Egyre jobban fogynak Ukrajna pénzügyi tartalékai az Oroszországgal vívott háború miatt, így az európai ország felgyorsítaná az Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott hitelfelvételi tárgyalásokat. A háborúban álló állam még az év vége előtt lezárná a négyéves hitelfelvételről szóló egyeztetéseket, a 2027-ig rendelkezésre bocsátott 15,5 milliárd dolláros hitelkeret nagy része ugyanis már kimerült – derül ki a Bloomberg beszámolójából, amit a Portfolio szemlézett.
A 2027 végéig szükséges források összegéről azonban ezidáig nem volt egyetértés Ukrajna és az IMF között. Előbbi 38 milliárd dolláros külföldi finanszírozási igényt becsült, míg a hitelfolyósító szerint 65 milliárd dollárnyira van szükség a háború folytatásához. A nagyobb összeg realitását a napokban Ukrajna kormánya is elismerte – derült ki a nevük elhallgatását kérő érintett szakértők nyilatkozatából.
A külső finanszírozási igény pontos összegét sem az ukrán kormány szóvivője, sem az IMF nem erősítette meg hivatalosan. A háború óriási költségeit jól mutatja, hogy a szóban forgó 65 milliárd dolláros tétel (amely még nem is tartalmazza a háborúra fordított saját belső forrásokat) majdnem akkora, mint Szlovénia, vagy Fehéroroszország éves GDP-je – olvasható.
A konszenzussá váló becslést a hírek szerint már megosztották az Európai Bizottsággal, az Európai Unió végrehajtó szerveivel, amely jelenleg azt tervezi, hogy a szükséges összeg nagy részét a befagyasztott orosz eszközök által termelt bevételből folyósítja majd.
Az IMF fenntartásokat fogalmazott meg Ukrajna pénzügyi stabilitásával kapcsolatban, mivel a háború miatt az ország folyamatosan kénytelen volt növelni katonai költségvetését,
ez pedig ma már államcsőddel fenyeget.
Az országot negatívan érintette, hogy az Egyesült Államok – amely Joe Biden elnöksége alatt az egyik legnagyobb finanszírozó volt – Donald Trump elnöksége alatt egyre kevésbé hajlandó folytatni a pénzügyi segítségnyújtást.
Az új IMF-hitelcsomag méretét hivatalosan még nem vitatták meg, de a korai becslések szerint ez körülbelül 8 milliárd dollárra tehető – mondták az ügyben érintett szakértők. A washingtoni székhelyű hitelező novemberben tárgyalja meg a program paramétereit a kijevi kormánnyal – olvasható.