Donald Trump a Fox News Hírtelevízió vasárnapi Sunday Morning Futures cím műsorának adott interjúban nem erősítette meg Scott Bessent pénzügyminiszter által pénteken jelzett szándékot miszerint a július 9-i határidőt meghosszabbítanák. Megjegyezte, hogy a levelekben annak a vámnak a mértéke is szerepel majd, ami az adott partnerre vonatkozik.
Az elnök a Kínával közelmúltban kötött gazdasági megállapodást mindenki számára jó egyezségnek nevezte, amelynek keretében Kína jelentős mértékű vámot fizet majd, ami csökkenti az amerikai kereskedelmi hiányt, valamint az Egyesült Államok ritka ásványokhoz is hozzájut. Donald Trump egyben kifejtette, hogy Kína gazdasága rá van szorulva az amerikai vállalatok jelenlétére.
A vasárnap sugárzott interjúban az amerikai elnök beszélt Elon Musk-hoz fűződő kapcsolatáról, elismerve azt a segítséget, amit a milliárdos vállalkozó a választási kampány idején nyújtott.
"Elon egy nagyszerű fickó"
– fogalmazott Donald Trump, és elmondta, hogy mostanában nem beszélt vele sokszor.
Az elnök kettejük korábbi konfliktusát úgy kommentálta, hogy Elon Musk "kissé kiborult". Hozzátette: nem volt helyénvaló, hogy a kormányzati hatékonyságért felelős korábbi tanácsadója megharagudott. Az elnök szerint Elon Musk amiatt kezdett el neheztelni adminisztrációjára, hogy az elektromos autók vásárlása után járó támogatást megszüntették, ami az üzletembert autógyártó vállalatán keresztül közvetlenül érinti.