Az egy évvel korábbi adathoz képest idén júniusra emelkedett a kiskereskedelmi forgalom, éves alapon háromszázalékos növekedést mért a KSH – írta meg az Economx. Ennek két fő hajtóereje az élelmiszer-kiskereskedelem, illetve a non-food termékek értékesítése volt, de az üzemanyag-eladások is nőttek.
A nyári szezonban slágerterméknek számítottak a jégkrémek, a sörök, üdítők és az ásványvizek is – összegzett Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója. Az országos átlagot meghaladta a forgalom egyes üdülőövezetek üzleteiben – tette hozzá Kozák Tamás, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
A kiskereskedelmi forgalom 2025 első félévében 3,1 százalékkal meghaladta a 2024 első félévében mért forgalmat.
Gerlaki Bence, az NGM adóügyekért, fogyasztóvédelemért és kereskedelemért felelős államtitkára szerint ez a növekedés folytatódhat, mivel a nemrégiben bejelentett kormányzati intézkedések több pénzt hagyhatnak a családok zsebében. A családi adókedvezmény emelése, a háromgyermekes édesanyák szja-mentessége, illetve a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa is élénkítheti a fogyasztást – tette hozzá az államtitkár.
Ezen intézkedések hatására már 2025-ben is 285 milliárd forinttal több maradhat a családok zsebében, az ebből a kiskereskedelemben lecsapódó összeg 2025 negyedik negyedévében akár 0,5 százalékponttal növelheti a forgalmat. 2026-ra a családoknál maradó többletösszeg már 690 milliárd forintra nő várhatóan.