben olyan motorokat fejlesztettek, amelyek ritkaföldfémmentes mágnesekkel működtek, ami egyszerre volt forradalmi innováció, és az ellátásbiztonság irányába tett komoly lépés.
Harmadszor stratégiai tartalékot hoztak létre. 2013-ban a japán kormány készletprogramot indított kritikus nyersanyagokra. A nagyvállalatok számára kötelezővé tették a kettős beszerzés elvet. Minden kritikus komponensnek legalább két forrásból kellett érkeznie.
A függőség paradoxona
A helyes válaszok következtében a válság nem gyengítette, hanem megerősítette Japánt. A kínai exporttilalom ugyan átmenetileg fájdalmas volt, de hosszú távon új versenyelőnyt teremtett. 2010-ben Japán ritkaföldfém-importjának 97 százaléka Kínából jött. 2023-ra ez az arány 60 százalék alá csökkent. A különbséget Ausztrália, Délkelet-Ázsia és kisebb részben Kazahsztán biztosítja.
A függőség paradoxona abban rejlett, hogy a kényszer innovációt szült. Japán ipara megtanulta, hogy a sebezhetőség tudata az egyik legerősebb ösztönző. Az ország így vált a 2020-as évek egyik legellenállóbb high-tech gazdaságává.
A 2010-es sokk után a japán ipar és az állam kapcsolata is átalakult. A METI (Gazdasági, Kereskedelmi és Ipari Minisztérium) nem pusztán szabályozó, hanem stratégiai partner lett. A vállalatok, kutatóintézetek és állami szervek együtt dolgoztak a ritkaföldfém-alap létrehozásán, amely egymilliárd dolláros tőkével indult 2012-ben. Ez az alap nem startupokat, hanem nyersanyag-biztonságot finanszírozott, ami egyedülálló koncepció volt akkoriban. A japán gazdaság ezzel lényegében újratanulta a hidegháborús leckét. Azt, hogy a technológiai fölény önmagában keveset ér, ha az alapanyag külföldi kézben van. A ritkaföldfémek a XXI. század olajaivá váltak, csak kevésbé nyilvánvaló módon.
Az elektromos járművek iránti globális kereslet robbanása újra növeli a ritkaföldfémek iránti igényt. Így Japán relatív függetlensége is törékeny marad. De éppen ez a törékenység készteti folyamatos innovációra az országot.
Olajválság újratöltve
Ahogy az 1970-es évek olajválságai megrázták a világgazdaságot, úgy hatott a ritkaföldfémválság a 2010-es évek elején. Az OPEC helyett ezúttal Kína volt a kulcsjátékos, a tengerparti tankerhajók helyett pedig apró oxidporok döntöttek iparágak sorsáról. Japán ugyanúgy reagált, mint korábban a nyugati világ az olajárrobbanásra. Hatékonyságnöveléssel, innovációval és diverzifikációval. A különbség csupán annyi, hogy ezúttal nem a fogyasztás csökkentése, hanem a függőség csökkentése volt a cél.
Japán története a ritkaföldfémekkel nem csupán történelmi érdekesség. A 2020-as évek világában, amikor a kritikus nyersanyagok, például a lítium, a kobalt vagy a grafit ugyancsak geopolitikai fegyverré válhatnak, fontos üzenetet hordoz. Az állam és az ipar közös stratégiai gondolkodása, a kutatásba fektetett bizalom és a gyors reagálás képes átalakítani egy válságot lehetőséggé. A történet megmutatta, hogy a sebezhetőség felismerése az első lépés az ellenállóképesség felé.
Tíz évvel az incidens után Zhan Qixiong kapitány neve már feledésbe merült, de hajója így is történelmet írt. Nem azért, mert nekiment a japán parti őrségnek, hanem mert akaratlanul, mégis elindította a 21. század egyik legfontosabb ipari forradalmát. A Kelet-kínai-tenger hullámai ma is ugyanúgy mossák a Senkaku-szigetek partjait. Ám a japán ipar már nem ugyanaz. Megtanult ugyanis a viharban navigálni.
A cikk szerzője Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője, a BCE egyetemi docense