Nagy lepárlók zártak be, és több ezer munkahely került veszélybe, miközben az iparág a zsugorodó eladások, a Z generációs fogyasztók átalakuló alkoholfogyasztási szokásai és a káros vámviszályok ellen küzd – írja az economx.hu a New York Post cikke alapján. Ebben az évben három híres Kentucky-i lepárlóüzem ment csődbe, miután sokmillió dolláros adósságot halmoztak fel.
Az amerikai whiskyeladások csaknem 2 százalékkal, 5,2 milliárd dollárra csökkentek tavaly. A legfontosabb változás, hogy a fiatalok, főleg a Z generáció alig iszik „hagyományos”, magas alkoholtartalmú italokat, inkább a fogyasztásra kész dobozos koktélok és a könnyebb alkoholos italok felé fordultak. A közösségi média felgyorsította ezt az alkoholfogyasztási trendet, a fiatalok számára megszűnőben van a bourbon kulturális vonzereje.
A Z generáció fejenként 20 százalékkal kevesebb alkoholt fogyaszt, mint a maga idejében az Y generáció tagjai, és amit a mai fiatalok isznak, az is inkább „könnyebb” italokból áll.
A 35 év alatti amerikai felnőttek körében az alkoholfogyasztók aránya a 2000-es évek elején mért 72 százalékról mára 62 százalékra olvadt.