Nyitókép: Pixabay

Nagy István: megterhelné a gazdákat az új uniós vizstratégia

Infostart
2025. június 30. 10:55
Aszályvészhelyzet van Magyarországon.

Amíg a kormány a vízszolgáltatási díj átvállalásával és az öntözés fejlesztésével támogatja a gazdákat, addig Brüsszel és a Tisza Párt a mezőgazdasági termelőkkel fizettetné meg az aszály elleni küzdelem költségét - közölte Nagy István az Agrárminisztérium (AM) hétfői közleménye szerint.

A tárcavezető a közösségi oldalán arra hívta fel a figyelmet, hogy az idei lehet a legforróbb nyár Európában. A kormány ezért

aszályveszélyhelyzetet hirdetett, valamint megalakította az Aszályvédelmi Operatív Törzset.

Az állam idén is átvállalja a mezőgazdasági termelők vízszolgáltatási díját, amire csaknem 10 milliárd forintot fordítanak - tette hozzá.

Nagy István szerint ezzel szemben felháborító azt látni, hogy a Tisza Párt ebben a szorult helyzetben a gazdákkal fizettetné meg a vízdíjat. Megszavazták ugyanis az Európai Parlament jelentését a vízstratégiáról, ami pont a mezőgazdasági termelőkre rak nagyobb terheket. "Mi ezt nem támogatjuk, sőt a szélsőséges időjárásra adott válaszul számos intézkedéssel segítjük a mezőgazdaság szereplőit" - fogalmazott a miniszter.

Kifejtette, 4,7 milliárd forintot különítettek el tározók, holtágak és csatornák feltöltésére. Nyolc vízügyi igazgatóság összesen 58 helyszínen hajt végre holtág-feltöltést a működési területén. 109 vízfolyásszakaszon pedig összesen 855 folyamkilométer hosszban mederkotrást is végeznek.

Az öntözés közérdek, a biztonságos élelmiszer-ellátás alapja. Ezért a Vidékfejlesztési Program keretében összesen több mint 1300 termelői vízgazdálkodási projektet támogattak összesen 178 milliárd összegben. Itt még nincs megállás: két pályázat révén további csaknem 66 milliárd forint jut erre a területre. Az öntözött területeket eddig sikerült megduplázni, de addig nem állunk meg, amíg el nem érjük a 350 ezer hektárt - fogalmazott a tárcavezető.

A miniszter kitért arra, hogy a Homokhátság vízellátását is meg kell oldani, erre a célra pedig 4 projekt révén 67 milliárd forintot fordítanak. Ezek a kivitelezések pedig még az idén elindulnak. Minden csepp víznek megvan a helye, az aszály elleni küzdelemben mindenben számíthatnak ránk a gazdák - húzta alá Nagy István a közlemény szerint.